A beteges magyar- és Orbán-fóbiában szenvedő, Erdélyt, de különösen a Székelyföldet elszakadástól féltő mélyrománokat a tények nem zavarják, és üldözési mániájukban képesek a pápalátogatást is magyarellenes hergelésre felhasználni.

 

„Szóval nem véletlen, hogy egyeseken fokozott idegesség lett úrrá, és mérgüket igyekeznek a magyarokon levezetni. A mostani műbalhé kipattantója az a George Simion aktivista, aki az elmúlt években a nagyromán egyesülés megvalósításának, Románia és a Moldovai Köztársaság egybeolvasztásának követelésével vált ismertté a Prut innenső és túloldalán egyaránt. Bánatára azonban kevesen csatlakoznak hozzá az ügy érdekében, és súlyáról, támogatottságáról sokat elárul, hogy miközben Romániában nem számít tényezőnek, a Moldovai Köztársaságból tavaly ősszel öt évre kitiltották – lényeges adalék, hogy a döntés nem a két ország egyesülését tűzzel-vassal üldöző, oroszpárti Igor Dodon államfőtől, hanem a deklaráltan Európa-párti, a bukaresti kormánnyal jó viszonyt ápoló chișinăui demokrata kormánynak alárendelt titkosszolgálatoktól származik. Az európai parlamenti mandátumra pályázó aktivista Janus-arcúságáról pedig csak annyit, hogy a nyilvánosság előtt – értsd: a Krónika munkatársának kérdésére – egyáltalán nem szégyellte dicsérni, sőt követendő példaként állítani a bukaresti hatóságok elé annak az Orbán Viktornak a nemzetpolitikáját, akinek a látogatásaitól félti most Erdélyt, Romániát és a római pápát az egyik román napilap honlapján vezetett blogján közölt írásában.

Csakhogy a mostani hisztériakeltésnek nem ő a főkolomposa, hanem Andrei Moldovan, Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke. Aki Simion tolmácsolásában egyrészt amiatt dohog, hogy őt nem tájékoztatták az egyházkerületében esedékes pápalátogatásról, másrészt megengedhetetlennek tartja, hogy a katolikus egyházfőt Magyarország miniszterelnöke fogadja Csíksomlyón. A görögkeleti püspök nyilvánvalóan zagyvaságokat beszél, hiszen a Vatikánnak ortodox viszonylatban természetszerűleg nem vele, hanem a pátriárkával kell egyeztetnie a pápalátogatás előtt (ami meg is történt), Orbán Viktor vélelmezett szerepe pedig nem más, mint álhír – vagy hogy ő is értse: fake news –, a pasztorális látogatásra készülő Ferenc pápa csíksomlyói vendéglátói ugyanis kizárólag a ferencesek lehetnek.

A beteges magyar- és Orbán-fóbiában szenvedő, Erdélyt, de különösen a Székelyföldet elszakadástól féltő mélyrománokat azonban a tények nem zavarják, és üldözési mániájukban képesek a pápalátogatást is magyarellenes hergelésre felhasználni. Lelkük rajta.”

Rostás Szabolcs

Teljes szöveg: Krónika Online

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog