Sem az EPP, sem a szociáldemokraták számára nem úgy sikerült az Európai Parlamenti választás, ahogy korábban remélték, és bár továbbra is a két legnagyobb frakciónak számítanak az EP-ben, elvesztették a többséget. Még sose volt ilyen helyzet az Európai Parlament történelmében, hogy a két legnagyobb frakció ne alkotott volna abszolút többséget.

 

Emiatt mindkét hagyományos pártra igaz, hogy egyedül képtelen lenne jelöltjét a bizottsági elnöki székbe segíteni, vagyis szövetségre kell lépniük több frakcióval. Így az EPP megpróbálja elérni, hogy a többi frakció támogassa Manfred Weber igényét az elnöki pozícióra.

A legkézenfekvőbb szövetséges (a szociáldemokraták mellett) a liberális frakció, az ALDE lenne, akik rekordszámú, 107 mandátumot szereztek az EP-ben. Ez a brit liberális demokraták előretörése mellett annak is köszönhető, hogy az alig három éve alapított francia LREM, amely még nem létezett az előző EP-választás idején, most listájával 21 mandátumot szerzett. Az EP-képviselői előreláthatólag az ALDE liberális frakcióhoz fognak csatlakozni, akik így a mérleg nyelvévé válhatnak a jelöltek megválasztásakor.

Macron pedig előreláthatólag élni is fog "királycsináló" szerepével, hiszen korábban a német főlény és/vagy Merkel vétója miatt sok ötletét nem sikerült megvalósítania. Most azonban a ciklusa végén leköszönő német kancellártól átveheti az európai terv nem hivatalos vezetőjének tisztjét, az EP-be bekerült pártja miatt pedig nagyobb súlya lesz az uniós politikában is - ha másképp nem, hát úgy, hogy blokkolják a németek csúcsjelöltjének kinevezését.

"A mi szemünkben Merkel kedvenc jelöltje már nincs versenyben" - mondta Weberről Canfin az interjúban.

Más európai politikusok szerint is lehet Macron Európa új erős embere, a királycsináló. "Kedvelhetik, vagy nem, de kétségkívül ő lesz a következő hónapok vezető embere, óriási szerepe lesz benne, ki lesz az elnök" - mondta a volt olasz miniszterelnök, Matteo Renzi a Journal du Dimanche-nak. A portugál, szocialista miniszterelnök, Antonio Costa szintén arról beszélt még a választás előtt, hogy pártolja Macron Európa átalakítására szőtt terveit.

A francia elnök pedig nem vesztegeti az időt: már vasárnap este telefonon beszélt a német kancellárral, hogy informális találkozón tárgyalni akar vele és más uniós vezetőkkel a keddi uniós csúcs előtt, hétfő este pedig együtt vacsorázott az újraválasztott spanyol miniszterelnökkel, a szocialista Pedro Sanchez-zel, mely az EP szociáldemokrata frakciójában a legtöbb hellyel rendelkezik. Elemzők ezt a gesztust úgy értelmezik, miszerint a két vezető megosztaná a hatalmat egymás között, egyenrangú félnek tartja a másikat. Ez azonban akár egy új, centrista erőtér kialakulásához is vezethet.

Guy Verhofstadt, az ALDE frakcióvezetője eközben kijelentette, hogy bár a csapból is az folyik, miszerint Macron vereséget szenvedett és Le Pen pártja nyert az EP-választásokon, de a francia államfő igazából győzelmet aratott odahaza, hiába beszél bárki vereségről. Igaz ugyan, hogy csak a második helyen végeztek, de kevesebb, mint egy százalékkal lemaradva a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés mögött, brüsszeli befolyásának növelésére pedig kettejük közül egyértelműen Macronnak és nem Le Pennek van több esélye.

Forrás; Euronews.com: Macron pártja ragaszkodik hozzá, hogy a Néppárt rakja ki a Fideszt, különben nincs szövetség

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog