Erdélyi magyarság az I. világháború után. Az iskolák.

Az erdélyi magyarság kisebbségi küzdelmeinek egyik legszomorúbb fejezetét képezi az a két évtizedes harc, amit egyházaink és politikai képviseletünk a magyar iskolák érdekében folytatott. A kisebbségi szerződés előírta, hogy Románia kisebbségi állampolgárainak jogukban áll iskolákat létesíteni, azokra felügyelni s ott nyelvüket használni és vallásukat gyakorolni (9. szakasz); de ugyanakkor az állam is köteles azokban a helységekben, ahol kisebbségek jelentős arányban laknak, az állami iskolákban ezek gyermekeit saját anyanyelvű oktatásban részesíteni; sőt a kisebbségi iskoláknak arányos részt kell biztosítani az állami és községi költségvetésben iskolai célokra előirányzott összegekből (10. szakasz); végül a székely és szász közületnek a román kormány vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot fog engedélyezni (11. szakasz).

 

 

Ismeretes, hogy a békekonferencián Brătianu Ionel megtagadta a kisebbségi szerződés aláírását és utána lemondott a kormányelnökségről. Rövid időn belül azonban ismét ő került uralomra és így reá hárult volna az a feladat, hogy a szerződést végrehajtsa. Erről természetesen szó sem volt, miután a nagyhatalmak elismerték Románia területi igényeit.

Brătianu kitűnő munkatársat kapott Anghelescu Constantin orvosban, aki sovinizmusától hajtva tervbe vette az egész oktatásügy államosítását és románizálását.

A liberális kormány abból a meggondolásból indult ki, hogy a kisebbségeket csak úgy tüntetheti el, ha megakadályozza azt, hogy nemzeti öntudattal rendelkező új magyar nemzedék nőjön fel Romániában és tudta azt, hogy Trianon előtt is Erdélyben éppen a román kormány által támogatott felekezeti iskolák voltak az irredentizmus fészkei.

A hatalomváltozás után a magyar állami iskolákat mind átvette a román állam és legtöbbjébe

bevezette a román tanítási nyelvet. Ezért a magyar egyházak kénytelenek voltak azokat az iskoláikat, amelyeket annak idején nagyon bölcsen nem adtak át a magyar államnak, tovább fejleszteni és új iskolákat létesíteni.

Anghelescu tehát azzal kezdte munkáját, hogy bevezette az állami tantervet a magyar felekezeti iskolákba és elrendelte, hogy a román nyelvet, irodalmat, történelmet és földrajzot román nyelven kell előadni, ami által magyar hitvallásos iskolák nemcsak kétnyelvűvé váltak, hanem megfelelő képesítésű magyar tanerő hiányában az egyházak kénytelenek voltak román tanerőket is alkalmazni (100.090 és 100.088/1923. sz. rendeletek).

Nemsokára azután beterjesztette az állami elemi oktatásról szóló törvényjavaslatát, amely az 1924 július 26-i törvény formájában lépett életbe. E törvénynek főként két rendelkezése tett a népszövetségi panaszok folytán világhírre szert. Az egyik a 8. §., mely előírja, hogy azok a román származású polgárok, akik anyanyelvüket elfelejtették, gyermekeiket csak román előadási nyelvű iskolába járathatják. Így indult meg a származáskutatás és névelemzés, amitől hangos volt tizennégy éven át a parlament és a Nemzetek Szövetsége. A másik nevezetes szakasz a 159. §., mely a »kultúrzóna« létesítéséről intézkedik. E szerint azok a tanítók, akik nem az alábbi megyékből származnak és kötelezik magukat, hogy e megyék területén legalább négy évig fognak szolgálatot teljesíteni, működésük idejére 50%-os fizetésemelést, a korpótléknál és próbaidőnél is kedvezményt és külön jutalmat, valamint földet kapnak, ha itt telepednek meg. A húsz kultúrzónás megye között volt Csík, Udvarhely, Háromszék, Maros-Torda és Torda-Aranyos is, vagyis az a terület, amelyen a közoktatást a székely önkormányzatnak kellett volna ellátnia a kisebbségi szerződés értelmében. E rendelkezés alapján, amit a végrehajtási utasítás még kibővített, elárasztották a Székelyföldet ó-királyságbeli tanítókkal, akik ott a román kultúra helyett az analfabetizmus előharcosai lettek a kényszermunkával és adóprés segítségével felépített községi iskolákban, mivel sem a tanulókkal, sem a szülőkkel nem tudták megértetni magukat.


Az állami oktatás kiterjesztése és az állami iskoláknak magyar lakosság költségén gombamódra való szaporítása mellett a felekezeti iskolák továbbsorvasztásáról sem feledkezett meg a leleményes kultuszminiszter. Az 1925 március 7-i bakkalaureatusi törvény eltörölte az addig Erdélyben fennálló érettségit s helyette a felekezeti iskola tanulóinak is állami tanárokból álló vizsgabizottság előtt kellett bakkalaureátusi vizsgát tenniök. A bakkalaureátusi bizottságok tagjai, akik rendszerint még a középiskolában magyar nyelven előadott tárgyakból is románul kérdeztek, olyan alapos munkát végeztek, hogy főként az első években hetven-nyolcvan százaléka elbukott a magyar jelölteknek és így sikerült, legalább egy időre, megbénítaniok a magyar értelmiségi utánpótlást.

A legnagyobb ütközet azonban a magánoktatási törvény körül zajlott le, amely végleg megpecsételte a magyar oktatásügy sorsát Erdélyben.

 Április 29-én ismerték meg az egyházak vezetői egy Anghelescu miniszterrel tartott értekezleten a javaslatot s látva az abban tervezett merényletet az ősi hitvallásos iskolák ellen, másrészt pedig «meggyőződve arról, hogy a miniszter nem akar változtatni javaslatán, tüntetően eltávoztak az értekezletről és elhatározták, hogy a Nemzetek Szövetségéhez fordulnak jogorvoslatért, ami meg is történt. Három nap múlva a Magyar Párt kiáltvánnyal fordult a román néphez, majd Majláth püspök rendeletére az összes erdélyi római katolikus templomban könyörögtek Istenhez, hogy hárítsa el azt a veszedelmet, amit a magánoktatási törvény az egyházra jelent. A három egyház rendkívüli közgyűlése május 14-én egyhangúan kimondta, hogy helyesli a magánoktatási törvényjavaslat ellen a Nemzetek Szövetsége elé terjesztett panaszt. Szeptember 7-én és 15-én az egyházak vezetői pótbeadvánnyal fordultak a Nemzetek Szövetségéhez, felgöngyölítve az egyházi iskolák egész kérdéskomplexumát. November 6-án tizenkilenc pontból álló megegyezés jött létre a magánoktatási törvénytervezet tárgyában, amelyet azonban a kormány nem tartott meg, hanem csak a genfi panasz erőtlenítésére használt fel. Az egyházak tiltakozásának ellenére a javaslatot a parlament mégis tárgyalni kezdte, s itt ismét Sándor József szólalt fel és terjesztett elő ellenjavaslatot. A törvényt nagy viharok között szavazták meg és 1925 december 22-én lépett életbe. 

A Nemzetek Szövetségénél a később Nobel-díjas Lord Cecil elnöklete alatt működő hármas bizottság a következő év március 18-án zárta le a panasz tárgyalását egy nagyon jellemző jegyzőkönyvvel.

 A jegyzőkönyv bókokat oszt a román kormánynak, amiért a javaslaton módosításokat eszközölt, s bár a törvény végleges szövegének némely pontjánál bizonyos kétségek (quelques doutes) merülhetnek fel, hogy vajon azok nem állanak-e ellentétben a kisebbségi szerződéssel, a kormány válasza a panaszolók aggodalmát eloszlatni látszik. Nem ejtette gondolkodóba a bizottságot a törvénynek az az intézkedése, mely az ősi erdélyi felekezeti iskolákat magániskolákká fokozta le, sem az, amelyik az iskolák és tanerők működési engedélyének, valamint az iskolák nyilvánossági jogának megszerzésénél hosszadalmas eljárást ír elő, sok kibúvóval; nem tűnt fel neki, hogy a törvény szerint négy, de a gyakorlatban az öt nemzeti tárgyat románul kell tanítani noha a kisebbségi szerződés a felekezeti iskolákban még a román nyelv tanítását sem írja elő, s a magánoktatási törvényt most már a Népszövetség által is fémjelezve kezdte végrehajtani a román kormány.

Az állami és felekezeti oktatás közötti harc mindvégig egyenlőtlen erők küzdelme volt. Az állami iskolák személyi kiadásait a kultusz kormány viselte, viszont a magyar egyházak iskolái csak az 1921., 1929/30. és 1939/40. években részesültek némi államsegélyben. A községeknek költségvetésük 14%-át kulturális segélyezésre kellett fordítaniok. Ez az összeg elvileg arányosan osztandó fel az állami és magániskolák között. Az utóbbiakat azonban rendszeresen mellőzték és az egész kultúrsegélyt az állami iskolának adták. Az állami elemi iskolák az illető község lakosságának kellett felépítenie és dologi kiadásait is azok viselték. Így a magyar községek lakosságának vállán dupla teher nyugodott: kényszermunkával és kiegészítő pótadóval viselnie kellett az állami iskola terheit s ugyanakkor fenn kellett tartania az egyházi adóból saját felekezeti iskoláját. De nagyon gyakran még be sem írathatta saját iskolájába gyermekét, mert a tanügyi rendelkezések szerint a felekezeti iskolába csak az iratható be, akinek a szülői erről írásbeli nyilatkozatot adnak, amit az állami iskola igazgatójának kellett láttamoznia. Az pedig természetesen arra törekedett, hogy a tanulókat a maga iskolájába terelje s így a leglehetetlenebb ürügyekkel akadályozta meg azt, hogy magyar gyermekek magyar felekezeti iskolába járhassanak. Nem csoda, ha sok helyen maguk a hívek voltak kénytelenek feladni felekezeti iskolájukat, másutt az állam zárta be a hitvallásos iskolát, s így mind nagyobb lett a száma azoknak a magyar tanulóknak, akik román előadási nyelvű iskolában tanultak.

Az 1930/31. iskolai évben a magyar tankötelesek 57.6%-a, az 1934/35, évben 175.000 magyar tanköteles kizárólag román előadási nyelvű nép iskolában tanult, s ez az arány a bécsi döntésig állandóan romlott. A román kormány sokáig azzal érvelt, hogy az állami iskolában is tanítanak magyarul. A kisebbségi szerződés értelmében ennek így is kellett volna lennie, de amíg a kormány 1933-ban 427 magyar állami népiskolát és tagozatot mutatott ki, addig a gyakorlatban csak 112-ben folyt némi magyar tanítás, két év múlva pedig már csak 44 állami népiskolában tanítottak magyarul.

A királyi diktatúra alatt az oktatásügyi törvényeket is módosították. Miután a kisebbségi statutum elvileg megengedte a szabad iskolaválasztást, az 1939 május 27-i népiskola-törvényből kihagyták a régi törvénynek a névelemzésekre vonatkozó rendelkezését. Ugyanakkor azonban a tanulók létszámát az egyes osztályokban negyvenre szállították le, s mivel a párhuzamos osztályok felállítása hosszadalmas eljárást igényel, a felekezeti iskolák létszámon felüli tanulói csak az állami iskolába iratkozhatnak be.

 

A magyar felekezeti középiskolákat a képesítő vizsgák és a nyelvvizsgák harapófogójába szorította a kultuszkormány. Minden középiskolai tanárnak az egyetem elvégzése után úgynevezett képesítő vizsgát (examen de capacitate) kellett tennie, ami nem volt egyéb, mint versenyvizsga az állami középiskolákban megürült állásokra és a jelentkezők közül csak annyit engedtek át a vizsgán, ahány tanszék megüresedett.

 Ennek a vizsgának a letételére a felekezeti középiskolai tanárokat is kötelezték, akik közül alig néhányan tudták a vizsgát letenni, mivel a bizottság a zárt szám miatt elsősorban a román tanárok részére tartotta nyitva a kapukat. Amíg a fiatal tanárok a képesítővizsgával bajlódtak, addig azokat az idősebb tanárokat, akik diplomájukat magyar egyetemen szerezték, román nyelvvizsgára állították és nyelvtanfolyam hallgatására kötelezték. A törvény közben arról is gondoskodott, hogy amelyik középiskolának nincs hat teljes képesítésű tanára, az bezárható. A felekezeti középiskolák felett tehát állandóan ott lebegett Damokles kardjaként az a veszély, hogy a képesítő vizsga vagy a nyelvvizsga következtében teljes képesítésű tanárainak száma hat alá apad.

Az egyetemi oktatás kizárólag állami lehetett s a román kormány beszüntette azt a felekezetközi tanárképző intézetet, amelyet a magyar egyházak a hatalomváltozás után Kolozsvárott felállítottak. Tanítóképzőket a magyar egyházak a magánoktatási törvény meghozatala óta nem állíthattak fel. Némi lehetőséget nyújtott az egyházaknak a különböző szakmai oktatási törvények sorozata s így az utóbbi években a magyar egyházak több mezőgazdasági iskolát és iparostanonc otthont létesíthettek.

 

Forrás: Mikó Imre; Erdélyi magyarság sorsa a világháború után - transindex.ro/Adatbank

 Az oktatás kérdése, ahogyan a két világháború között látták.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog