Zavarja az emléktábla

Hiába maradt alul Dan Tanasă blogger a Gyerő József kovásznai polgármester elleni perben, a hivatásos feljelentő tovább folytatja a harcot a művelődési ház oldalán levő Széchenyi-emlékplakett levételéért. Ezúttal az emléktábla elhelyezését jóváhagyó tanácshatározatot támadta meg.

Úzvölgye - A lakatokat levetetik, idegen katonák sírja felett akarnak ünnepelni a román ortodoxok


Egy kis képelemzés: a zászlók szerint "európai katona is van eltemetve ott." Fotó: MTI/Veres Nándor.

A legutóbbi "román kutakodások" szerint a védelmi minisztérium alárendeltségében működő Hősök Emléke Országos Hivataltól származó adatokat is közölt, melyek szerint az úzvölgyi temetőben 149 ismert és nyolc ismeretlen román katona van eltemetve. Ne csodálkozzunk, hisz akik egy nép történelmét meghamisítják és a daco román elméletet bizonygatják mai napig, azoknak nem nehéz egy haditemető tényeit félremagyarázni. A bizonyítékuk áttetsző, hisz nehezen elképzelhető, hogy a háború hevében 149 román katonát ellenséges területre a román hadsereg átvisz két ágyúzás között eltemetni. Az inkább elhihető, hogy szegények román nevű magyar honvédek voltak. Szerintük  itt temettek el  1155, idegen hadsereghez tartozó katonát. Utóbbiak közül 794 magyar, 108 német, négy orosz, három szerb, két osztrák, két olasz és 242 azonosítatlan. Már a megfogalmazás is nacionalista és hamis, ami valahogy úgy értelmezhető, hogy a "román katonák" mellett idegenek is nyugszanak ott. (Forrás: Agerpres) 

Úzvölgyi katonatemető - Házkutatásokat végez a rendőrség Bákó és Hargita megyében

Fotó: MTI/Veres Nándor

Házkutatásokat végez a román rendőrség Hargita és Bákó megyében az úzvölgyi katonatemető román parcellájának állítólagos meggyalázása és egy független román európai parlamenti képviselő megverése ügyében.

Gyalázzák és fenyegetik a magyarokat

Letakart betonkeresztek megtisztítása, megoldások keresése a magyar haditemető meggyalázása nyomán kialakult áldatlan helyzet mielőbbi felszámolása érdekében, Hargita és Bákó megye határának azonnali visszaállítása az érvényben lévő törvények által kijelölt helyen, egy újabb provokáció elszenvedése és dokumentálása, majd sötétedés után a helyszín méltóságteljes elhagyása. Íme, az Úzvölgyében csütörtökről péntekre virradó éjszaka és a rá következő nap folyamán történtek főbb mozzanatai.

Provokáció, vagy az utolsó hadműveletek egyike az erdélyi magyarok ellen

A biroság és a nacionalisták összekacsíntásával üldözik a szimbólumainkat. Ahogyan ezt teszik Dan Tanase szolgálatos feljelentő és mániákus magyarellenes perelő esetében. Kirakatperekkel ítélnek el, vagy börtönöznek be magyarokat. Meggyalázzák hőseink síremlékeit, lásd az Úzvölgyében történteket. Vérszemet kaptak, most, hogy az Európai Unió Magyarország ellen fordult, kihasználják a helyzetet és bízva abban, hogy külföld nem szól bele, igyekeznek befejezni azt, amit az 1920-as években elkezdtek, hasonló sunyi politikával, mint az első világháborúban: megszabadulni a magyaroktól. Teszik mind ezt elvtelenül, melyet ravaszul, hamisan kommunikálnak Európa felé. Az orvosi és gyógyszerészeti magyar nyelvű oktatást ellehetetlenítették. Vajon mit tartogatnak a közeljövőre még számunkra? A hosszabbtávú elképzeléseik láthatóak. Vajon azoknak a politikusoknak egyáltalán van elképzelésük, hogy kivédjék a támadásokat, vagy kampányról kampányra átmentik magukat és ennyi? (szek-helyek.ro)

Az erdélyi magyarok utolsó bástyájának elvesztése

Illusztráció

Kedden megrökönyödve kaptuk azon hírt,

 miszerint a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (így szól az új név, az egyszerűség kedvéért a továbbiakban a régi rövidítést, a MOGYE-t használom) keretén belül megalakult az angol kar, ahelyett hogy megalakult volna a már olyan rég beígért magyar orvosi kar. Hogy mindenki értse, miről is van szó: a magyar szak, a román szakkal együtt, a román kar keretén belül működik, ahogy eddig az angol szak is működött, hiszen évek óta minden egyes alkalommal megtagadják kérésünket, hogy a magyar szak egy önálló magyar kar keretében működjön az egyetemen. De a még meglepőbb hír, hogy a régi MOGYE-t dr. Emil Paladéról keresztelik el. 

Erkölcstelen és felháborító, ami az Úz-völgyében történik

A románoknál a kis lépések politikája sikeresebb, mint az RMDSZ-é, úgy látszik ők nagyobbakat lépnek. Kis lépésekben a vlachok betelepítették, elárasztották Erdélyt. Trianon után az oktatást legyen az magyar akár román nyelvű szétverték, majd rátették a kezüket a a magyar épített örökségre és tetemes részét le is rombolták. Mára eljutottunk oda, hogy halottainkat is elrabolják, kiszorítják arról a helyről ahol örök álmukat alusszák.

 Vérlázító és erkölcstelen eseményről számolt be a Székelyhon

Még a kétnyelvű utcanévtáblától is félnek a marosvásárhelyi nacionalisták

A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal elmulasztotta a fellebbezést, így jogerőssé váltak a kétnyelvű marosvásárhelyi utcanévtáblákra vonatkozó önkormányzati határozatokat érvénytelenítő első fokú bírósági ítéletek – írta keddi számában a Krónika erdélyi magyar napilap. A marosvásárhelyi önkormányzati testület 2017. októberében két határozatot fogadott el a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére. A Szabad Emberek Pártja (POL) által benyújtott tervezet az utcanevek magyar fordításának a kihelyezését írta elő, az RMDSZ által kezdeményezett tervezet pedig az utcanévbe emelte be a magyar elnevezést is.

„Ezzel le lehet fejezni egy közösséget”: Korond polgármesterének brutális bírságot kell fizetnie

Óriási összegre, közel 100 ezer euróra bírságolták jogerősen Korond polgármesterét, Katona Mihályt a „Községháza” felirat eltávolítását előíró bírósági határozat végrehajtásának megtagadása miatt. Dan Tanasa a szolgálatos feljelentő még 2016-ban perelte be a polgármestert.  „Ezzel le lehet fejezni egy közösséget” – nyilatkozta az ügyről Bíró Barna Botond, az udvarhelyszéki RMDSZ elnöke. 

Elutasította a román legfelsőbb bíróság a terrorváddal bebörtönzött székelyek felülvizsgálati kérését

Elutasította a terrorizmus vádjával öt-öt év szabadságvesztésre ítélt székelyföldi férfiak rendkívüli felülvizsgálati kérését kedden a román legfelsőbb bíróság. 

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018 júliusában öt-öt év börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű pokolgépet akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog