Emlékfoszlányok hangja (Bemutatták dr. Szőcs Géza legújabb könyvét)

Hétfő este mintegy negyven érdeklődő jelenlétében mutatták be Kézdivásárhelyen az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében dr. Szőcs Géza Pro Urbe díjas ny. egyetemi tanár, kultúraszervező, a Siculus Rádió volt főszerkesztője legújabb, kilencedik publicisztikai könyvét, az Emlékfoszlányok hangját, a Hang-sorozat nyolcadik kötetét. Rövid két hét alatt ez volt a tizedik könyvbemutató Kézdivásárhelyen. A rendezvényre dr. Szőcs Géza fia, ifj. Szőcs Géza, az eddig megjelent kötetek műszaki szerkesztője, két unokája, Mátyás és Nóra, valamint leánya, Enikő is hazajött Magyarországról.


Szőcs Géza dedikál. A szerző felvétele


Dimény Attila, a múzeum vezetője, az est házigazdája arról beszélt, hogy a Hang-sorozatban megjelent könyveket egy kivételével dr. Szőcs Géza a múzeumban mutatta be első alkalommal, majd felkérte Mocsáry-Gondos Irén ny. magyartanárt, a könyv korrektorát, hogy méltassa dr. Szőcs Géza legújabb kötetét. „Ez a könyv távoli rokonságot tart az erdélyi emlékirat-irodalommal, az erdélyi sors, az erdélyi élet már az 1600-as években valósággal kikényszerítette, kipréselte, kitermelte ezt a sajátos műfajt” – mondotta többek között a kézirat első olvasója, korrektora.
Dr. Szőcs Géza elmondta: e kötetben saját élete és családja életének legfontosabb eseményeit örökítette meg, de nem a megszokott önéletrajzi formában, hanem úgy, ahogy az emlékei felbukkantak, ezért is emlékfoszlányok a címe. „A kötet elsősorban családom tagjairól szól, de természetesen elég széles körű tevékenységem során többekkel kerültem kapcsolatba. Munkatársakkal, növendékekkel, támogatókkal, velük kapcsolatban is emlékezem. Alaptevékenységem elsősorban az oktatás, a tanári munka volt. Emellett a művelődési tevékenység, főleg a színjátszás és a zene (...) Köszönöm családom minden tagjának a támogatást, volt munkatársaimnak, valamikori tanítványaimnak az együttműködést. Csak így lehetett eredményeket felmutatni” – számolt be a szerző, aki azt is elmondta, hogy könyvét a helybeli Minden-kor Kis Könyvnyomda jelentette meg kifogástalan minőségben. Az irodalmi est dedikálással és kötetlen beszélgetéssel ért véget.

Iochom István

Háromszék

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog