Umberto Eco  a közösségi hálózatokról: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

A Gyulafehérvári Nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseinek törvénybe foglalását kezdeményezte az RMDSZ

 

Az Erdély Romániával való egyesülését egyoldalúan kimondó Gyulafehérvári Nyilatkozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseinek törvénybe foglalását kezdeményezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely egy erre vonatkozó törvénytervezetet iktatott hétfőn a román parlamentben.

A szövetség hétfői közlése szerint azokat a rendelkezéseket emelnék törvényerőre, amelyek a mai napig nem valósultak meg a nyilatkozatból.
Az RMDSZ törvényhozói törvénytervezetbe foglalták az 1918-ban az erdélyi románok nemzetgyűlése által elfogadott gyulafehérvári nyilatkozat harmadik pontjának első alpontját, amely kimondja: "Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben."
Az RMDSZ a törvénytervezetében azt kéri, hogy a román állam biztosítson a nemzeti kisebbségeknek lakosságarányos képviseletet a választott intézményekben, így a helyi és a megyei önkormányzatokban, a román és az Európai Parlamentben, a bíróságokon és törvényszékeken, különítsen el a kisebbségek számarányának megfelelő számú munkahelyet a kormányzati és dekoncentrált intézmények vezető testületeiben, valamint a különböző szaktárcák testületeiben. Kérték azt is, hogy a kisebbségi oktatás és a kulturális élet önigazgatását szabályozzák a kisebbségi statútumban, illetve tegyék lehetővé a megyei önkormányzatok döntése nyomán fejlesztési régiók és különleges státusú autonómiák megteremtését azokban a történelmi régiókban, amelyekben nagy számú kisebbségi közösség él.
Az RMDSZ úgy értékeli, hogy Románia 100 éves évfordulóján a román jogrendbe be kell emelni az ország területén élő nemzeti kisebbségek jogos elvárásait. "A demokrácia alappillére a jogállamiság, a román demokrácia pedig csakis akkor lehet teljes, ha közjogi szempontból is érvényesek és alkalmazásukban is háborítatlanok a modern román állam jogalapját jelentő 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésen megfogalmazottak" - olvasható a közleményben.
A nyilatkozat a románok egyesülését kimondó paragrafus kivételével soha nem lett a román jogrend része.

A törvénytervezet szövege ITT érhető el.

MTI

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog