Édes Erdély (mindent vagy semmit)


Szerző: Csapody Miklós
tudományos munkatárs, NKE MTKI

Bánffy Miklós 1939 elején lett a Romániai Magyar Népközösség elnöke. 1940. július végén a második bécsi döntés utáni helyzetben a magyar egység megerősítését és a bosszú mellőzését kérte, hangsúlyozva, hogy a tisztségeket az erdélyi új nemzedék felkészült tagjaival töltsék be. A döntés másnapján ezzel fordult Erdély magyarságához: „Adjuk bizonyítékát ebben a történelmi órában annak, hogy mi, magyarok mindenütt és minden körülmények között meg tudjuk őrizni azt a férfias fegyelmet és magyar méltóságérzést, amelyről mindenkor tanúbizonyságot tettünk. Legyünk bölcsen megértők azok iránt, akiknek szintén otthona Erdély.”

 

Teleki táviratban rosszallta a felhívást: „Népközösség nem magyar nép képviselete, de szükséges megoldás volt diktatórikus államforma idejére. Népközösség de jure már ma, de facto a magyar impérium megérkeztével azonnal megszűnik.” Mikó Imre szerint Bánffy „megalkuvó és áruló, szabadkőműves és Cǎlinescu-huszár lett olyan időben, amikor csokornyakkendővel, kölcsönzött székely dialektussal és antiszemita frázisokkal politikai karriert lehetett csinálni”. Bánffy azonban saját eredményeivel igazolt Erdély-politikáját folytatta, amely távol állt a régi Magyar Párt elnöke, Bethlen György Budapestről 1940 őszétől állampolitikai rangra emelt felfogásától. Főként volt magyar párti politikusok támadták élesen, akik közül sokan erdélyi párti képviselők lettek. (Teleki választása Hory András diplomata szerint elhibázott volt: olyanok is bekerültek, akik „Bánffy Miklós szekerét tolták”; a Bánffytól ajánlott Kós Károly, Tamási Áron és mások nem voltak a listán.) A baloldalinak nehezen mondható Milotay Istvánnak úgy tűnt fel, „Az erdélyiek, alighogy elhitték a felszabadulást, alighogy kiélvezték a visszatérés első, önfeledt perceit – a háború nyomasztó légkörében egyelőre szinte kizárólag azt kapták tőlünk, ami rossz volt bennünk. A politikai, közigazgatási új berendezkedésben azok jutalmazását, akik az idegen uralommal, a román hatalommal szemben is szolgalelkűen viselkedtek, ahhoz lelkesen, készséggel alkalmazkodtak – miután nekünk is inkább az ilyenek kellettek. Akik igazán kitartottak, ellent álltak, szenvedtek, akiket a román elnyomás is félretaposott – azokat mi is félretettük.” 1940 decemberében felsőházi beszédében Bánffy Telekinek üzent, aki „egyetlen mondatot mondott a népközösségről a nyilvánosság előtt, mégpedig azt, hogy a benne dolgozókat »hazafias szempontból elítélni nem lehet, amint ma egyes túlzók teszik«. Kétségtelen előttem, hogy a miniszterelnök úr ezt jó szándékkal és igazolásunkra mondotta”, szerencsétlen nyilatkozata mégis „majdnem elítélő jellegű. Ha például csak azt mondanám arról a buzgó tevékenységről, amelyet a miniszterelnök úr Erdélyben már negyedik hónapja teljesít, hogy tevékenységét hazafias szempontból nem lehet elítélni, ahogy némely túlzók teszik: nem hiszem, hogy a miniszterelnök úr ezt különösebben jó néven venné”.    

Bánffyt 1943 júniusában Kállay Miklós miniszterelnök Bukarestbe küldte, hogy a viszony javításáról félhivatalos tárgyalást folytasson, titkos célja azonban Maniuval, az angolbarát ellenzék vezérével való megegyezés volt. Az Erdélyi történet írója ismerte a politikai helyzetet, a román társadalom mindenkori „Erdély-opcióját” és Maniut, akiről az Erdély elcsatolásáért dolgozó, vészjóslóan előrelátó politikust, Timisán Aurélt mintázta. Hamar kiderült számára, hogy Maniu nem akar megállapodni. Azért hárította el Bánffy felvetését, mert már megegyezett Benešsel, aki Moszkvában is egész Erdély Romániához csatolását sürgette. Bánffy mégis úgy vélte, még mindig elkerülhető Magyarország tönkretétele: a közös kiugrással mindkét ország ott ülhetne a győztesek között. Ez azonban nem volt közös érdek. Bánffy tudta, hogy az új béke alapját a trianoni határok fogják képezni, előre látta, mit nyer majd a győztes, mi vár a vesztesre. Bukarestből hazatérve „mély hallgatásba burkolózott”, s keserűen annyit mondott: „amilyen okosok ők, olyan buták vagyunk mi”. Kiugrani még nem lett volna késő, Bánffy missziója mégis hiábavaló próbálkozás maradt az ország megállítására azon a lejtőn, amely „végül a katasztrófához vitt, és csakis oda vihetett.”

ludovika.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog