Együtt a kalotaszegi gyermekekért

A Hagyományok Háza munkatársai Zsobokon

A Hagyományok Háza ötödik alkalommal rendezi meg zsoboki hagyományőrző táborát. Az április 25-én kezdődő találkozón az intézmény munkatársai mintegy hetven gyermekkel foglalkoznak.

 

A Hagyományok Háza munkatársai április 25-én Kalotaszegre látogatnak. A református egyház fenntartásában lévő zsoboki Bethesda Gyermekotthon és Szórvány-iskolaközpontban a háromnapos táborban hetven árva, félárva, vagy terhelt szociális hátterű gyermeket tanítanak.

Önkéntesként 2011-ben jártam először az otthonban, kézműves foglalkozásokat tartottam, játékokat vezettem – beszél a kezdetekről Legeza Márta a Hagyományok Háza közművelődési munkatársa, a kezdeményezés megálmodója. – A Nemzeti Tehetség Program támogatásával 2015 óta vált rendszeressé a hagyományápoló rendezvény, így idén ötödik alkalommal látogatjuk meg a település gyermekotthonát tíz szakemberrel.”

A foglalkozásvezetők a területüknek nagy gyakorlattal rendelkező specialistái, néptáncosok, népzenészek, akik a Hagyományok Háza foglalkozásain kiforrott, s bevált módszerekkel tanítják játékos formában a kalotaszegi gyerekeket.

Az öt év alatt kialakult a napirend is. A reggeli után napindító játékkal kezdődik a nap. Ezután - a fiatalok életkorához igazodó foglalkozásokkal folytatódik a program. Korosztályi bontásban, amíg a kisebbek néptáncolnak, addig a nagyobbak kézműves-műhelymunkán vesznek részt. Egy óra múlva cserélnek, s a délelőttöt egy közös éneklés-daltanulás zárja. Ebéd után, délutáni alvást előtt az óvodásokhoz látogatnak a foglalkozásvezetők és az úgynevezett „ölbeli játékok” meghittségükkel azt a szeretet pótolják, amiben e nehézsorsú kicsiknek csak ritkán van részük. A vidám percek alatt mindegyikükre személyre szabott figyelem jut.

A délután szintén tánccal és kézműves foglalkozással folytatódik, a nap énektanulással és mesemondással zárul.

A legnagyobbak lefekvés előtt egy „háló kártyás” beszélgetésen vehetnek részt, ahol – a helyi nevelők jelenléte nélkül – őszintén oszthatják meg a foglalkoztatókkal gondjaikat, örömeiket.

A zsoboki gyermekotthonban megrendezett komplex néprajzi tehetséggondozó tábor is a „Magvető” programsorozatban a társadalmi felelősségvállalás jegyében indult útjára. Elsődleges célcsoportját a nevelőotthoni körülmények között élő gyermekek jelentik.

A szervezők – előzetes bejelentkezés alapján – szívesen várnak erdélyi pedagógusokat konzultációra.

Kapcsolat: legeza.marta@hagyomanyokhaza.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog