Umberto Eco  a közösségi hálózatokról: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

Tőkés: Ceaușescu szelleme kísért Romániában

Szükségtelen mindazon kirívó eseteket ismételten felsorolni, melyek az utóbbi hónapokban – mintegy az 1918-as gyulafehérvári román nemzeti gyűlés centenáriumának „tiszteletére” – a magyarellenesség felerősödését jelzik Romániában. Ezek közül – az időbeli keretek szűkössége miatt is – Tőkés László európai képviselő mindössze kettőre tért ki tegnap esti európai parlamenti felszólalásában, Strasbourgban.


Egyetlen pillanatra sem szabad „megszokni” azt, és belenyugodni abba, hogy Romániában – közel három évtizeddel a Ceaușescu-diktatúra bukása után – ismét politikai foglyok ülnek börtönben. Ebből a meggondolásból kiindulva, erdélyi képviselőnk újból az Európai Parlament plénuma elé tárta a kézdivásárhelyi székely terrorvád két áldozata, Beke István és Szőcs Zoltán koncepciós perének botrányos esetét, a Tisztelt Ház támogatását kérve kiszabadításuk érdekében.
Említésre méltó, hogy miközben a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) alkotta kormányban, illetve a román parlamentben büntetőügyes politikusok ülnek és ügyködnek jogos büntetésük elkerülése végett, velük szemben ártatlan magyar elítéltek szenvednek börtönt. Erre is emlékeztessen bennünket a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) égisze alatt benyújtandó, egymillió aláírással támogatott, Büntetőügyesek nélküli közéletet! elnevezésű alkotmánymódosító polgári kezdeményezés.
A maga nemében hasonlóképpen drámai az a sürgősségi kormányrendelet, amelyet röviddel az új tanév kezdete előtt adtak ki, s ami azt írja elő, hogy a magyar elemista tanulóknak ezután román, többnyire magyarul nem tudó szaktanárok tanítsák a román nyelvet és irodalmat. Európai képviselőnk felszólalásában a magyar nyelvű oktatás megszüntetésére irányuló ukrán oktatási törvényhez hasonlította a diktatórikus román tanügyi rendelkezést, amely kihatásában kétségtelenül a magyar oktatás elrománosítása irányába mutat, és mint ilyen az egykori nacionálkommunista korszak legsötétebb praktikáit idézi.
Emlékezetes, hogy a székely közösséget egészében is megbélyegző hamis terrorvád elleni tiltakozásképpen Tőkés László a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodás felbontására szólította volt fel az RMDSZ vezetőségét. Képviselőnk szerint a tanügyi sürgősségi kormányrendelet újabb nyomós ok erre, továbbá arra, hogy a párt kisebbségi oktatásért felelős államtitkára lemondása benyújtásával tiltakozzék a magyarok megkérdezése nélkül hozott diktátum ellen.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) – amelynek Tőkés László az elnöke – ezen és más hasonló esetek elkerülése egyetlen útjának-módjának a magyar tanügyi autonómia bevezetését látja.

Tőkés László
EP-képviselő sajtóirodája

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog