Az EP választási kampányban úgy látszik átalakulóban lesznek az erőviszonyok az unióban. Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes és belügyminiszter varsói látogatása az Európai Unión (EU) belüli szövetségesek keresése jegyében zajlott - értékelték a lengyel kommentátorok, akik közül többen kiemelik: egyelőre nem lehet lengyel-olasz megállapodáskötésről beszélni. Esetleg kialakulóban van egy kelet-európai olasz tengely? 

 

A lengyel közszolgálati rádióban pénteken Jacek Saryusz-Wolski független európai parlamenti (EP) képviselő azt mondta: az uniós színtéren Lengyelországnak szövetségesekre van szüksége, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) azért kezdett el tárgyalni Salvinival.
A képviselő úgy vélte: az uniós és a nemzetállami hatáskörök, az uniós alapszerződések tiszteletben tartásának hangsúlyozásában Salvini "egybecseng a lengyel kormány narrációjával".

A Gazeta Wyborcza című lengyel balliberális napilap kommentátora pénteken nem zárta ki, hogy a Salvini vezette Liga és a PiS együtt fognak működni az új EP-ben. Lehet, hogy "keményebb vagy szelídebb +nacionalisták+ frakciója" van alakulóban, az olyan tömörüléseké, amelyek kormányon vannak, ezért "valamiféle megegyezésre kell törekedniük" Brüsszellel, és "képtelenek valódi rendszerellenességre" - áll a cikkben.

Az ilyen "nacionalista" pártok példájaként a cikk szerzője a PiS és a Liga mellett a Új Flamand Szövetséget (N-VA) említi. Egyúttal megjegyzi: Salvini varsói látogatásakor nem került sor konkrét együttműködési megállapodás megkötésére.

A Gazeta Polska című konzervatív lap főszerkesztője, Tomasz Sakiewicz pénteken a lengyel közszolgálati rádióban felidézte: Salvini egy "olasz-lengyel tengelyt" létrehozását említette.
Sakiewicz szerint a szélesebb EU-n belüli szövetség tagja Magyarország, illetve Románia is lehetne, valamint az Egyesült Királyság is, amennyiben mégsem lépne ki az unióból.

A wpolityce.pl konzervatív hírportálon Malgorzata Lorencka politológus kiemelte, hogy Salvini "a német-francia tengely" ellensúlyozására törekszik, miközben gyengül a francia és a német politikai vezetés. "Ezért számolni kell a komoly politikai sikerre esélyes Salvinival" - értékelte.

A Rzeczpospolita című, a lengyel kormány iránt kritikus jobbközép napilap kommentárjában kiemeli a PiS és a Liga közötti nézeteltéréseket, amelyek a szerző, Michal Szuldrzynski szerint elsősorban az Oroszországhoz, Ukrajna területi egységéhez, valamint a NATO szerepéhez való viszonyban rejlenek.
A különbségek miatt Salvininak nem sikerült megnyernie a PiS elnökét, Jaroslaw Kaczynskit "egy közös Európa-ellenes frakció" megalakításához - véli Szuldrzynski. Szerinte Kaczynski "nyilvánvalóvá tette, hogy nem akar egy Kreml által felügyelt, euroszkeptikus szövetség tagja lenni".
A fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) élesen bírálta, hogy a PiS politikusai - Kaczynski előtt a belügyminiszter, valamint a kormányfő - szerdán fogadták Salvinit. A PO ennek kapcsán "egzotikus szövetségek keresését", "az EU elhagyására való előkészületeket" említett. A PO egyik képviselője szerint a Salvini-Kaczynski-találkozó olyan, mintha a második világháború előtt a lengyel kormány "valamiféle titkos megállapodást kötött volna a Mussolini-kormánnyal".
Ellenzéki bírálatokra reagálva a PiS szóvivője, Beata Mazurek csütörtökön aláhúzta: a szerdai találkozók "további lehetséges egyeztetések kezdeteként" értelmezhetőek, bár bizonyos kérdésekben nézeteltérések is felmerültek. Azt, hogy az EP-választások utáni szövetségekről szerdán nem született megállapodás, Witold Waszczykowski, a PiS korábbi külügyminisztere nyomatékosította a Mazurekkel közösen tartott sajtóértekezleten.

Sz.h. az MTI nyomán

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog