Az elsodort falu, amely maradandó hatással volt a magyar politikai gondolkodásra

Kategória: Kultúra

Fotó: valaszonline.hu

Egy évszázaddal ezelőtt jelent meg a XX. századi magyar történelem egyik kulcsregénye, Az elsodort falu. Szabó Dezső műve maradandó hatást gyakorolt a Horthy-korszak politikai gondolkodására, sőt bizonyos mértékben máig hatóan befolyásolja a honi jobb- és baloldal eszméit.  Itt letülthető: I. kötet (31,6 MB)   II. kötet (33,0 MB)

 

Szabó Dezső (1879–1945) számtalan indulatot meglobogtatva mondja el a 20. századi erdélyi (székely) falu „elsodródását” (Az elsodort falu, 1919). A falu lelkésze, Farcády Jenő megállíthatatlanul süllyed el családja gondjaiban, az adósságokban, az alkoholmámorban. Amiből erőt merít az élethez, az a különböző alkalmakkor rögtönzött dagályos eszmefuttatás. A falu fiataljai hirtelen nagyra nőve helyet keresnek maguknak az életben. Böjthe János egyetemi tanulmányait befejezve tér haza Európából, s szülei meglepetésére úgy dönt, hogy földet fog művelni. Farkas Miklós a budapesti új irodalmi élet hangadója, vezéralakja lesz. Kilenc könyvét ki lelkesedéssel, ki értetlenkedve, ki felháborodva olvassa. Farcády Judit, a szépséges paplány színészi pályáról álmodik a falusi parókia sötét szobájában. Sarkadi Géza, a falu Schönberger nevű zsidójának akarnok fia előbb Farkas Miklós árnyékában írja meg kritikáit, majd apja kitűnő érzékét örökölve miniszteri széket foglal magának.

Az első világháború mindannyiuk számára sorsforduló. A férfiakat, a fiatalokat frontra viszik. Itt hal meg a tanítónő mindkét fia. Farczády Jenő lánya Budapest hírhedt szépasszonya lesz. A pompából rendre aláereszkedik az örömlányok megvetett világába. Kisebbik testvére betegségnek lesz áldozata. A lelkész egészségét az ital, tisztességét a nincstelenség emészti fel. Böjthe János, az Európát, majd a frontot megjárt fiatalember a román betörés elől szétszóródott faluját összegyűjti. Újraéleszti a gazdálkodást, családot alapít, jövőt teremt.

A sodró lendületű történetet, a sűrűn benépesített regényvilágot Szabó Dezső 1919-ben alkotta meg. Azt bizonyítja benne, hogy a világot mindenestől újra kell teremteni. A múltjába hulló dzsentri, akárcsak a hozzáigazított, korrupttá vált közigazgatás, a nyomasztóvá vált oktatás, az egyház nem tudják sem a történelmet, sem az életet vállalni. Ezért mintegy varázsütésre válnak láthatatlanná, omlanak össze a háború kitörésekor. Ezt a halálra ítélt látszatvilágot jeleníti meg Szabó Dezső a mitológia segítségével. Olyan metaforikus nyelvként használja, amely egyszerre tud referenciális és szimbolikus funkciót betölteni. A halódó világ realitását ellensúlyozza a rávetülő mitikus világ: a mitológia az élettel a látszatéletet, az emberrel a gyilkos és alattomos indulatokkal eltöltött, a múltja, az ösztönei által üldözött nem embert, a jelennel a múltat, az alkotással az örömtelen munkát, az élettel a halált állítja szembe.

A regény mitológiájának domináns alakjai a lidérc, a kísértet, a visszajáró halott, a vámpír. Farcádynak az ital savanyú szaga által betöltött lakásában a kis lámpa fénye súlyos lidércként fekszi meg a gyermekek álmát. A papucs alatt élő Kuntz Imre számára izgága felesége folytonos lidércnyomás. A háború előrevetülő réme felvert lidércként indul neki a világnak. Farkas Miklósnak lidércként szegődik nyomába nyugtalan lelkiismerete. Később már menekülni próbál lidérceitől, „önmaga feljáró kísértete lesz”. A papság és az erdélyi magyarság megváltó ígéreteként induló Farcády tiszteletes egészségét és erkölcsét kikezdi a sok dorbézolás. A folytonos alkoholmámorból ritkán ébredő férfiba hazajáró lélekként tér vissza a szerető apa. Később, mikor püspöki rendelkezésre új lelkész foglalja el a szószéket, és Farcády egy faluszéli házikóba költözik családjával, a falu megfeledkezik róla, s ritka sétái során úgy csodálkoznak rá volt hívei, mint feléledt hullára. A fiai halálát elviselni nem tudó tanítónő felakasztja magát. Férjének hagyott levelében fogadkozik, hogy visszajár majd megrontani boldog özvegyi életét.

A vámpírok a háború kitörésétől kezdve pusztítják a férfiakat. A háttérországban, a beteggondozókban „a vér fertelmes vámpírjai” támadnak rájuk, a férfira éhes lányok, ápolónők, „hogy a halni indulókból még kimaszturbálják az utolsó ölelést, az utolsó garast”. E kísértő lények világába illeszkednek be a manók, a vilik. Világuk csak akkor szűnik meg, amikor a gyilkos indulatú ellenségek lassan kihalnak, amikor a háború véget ér, amikor Böjthe János maggal veti be a termőföldeket, s amikor a bölcsőben felsír az első csecsemő.

Keszeg Vilmos

rubicon .hu