1918. május 7. Románia és a központi hatalmak aláírják a bukaresti békét

1918. május 7-én írták alá a központi hatalmak (Osztrák–Magyar Monarchia, Németország, Törökország, Bulgária) képviselői Alexandru Marghiloman román miniszterelnökkel a bukaresti különbékét, mely lezárta a teljes román vereséggel végződő 1916-17-es, Erdély ellen indított offenzívát.

 

Ion I. C. Bratianu kormánya az 1916. augusztus 17-i bukaresti titkos szerződés megkötésével csatlakozott az antanthoz, vállalva, hogy augusztus 28-ig belép a háborúba. Romániának szövetségesei katonákat és hadianyagot ígértek, a győzelem megszerzése után pedig kilátásba helyezték, hogy a balkáni állam Erdély, Máramaros, a Bánát területével gyarapodhat, a Tiszáig tolva ki határait a Monarchia kárára. A támadás időpontja kedvezőnek tűnt, hiszen az orosz fronton az 1916 júniusa óta tartó Bruszilov-offenzíva, míg nyugaton a Somme-folyó mellett vívott csata lekötötte a központi hatalmak erejének nagy részét. Az egyezményben egyetlen negatív kitételként csak annyi szerepelt, hogy a háború során Románia nem köthet különbékét a központi hatalmakkal. A Koronatanács augusztus 27-i döntése nyomán a 650 000 főt kitevő román hadsereg csapatai a Tömösi-szoroson át nyomultak be Erdélybe, elfoglalták Brassót, Csíkszeredát majd Nagyszebent is.

Románia azonban elszámította magát, mivel a görögországi antant hadmozdulatok kudarcba fulladtak, a bolgár és török haderő felszabadult és dél felől megtámadta Dobrudzsát. Mackensen tábornok vezetésével szeptember 1-jén indult egy meglepetésszerű német déli támadás is, mely frontot képezett a Duna vonalánál, elfoglalta Szilisztrát, és hídfőt próbált létesíteni a folyón. Erdélyben Erich von Falkenhayn főparancsnok utasítására szeptember 18-án Hátszegnél indult meg az ellentámadás, mely a túlerőben lévő román hadsereget tíz nap alatt kiszorította Hunyadból Havasalföldre, majd véres csatát nyert Brassónál. Az október 23-a után saját területén küzdő Románia nehéz helyzetbe került, mert 1.100 kilométeres fronton kellett helytállnia négy ország hadseregével szemben – ennek szélessége vetekedett az orosz frontéval – ugyanakkor szövetségeseinek nagy hasznot hozott, mert egymilliós haderőt kötött le elhamarkodottan indított hadjáratával. Mackensen november 23-án átkelt Szisztovónál a Dunán, majd december 6-án elfoglalta a fővárost, Bukarestet is.

A királyi udvar és I. Ferdinánd (ur. 1914-1927) Jászvásárra, Moldvába menekült, 1916 végére a teljes Havasalföld és Dobrudzsa a központi hatalmak kezére került. 1917 elején Mackensen és a Dobrudzsát meghódító bolgár hadsereg kudarcai után megmerevedett a front, melyet ekkor antant részről már orosz parancsnokok irányítottak. A küzdelem kimenetelét meghatározta a február 25-i pétervári forradalom, a nyáron Kerenszkij által vezetett offenzíva kudarca, majd a bolsevik hatalomátvétel, lerombolva a cári, majd köztársasági orosz sereg harci morálját. A keleti támogatás elvesztése után I. Ferdinánd és kormánya 1917. december 9-én kért fegyverszünetet, melyet követően a végleges béke megkötésére 1918. május 7-én került sor Bukarestben.

A különbéke értelmében Románia lemondott Dobrudzsa egy részéről Bulgária javára, az Osztrák–Magyar Monarchiával közös határa pedig a Kárpátok déli és keleti lábaihoz került. A bukaresti béke utánpótlás szempontjából is kedvezőtlen volt az antant számára: Németország 90 évre koncessziót nyert a román olajkutak használatára, a háború végéig 1 millió tonna kőolajat bányászott ki, és a kapitulációig jelentős gabonaszállítmányokban részesült Románia jóvoltából. A románokra egyetlen kedvező pont vonatkozott, ebben a központi hatalmak elismerték Románia egységét. A bukaresti béke révén a központi hatalmak 1918 tavaszán látszólag igen kedvező helyzetbe kerültek, hiszen már második ellenfelüket kényszerítették külön egyezményre három hónapon belül, ennek eredményeként pedig keletről nagy erőket csoportosíthattak át az olasz és a nyugati frontra. Bár Románia a különbékével megszegte a bukaresti titkos szerződést, a háború kései szakaszában, november 26-án újra beléphetett a világháborúba, megszerezve később Erdélyt, Máramarost, a Bánát egy részét, sőt Dél-Dobrudzsát és Besszarábiát is.

Tarján M. Tamás

rubicon.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog