Umberto Eco  a közösségi hálózatokról: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

Kézdivásárhely: Tiltatkozik a kantai tantestület és a szülői közösség

A magyar elemisták románoktatását módosító kormányrendelet ellen tiltakozik a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum tanári közössége és az iskola tanulóinak szülői közössége. Csütörtökön petíciót fogalmaztak meg, amelyben kiemelték: az elemi oktatást és az ott tanítók munkáját érintő határozatokat a romániai magyar oktatás elsorvasztását célzó próbálkozásnak vélik. A tiltakozó beadvány aláírói felkérik a megyei tanfelügyelőséget, a megyében oktató tanárkollégákat és a Háromszéken tanuló diákok szülői közösségeit, hogy tiltakozásukat aláírásukkal támogassák.

Tegnap Bejan András történelem szakos tanár, a Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója arról számolt be, hogy az általa vezetett tanügyi intézményben a teljesen meggondolatlan intézkedés a tanévkezdés előtt pár nappal az előkészítő osztályban 25, az első osztályban 29, a másodikban 26, a harmadikban 28, a negyedik osztályban pedig 29 tanulót, illetve öt tanítónőt érint. Már az is változás e kisiskolások életében, hogy a testnevelésórát és az idegen nyelvet nem a tanítónő, hanem szaktanár oktatja, de ez már rutinszerű, megszokott dologgá vált, ami elfogadható – hangsúlyozta az iskolaigazgató.
A romántanítással egészen más a helyzet, tette hozzá Bejan András, ötödik osztályig fel kellett nőni egy bizonyos szintre, hiszen a székelyföldi ötödikes ugyanabból a tankönyvből tanulja az állam nyelvét, mint a Konstanca megyei román anyanyelvű tanuló, ugyanazon programok alapján vizsgázik nyolcadik, illetve tizenkettedik osztály végén. Mint fogalmazott, magyar gyermekek esetében nem az a gond, hogy a tanítónők nem tanították meg a románt elemi osztályban, és azért nem sikerül az érettségijük románból, illetve nem tudnak románul beszélni, hanem az a legnagyobb probléma, hogy a magyar anyanyelvű tanulók nem tanulhatják idegen nyelvként a román nyelvet, mert úgy sokkal jobban elsajátítanák.
A magyar tanítónők román módszertanból is vizsgáztak, tette hozzá, ellenben a román szakos tanárkollégáknak nincs ilyenfatja, elemi oktatásra vonatkozó módszertani felkészültségük. „Hogy fogja megtanítani a románt egy előkészítősnek egy olyan román tanár, aki nem tud magyarul, és erre a feladatra módszertanilag sincs felkészítve? Én a tanévkezdés előtt két nappal honnan szedjek elő másfél katedrára román szakos tanárt?” – tette fel a kérdést az igazgató.
A kantai iskolában két olyan tanítónő is oktat, akik romántankönyvet írtak, akik hétfőtől nem taníthatnak saját osztályukban román nyelvet – tudtuk meg. Ennek az intézkedésnek a fő célja – hangsúlyozta Bejan András –, hogy lassan, de biztosan elsorvasszák a magyar nyelvű oktatást elsősorban a szórványban, majd a tömbmagyarságban. Amikor az igazgató elmondta a tanévnyitó gyűlésen, hogy milyen veszély fenyegeti a magyar oktatást, a magyar közösséget, a tantestületnek az volt a javaslata, hogy tegyenek valamit ez ellen, s így született meg a tiltakozás, amelyet interneten csütörtök estig több mint háromszázan írtak alá.

Iochom István

 

Háromszék

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog