Mondd te kit választanál? Kézdiszentkereszt


Szalló János Adolf és Fekete Gábor

Kézdivásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) székházában az  Erzsébet Teremben bemutatkozott az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) kézdiszentkereszti polgármester jelöltje.

Szalló János Adolf az EMSZ jelöltje úgy mutatkozott be, hogy őt a “község apraja nagyja” tehát mindenki ismeri. 

Kézdiszentkereszten az RMDSZ jelöltje Pál Endre jelenlegi községvezető, aki 2012-től vezeti a községet.1974. március 10-én született Kézdivásárhelyen, de tősgyökeres kézdiszentkeresztinek vallja magát. 2004-től 2008-ig volt az RMDSZ színeiben a helyi vezetésben tanácstag. 2008-tól a községházán adminisztrátorként dolgozott, majd 2012 és 2016 között alpolgármesteri tisztséget töltött be, ezt követően azóta önkormányzati képviselő.  „Nem uralkodni, hanem szolgálni szeretném Kézdiszentkereszt község la­kosságát” – hangsúlyozta Szalló János Adolf. A pártszövetség teljes tanácstagjelölt-listával áll a vállasztók elé a szeptember 27-i helyhatósági választásokon, köztük fiatal, egyetemet, főiskolát végzett, tettrekész személyek szerepelnek.

Szalló János Adolf választási programjának főbb pontjait is ismertette. Elmondása szerint a jelenleginél jobb kommunikációt óhajt kiépíteni a község választópolgáraival. Szándéka újra indítani a helyi tévéműsort, a tanácsüléseket is közvetítené. Szándékában van az  ivóvízhálózat és csatornázás kiépítése, illetve az aszfaltozás folytatása és egy családorvosi rendelő beindítása – fejtette ki Szalló János Adolf.

 

 — Pál Endre az RMDSZ jelöltje

1961. augusztus 26-án született Kézdiszentkereszten. Az I—VIII. osztályt szülőfalumban, a IX—X. osztályt, majd a szakiskolát Sepsiszentgyörgyön a mezőgazdasági szakiskolában végezte. Első munkahelye a polyáni gép- és traktorállomás volt, majd a katonai szolgálat teljesítése után a kézdiszentléleki traktorállomáshoz került, Magánvállalkozóként is tevékenykedett jelenleg a község polgármester.

Sz-h

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog