Kárpátaljai alkotó székelyföldi bemutatkozása

Kategória: Kultúra

A Kárpát-medencei és ezen belül a jelenleg Ukrajnában élő magyarság II. világháborút követő és napjainkban is folytatódó megpróbáltatásairól és szenvedéséről esett szó Matl Péter kárpátaljai szobrászművész, festő, grafikus tárlatának vasárnapi megnyitóján. Ötösével címet viselő, pasztellgrafikai vándorkiállításának az unitárius egyházközség József Lajos Közösségi Háza adott otthont Sepsiszentgyörgyön.


A házigazda tisztjét ellátó Péterfi Ágnes unitárius segédlelkész meleg szavú köszöntője után Horváth Zoltán magyarországi történész, egyetemi tanár tartott rögtönzött előadást a termet zsúfolásig megtöltő közönségnek. Ennek során megtudhattuk, hogy a ceruzát ragadó szobrász elsősorban a Kárpátaljáról munkaszolgálatra hurcolt magyar férfiak és nők tízezreinek állít emléket 54 képből álló sorozatával. Nem feledkezik meg azonban az erdélyi és csonkaországi magyar és német áldozatok százezres tömegéről sem.

Kárpátaljára a kommunista Szovjetunió tette rá a kezét, ezért a II. világháború befejezése után az ottani magyarok kerültek a legsanyarúbb helyzetbe, és a dühöngő ukrán nacionalizmus miatt ez jelenleg is így van. II. Rákóczi Ferencz egykori birtokain üldözik a neki oly kedves magyarokból és ruszinokból álló őslakosságot. Az utóbbiak létezését különben az ukránok el sem ismerik, mert képtelenek elfogadni, hogy ezen a területen rajtuk kívül még él szláv népesség. Holott ezen a vidéken ők alkotják a többséget, és történelmük folyamán a magyarokkal mindig kiváló viszonyt ápoltak. Matl Péter munkásságáról szólva a történész a munkácsi várban álló, Zrínyi Ilonát és a gyermek II. Rákóczi Ferencet ábrázoló szobrot, a vereckei honfoglalási emlékművet, valamint az Ópusztaszeren felállított Nemzeti Összetartozás Emlékművét nevezte legjelentősebb alkotásainak.

A továbbiakban az eseményen személyesen jelen lévő művész beszélt a kiállítás anyagáról. Ennek első képei egy Székelyudvarhely melletti alkotótáborban születtek meg, a többi pedig Kárpátalján és Felvidéken. Témájukat tekintve a munkatáborokban embertelen körülmények között sínylődő magyarok mindennapjainak egy-egy tragikus mozzanatát örökítik meg. Ezekről az alkotó, a szörnyűségeket átélt személyek elbeszéléseiből vagy a történteket megörökítő írásokból szerzett tudomást. A pasztellgrafikákon élet és halál mezsgyéjén bukdácsoló emberi alakok sejlenek fel a táborokban uralkodó viszonyok és létbizonytalanság megdöbbentő ábrázolásaként. Az áldott állapotban lévő nő megjelenítése, valamint a legkomorabb képekbe is belopott fehér csík azonban reményt is sugall a szenvedés szemlélésébe beleborzadt látogatónak. Mert amint a művész fogalmazott, „az élet mindig fontosabb, mint a halál.”

Az akkor történtek megértését, a népirtásnak is beillő folyamat előzményeit és következményeit ismertető szövegeket, valamint a korabeli fényképeket rögzítő pannók segítik. Ezek böngészése közben többek között kiderül, hogy a Kárpát-medence magyarok lakta területeiről a Szovjetunióba hurcolt polgári személyek száma háromszázezerre tehető. Túlnyomó részük kiszállítás közben vagy a munkatáborokban elhalálozott.

Bedő Zoltán

 

Székely Hírmondó