Határzár kellene Erdélyben is

Egyesek szerint – természetesen szigorúan járványügyi meggondolásokból – most kellene lezárni Erdély határait.

 

Romániában a koronavírus miatt hazatérőket tartják a járvány várható kirobbanásának legfőbb okozóinak.

„A katasztrófaelhárítás különböző forgatókönyveinek összeállítói aligha gondolhattak például arra, hogy az országhatárok lezárása után külföldi állampolgárok ezrei akarnak áthaladni Magyarországon, útban hazafelé. Többségük román állampolgár, de bolgárok is, akik az utolsó utáni pillanatig várták, hogy újdonsült kenyéradó nyugat-európai országaikban mit hoz – pontosabban mit engedélyez – a holnap. A hazatéréshez való joguk önmagában megkérdőjelezhetetlen, ennek jegyében a magyar félnek sem nagyon lehetett más választása, mint kidolgozni az országon átjuttatásuk minél biztonságosabb módozatát. Megtörtént, és hogy Nagylak túloldalán milyen gondokat okoztak a hazavándorlók, azt immár nemcsak a közösségi médiában könnyen felháborodók minősítik, hanem véleményformáló fórumok, sőt politikai szereplők is.

Romániában ma őket tartják a járvány várható robbanása legfőbb forrásának. Az Olaszországból, Spanyolországból utolsóként hazatérők ugyanis kevésbé bizonyíthatóan, viszont erősen valószínűsíthetően ahhoz a nem túl vékony réteghez tartoznak, amely az illető országok fekete- és szürkegazdaságát erősíti. Elenyésző hányaduknak van egészségbiztosítása, ami békeidőkben nem okoz túl nagy gondot, hiszen piaci áron is képesek kifizetni az átlagos egészségügyi ellátást. A jelenlegihez hasonló helyzetben azonban már a lebukás veszélye is nagyságrendekkel nő, nem beszélve arról a számonkérésről, amihez hazájukban egyáltalán nem szoktak hozzá. Otthon viszont jár nekik a mindenféle ellátás, holott nem vették ki a részüket a közös tehervállalásból. Vészhelyzetben persze a kórházakban sem nagyon nézik, miről árulkodik az egészségügyi plasztikkártya, az erőszakossággal és egetverő felelőtlenséggel együtt járó jelenség azonban a társadalom legjózanabbik részében is ingerültséget kelt. Rendészeti körökben pedig máris a bűnözés növekedésével számolnak, miután nyílt titok, hogy a legutóbbi hullámmal hazatért Európa egyik legjobban szervezett, elsősorban Spanyolországban tevékenykedő autótolvajbandája. Nem feltétlenül a vicc kedvéért: hivatalosan Liechtensteinből.

A többnyire dél-romániai és moldvai megyékbe irányuló népvándorlás egyes csoportjai azonban Erdélyt is veszélyeztetik. Amikor ez az írás készült, a Romániában regisztrált 277 pozitív esetből az erdélyi megyék 85-tel veszik ki a részüket, ebből a listavezető Hunyad megye 23 megbetegedése egy Olaszországból hazaérkezett nőhöz és egy liberális politikushoz köthető, utóbbi brüsszeli konferenciája után néhány napig gondtalanul fertőzte a környezetét. A székelyföldi megyékből tizenkét embert kezelnek – Hargita megye eddig megúszta –, itt többnyire jóhiszemű felelőtlenségből fakadó esetekkel van dolgunk. Az egyik háromszéki községben viszont már a csendőrség beavatkozására volt szükség, hogy letörjék egy két nappal korábban hazatért roma csoport mulatozókedvét. A jelenségre kivételes gyorsasággal reagált a román törvényhozás, a járványügyi intézkedések kijátszása csütörtök óta öt, továbbfertőzés esetén hét, súlyos esetben tíz, halált okozó esetben 15 éves börtönbüntetést von maga után!”

 

Az eredeti, teljes írást Magyar Nemzet itt olvashatja el.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog