Umberto Eco  a közösségi hálózatokról: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

Felső-Háromszék kifosztása és a túszszedés, 1916 október

Közel harminc nap története 1916-ból, ami felért azzal a hatalmas katasztrófával Kézdivásárhely életéből mint az 1834-es tűzvész mikor a város nagy része porig éget. 1916. szeptember 29. A Falkenhayn vezette német–osztrák-magyar erők döntő vereséget mérnek az 1. román hadseregre, és visszafoglalják Nagyszebent. Ez döntötte el a a román erdélyi betörés sorsát. A románok szeptember 29-én elrendelték a visszavonulást, ezzel a nagyszebeni csata eldőlt, ez volt a német csapatok első nagy győzelme Erdélyben. Ekkor dőlt el a háromszéki elhurcoltak sorsa is több száz embert kényszerítettek, hogy szekereikkel a falvakról és Kézdivásárhelyről összeharácsolt vagyont szállítsák át szekérrel a hegyen. Köztük volt Több mint száz idős túsz Kézdivásárhelyről, akik közül csak 39-en tértek haza. Két napló töredék alapján ismerhetjük meg az akkori borzalmakat.


Sisi emlékmű felállítva: 1899-ben. Az emlékmű előtti téren gyűjtötték össze a túszokat

 

 „A románok október 8-án Brassó elestekor kezdtek menekülni. Az eddigi aránylag kevés esetben hordtak el értéket amit szekérre pakoltak és a lakósokat kényszerítve fuvaroztattak át a hegyen. Meneküléskor ez szó szorosan rablásba ment át. Kézdivásárhelyen az „üzleteket mind kirabolták — úgy mondják — Brasován János korcsmáros (24-es honvéd) 18 éves Traján nevű fia vezetett.” - írja Szadeczky Kardos.1

A városban a lakásokat kevésbé dúlták fel, azokat inkább a csőcselék törte fel és rabolta ki. Faluról becsődítették a városba az embereket szekerekkel, hogy az összetarhált élelmet és más árucikkeket szállítsák át Romániába.

A kézdivásárhelyi Bende István meséli el édesanyjának Dáni Rozáliának az 1916-os kálváriáját. Aki akkor 16 éves volt. Ő volt az utolsó túlélője azoknak akiket elhajtottak a románok mikor kivonultak Kézdivásárhelyről.

Ojtozban élt. Egy nap a román csendőrök végigjárták a falut, hogy akinek igavonós állata van bé kel menjen Kézdivásárhelyre, mert a katonaságot meg kell segíteni, élelemmel. Nagyapám azt mondta, hogy Rózsika menj el te én már öreg vagyok. Ha elmész az ökrök ismerik az utat, még magukra is haza jönnek. Többed magával behajtották Kézdire: Megállították a Bene boltja előtt. Zsákokat hordtak ki megrakodták a szekeret, azt hiszem liszt volt a zsákokban. Elindították őket Bereck felé. A martonosi útelágazásnál összebeszéltek, hogy meg kellene szökni, mert ennek jó vége nem lesz. De végül is azt mondták, hogy az ökröket nem hagyhassák. Azt mondták a románok, hogy Bereckig kell vinni az élelmet. De mikor felértek, nem be kell menni Ojtozba ott a katonaság. Ott már azt mondták, hogy Sósmezőre kell menni. Így ment ez egészen Bákóig. Ónesten is megálltak, akkor Ón falva volt, úgy mondták. Az állatok is kimerültek, egyszer vagy kétszer megetették. Így ment ez csalogatták, csalogatták. Nagyon kifinomultak voltak és nagyon tudtak hazudni. Az árut lepakolták és elvitték a gyűjtőtáborba. Oda a Gyimeseken keresztül jöttek sokan Csíkból is, több mint kétszázan voltak. Az állatokat elszedték. Ott Bákóban a férfiakra ráfogták, hogy tetvesek. Megfürösztötték őket petróleumban. Télvíz idején petróleumban úgy megfáztak, hogy. A férfiak a cuptorok (kemence, kályha) mellé befeküdtek reggelre sokan meghaltak. Aztán anyámat Hús városáig vitték. Arról volt szó, hogy a magyarokat beosszák családokhoz dolgozni. Ojtozból Borbáthné aki idősebb volt maga mellé vette édesanyámat, vele volt szerencséje. Nem nagyon adtak ételt nekik. Borbáthné ellopta a tojást a tyúkok alól és pityókával megfőzte, ez tartotta bennük a lelket. De sokan meghaltak étlen. Már nem emlékszem a nevekre akikkel még együtt voltak, kicsi gyerek voltam mikor anyám mesélte. Kivitték őket kapálni, édesanyám leült a kapával és a villám megütte. Azt hitték, hogy meghalt, és aztán voltak ott német orvosok azok is túszok, beleásták a földbe. Anyám helyre jött. Tizennyolc hónap után hazaengedték őket. Gyalog indították el őket Ialomicáig gyalog. Haza jövetelkor tudta meg, hogy a testvére a szomszéd faluba volt. Betegen indult haza. Édesanyám útközben temette el a sáncba. Egészen Ploiestig jöttek. Ploiesten ültették vonatra. Kézdivásárhelyről megint gyalog ment haza. Este volt találkozott egy öreggel aki megismerte és azzal ment haza.”

 

Kézdivásárhelyen feltörték az üzleteket és lakásokat, a fosztogatott holmit innen a velük csődült romániai román parasztság hurcolta szét. Itt a határ közelsége is elősegítette a város teljes kifosztását. Kézdivásárhelyről temérdek búza, rozs és kukorica vándorolt át a határon. Maga Kézdivásárhely nem szenvedett tűzkárt, és egyetlen háza sem sérült meg. A marhaállomány azonban teljesen elpusztult. A román katonaság parancsnoka minden lovat és ökröt összeszedett a meneküléskor.

Kézdivásárhely életében az 1834-es tűzvész után a legtragikusabb történés 1916. október 10-ei éjszaka eseményei voltak. Ugyan is az összeharácsolt javak mellett magyar hadsereg nyomására visszavonulni kényszerülő katonaság októberben elindított Răducăneni felé 104 túszt, jobbára idős polgárt köztük jeles személyiségeket is, akik közül csak 39-en tértek haza.

Dr. Balog Vendel ügyvéd 1917-ben halt meg a Răducăneni-i fogolytáborban 1916. október 10-én hurcolták el a románok Kézdivásárhelyről a visszavonuló katonák. Naplótöredékében aprólékosan írja le az elhurcolásukat, a fogolytáborban a viszonyokat, ahogyan éltek. 2


A volt Bene bolt amit kiraboltak (Nagy Tihamér magángyűjteménye)

 

1916. X. 8.

 ……... főhadnagy a két távollevő miatt megfenyegetett főbelövéssel.

 Ezek azonban hétfőre előkerültek. Már vasárnap a román csapatok nagyban vonultak vissza Csík vármegye felől. Gondoltuk, hogy nem jó szándékból vonulnak s még mindig reméltük, hogy nemsokára az egész Kézdivásárhely megtisztul a románoktól s mi is megszabadulunk, lakásunkba visszatérhetünk.

Sajnos más volt megírva a sors könyvébe részünkre…

 X. 9-én, hétfőn este még vacsorát sem hozattunk, ki-ki lepihent a földre vagy ahová lehetett, díványokra, székekre. A katonai őrséget este 8 óra után a csendőrség váltotta fel. 11 óra tájban ajtónk zára felnyílt, bejöttek a csendőrök s durva kiabálással "haj-haj, jas a fare" kikergettek az éjbe, a főtéren a református templom előtt négyes sorba álltunk, s láttuk a Szentgyörgy felől visszatért román csapatok nagy tömegét; ágyúkat s trénszekereket. A legrosszabbra kezdtünk elkészülni. Már a városházán hallottuk, hogy a honmaradt városi polgárok nagyrészét vasárnap beterelték a csendőrlaktanyára, s az ügyészség fogházába. Azok közül a falusi fuvarosok közül is, akiket elől, hátul találtak letartóztatták. Mahig plébános urat is hétfőn délután, a vecsernye végzése folyamán az oltár elől szállították el; s bár kocsin, de beszállították hozzánk. Behozták volt Zayzon Lázár ügyvédet s Csiszár Imrét, a szeszgyárost. Az éj csendjében nagy robajjal útnak indítottak Sósmező irányába gyalogszerrel; a hűvösebb őszi időre felszerelve megfelelő ruhával egyikünk sem volt. Én a Zárdából takarónak egy pokrócot hozattam, Mártonyi hasonlólag. Ezt a városházából való kikergetésünk alkalmával magunkkal vittük.

 Megkezdődött kálváriánk; mintegy 95 városi polgár s 40-45 vidéki, jobbára 50-80 körül lévő embert, néhány gyermeket és nőt gyorslépésben hajtani, ütni kezdettek Románia részeg csendőrei. Az öregek, félszegek nem bírták a menetelés gyorsabb tempóját; azoknak hátán, fején megsuhogtatták a kezükben levő korbácsot, s lelövéssel, agyonszúrással fenyegették meg azokat, kik kidűlnek. Nyújtód és Lemhény közt a mezőn volt az első 8-10 perces pihenő, mikor a hideg földre kellett feküdni. Én az öreg Zayzon kartársat kartőn vezettem, mert alig bírta a menést, s késedelmei miatt ütleget szenvedett. A második pihenő Bereckben, az Erzsébet szobor alatti téren volt.

Dr. Szentiványi kartárs elkeseredésében a szenvedett bántalmak miatt öngyilkosságot akart elkövetni. Azonban ebben idejében meggátolták. Velünk egyidejűleg vonultak a hadaink által visszavert román csapatok. Tüzérek, szanitécek, trének s a kocsik és szekerek végtelen sora. A magammal hozott takarót a hátamra vetve vittem, miközben egy tüzér lovon lehajolt s elkapta a takaró szélét s ellenkezésem dacára elvette. Hasonlólag járt Mártonyi adóügyi tanácsos úr is. Sok viszontagság után kedden reggel 6 óra tájban érkeztünk Ojtozba. Itt 2-3 órát vesztegeltünk borús, esős időben. Innen október 10-én gyalogmenettel levonultunk a 10 km távolságban lévő Sósmezőre. Utunk jobbára sáros volt. Sósmező felső végénél, hol a sósfürdőre kimennek, letelepítettek. Körülbelül déli 12 óra lehetett. Itt több órán át vesztegeltünk, mialatt láttuk, hogy a román tüzérség több kocsi munícióval száguldott föl a Magyaróstetőfelé; egy-egy csapat lovon s néhány szekérnyi gyalogos katona. Egy asszonytól néhányan vettünk főtt tojást s az volt a napi táplálékunk. Pihenés alatt összeírtak bennünket név- és kor szerint, a velünk hajtott 4-5 asszonyt elbocsátották. Késő délután lementünk a község alsó végén lévő vámhoz, hol kenyeret osztottak. Az itt lévő nagy térségen a magyar szekerek sokasága állott, székely fuvaros emberek és asszonyok, kik nagy csodálkozással néztek ránk, s némelyik asszony szomorú sorsunkat látva könnyekre fakadott. Ezeket az embereket a Kézdi járás falvaiból előző napokon rendelték volt Kézdivásárhelyre fuvarozásra, a célra, hogy az ottani boltokból összeszedett árukat, gabonát, terményeket, bort, szeszt stb.-t Romániába szállítsák. Mintegy 500-600 fuvarost hajszoltak össze vidékünkről. Már a városba vonulásunk idején jósoltuk, hogy azok a fuvarosok (marhák és szekerek) nem fognak visszatérni, mert azokat Románia letartóztatja és elsajátítja, ami fájdalom, be is következett. Üldözőinknek kezdetben az lehetett a szándéka, hogy az ottani városban lévő egyik épületbe helyeznek el éjjeli szállásra. Már be is zsúfoltak volt egyemeletes kőépület szűk padlásszobáiba, hol valóságos emberkínzás lett volna egy éjszakát tölteni. Alig helyezkedtünk el a puszta földön, jött a parancs, hogy vonuljunk le az épületből. Levonulásunk után háromszéki fuvarosok üres szekereire ültettek (5-6-ot egyre) s útnak indítottak az alkonyattal Herzsa irányába. Hűvös, holdas éj volt. A csendesen ballagó ökörszekéren átvittek Gorzafalván (Grorest) Bogdanesten, Csiripesten Ojnestig, hol Romániának vasúti állomása van. Levonulásunk kezdetén Herzsa előtt, az erdők alján volt a románok tábora; sok fogat, lóval és katonával. A vám fölötti erdő Románia felőli oldalán nagy jelző tűz volt gyújtva, mely az Ojtoz völgyén utunkon sokáig volt látható. Festői szép vidéknek tűnt fel a csendes, holdas éjen a hosszú völgy, melyen haladtunk. Az előző éji fáradalmak után kimerült testünknek jól esett volna a pihenés, de a hűvös éj és zsúfoltság miatt keveset szendereghettünk.

 X. 11.

 A reggeli órákban, 7-8 óra tájban az ojnesti állomáson 3 marhavagonba bepakoltak 40-42 személyt. Ahol mi voltunk elhelyezve, előzőleg lovak voltak, mert meglehetősen rondaság volt. Eddigi utunk északkeleti irányú volt, Ojnesttől nyugati irányba vitt a vonat Bákó felé. Bákóban előbb a hadbíróság épületének udvarára vittek s ott vártuk a további intézkedést. Úgy látszott, hogy teljesen ártatlanoknak találtak s kémkedésre alkalmatlanoknak (mert ezzel is gyanúsítottak) s elbocsátottak, illetve a csendőrségi laktanya udvarára vittek, hol elestéledtünk.

X. 12. csütörtök

 Reggel kivittek a bákói állomásra, s hosszú várakozás után marhavagonba gyömöszöltek, s a kiosztott napi kenyérrel s túróval útnak indítottak, tovább északnak. Naleszaki, Szászkút, Ágyúd, Domnyest, Marosest irányában haladva, a Szereten átmentünk. Azután Tekucs Balládon át Húsba értünk.

 X. 13-án, pénteken reggel hajnalban érkeztünk meg, s mintegy 8 óráig várakoztunk a 3-ad osztályú primitív kupéban, melyre Bálladon ültünk át. Azután legyalogoltunk a városba a törvényszéki palota kertjébe, hol a városi polgárság bámult meg, hogy miféle gonosztevők lehetünk. Mintegy l óra múlva visszavittek a vasúti állomás mellett levő nagy épületbe, melynek „Preventin aveszt” volt a neve, a kapu homlokzatán levő felírás szerint. Minket és a Kézdivásárhelyt a románok által kinevezett városi tanácsost és a román tolmácsot külön cellába helyeztek, ahol gyékényes priccsen háltunk, éjjelre bezárva katonai őrizet mellett.

A fogházfelügyelőt kértük, hogy hozathassunk valami húsfélét sütni, mire ő nagy előzékenységgel kijelentette, hogy csak legyünk nyugodtak, mert ő ma pompás vacsoráról gondoskodott. Örvendtünk. Kenyérosztás után estefelé tálalás volt; a legközönségesebb paszulylevest adta (melegvíz s néhány paszuly héj). Mivel meleg levest vasárnap óta nem ettünk, én s a többiek is Török Samu kivételével, egy cserép tálacskából fakanállal bekebeleztük az ételt.

 X. 16-án, hétfőn kihoztak, s azt hittük, hogy tovább visznek a városból, azonban nem vittek el, hanem a Hirsch utódok által ajándékozott zsidó iskolába internáltak, ahol tizenegyünket egy szöglet-szobába helyeztek el, s itt 2-3 napig a puszta földön háltunk.


X. 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25-én

 még mindig ezen szálláson vagyunk s reménykedve várjuk a szabadulást. Eddig 2 vásárhelyi ember halt el, Vajna Ignác még a vasúton meghalt, s Bákóban temették el 1916. október 11-én. Itt Huse-ban október13-án meghalt Szabó Lajos kereskedő 66 éves korában, mindkettő az üldözés és ütlegelés, a rossz és hiányos táplálkozás, orvoshiány következtében pusztult el. Jelenleg is sok beteg ember van, kik valószínűleg belepusztulnak az itteni rab állapotba.

 Időjárás:

Ezen a vidéken eddig enyhe őszi idő van, voltak szép napfényes napok, volt kevés eső – közben sűrű nedves köd. Úgy vélem, hogy a tenger közelsége miatt a tél sem olyan zordon, mint nálunk Erdélyben. Szelek nem járják ezt a vidéket.”


1Szádeczky Kardos Lajos: az oláhok Erdély betörése és kiveretésük 1916-17 II. kötet 161. oldal, Budapest

2A naplótöredék megjelent: Bottlikné Kárász Aranka „Megbűnhődte már e nép…” Emlékezések a XX. századról könyvében. Köszönjük a megjelenéshez a hozzájárulását.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog