A láncot megtarthatjuk

 

Szerző: Nagy D. István

Ha valakinek még lett volna kétsége afelől, hogy a romániai igazságszolgáltatás a szakmaiatlanság minő mélységeibe süllyedt, kiszolgálni igyekezve bizonyos láthatatlan kezek által irányított állami érdekeket, netán nehezére esett elhinni, hogy a magyar közösség tagjai csak kényszeredetten megtűrt polgárai az országnak, nos, annak nagyon ideje felfogni a vérlázító és egyben mélyen elkeserítő valóságot.

 

Azt, hogy ebben az önmagát folyamatosan jogállamként meghatározó, a nemzeti kisebbségekkel szemben európai szinten irigylésre méltóan viselkedőnek beállító országban teljesen természetes és következmények nélküli a más nemzetiségű közösségeket sértegetni, jogaikban korlátozni, a szülőföldjükről való kitelepítésüket, elűzésüket emlegetni. Sőt, ha úgy adódik, még intézményi segítséget is kapni az ilyen akciókhoz. Az igazságszolgáltatás eddig is elég jól teljesített ebben – például a magyarokat nem egyszer otthonukban gyalázókkal szembeni elnéző viszonyulásával –, viszont Daniel Constantin Gălbează moinești-i ügyésznek sikerült felülmúlnia mindezt az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatos gyalázatos teljesítményével.

A szakma megcsúfolásán és a nevetségességen túl a logika minden szabályát egyértelműen szándékosan felrúgó érvelésével a jogállam eme képviselője gyakorlatilag nemcsak a gyűlöletbeszédet legalizálta, de a közösségekkel szembeni erőszakot is. Ez most éppen a magyar, de kerül még jó pár kisebbség e széles hazában, és az indoklásban foglaltak esetükben is könnyen alkalmazhatóak pár szó kicserélésével. Gălbează egyúttal feltámasztotta egy olyan korszak gyakorlatát, amelyről szeretnénk hinni, hogy soha többé nem tér vissza: a rendőrállam dicső éveit, az általuk képviselt egyetlen és támadhatatlan igazsággal. Nehéz ugyanis más épkézláb magyarázatot találni arra, hogy a vád képviselője a katonatemetőnél tavaly júniusban történtek kapcsán miért kizárólag román emberek vallomására kíváncsi. Mert ezek pontosan beleillettek az általa – a velünk szembeni ellenszenvét is gazdagon tartalmazó – előre megrajzolt képbe, amelyben csak egy hibás létezhet. És ez nem a balhé kedvéért az ország különböző szegleteiből odagyűlt csürhe.

Gălbează ugyanakkor hajmeresztő teljesítményével valójában csak „belesimult a tájba”, miközben kocsmai összeszólalkozás szintjére igyekezett redukálni a pogromtól hajszálnyival elmaradó, a teljes magyar közösség ellen irányuló verbális és fizikai agressziót. Emlékezzünk csak, milyen „hatékonysággal” igyekezett a csendőrség megakadályozni az úzvölgyi eseményeket! És nem felejthetjük a hatóságok utólagos „igyekezetét” sem, hogy a felelősöket megtalálja – például a magyar önkormányzati vezetők megbírságolásával. Ezek alapján kár nagy reményeket fűzni ahhoz, hogy az Active Watch szervezet által az ügyész ellen kért vizsgálat, ha egyáltalán lezajlik, érdemi eredménnyel zárul. Az viszont értékelendő, hogy valaki mégiscsak felfigyelt román oldalon erre az egészre.

Mindent összevetve nagyon úgy tűnik: ideje felkészülnünk arra, hogy a magyarellenességnek lassan nem lesz, ami gátat szabjon, miután az állam és intézményei a cinkos vagy éppen a főkolompos szerepét választották.

 

Forrás: Háromszék

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog