Kétszáz éve alapította báró Purczel János ezredes a kézdivásárhelyi katonaneveldét

Kategória: Örökségünk

„1719-ik évben, a tavasz beálltakor a Székelyföldet akkora pestis támadta meg, hogy egy év leforgása alatt több mint százezren pusztultak el" - olvashatjuk a korabeli forrásban. Ezt tetézte a határvédelem erőszakos kialakítása.  A fő határvédelmi szerepek mellett nagy hangsúly esett a határszéli csempészetek meggátolására és az illegális határátlépők kiszűrésére is. A határőri társadalmi rendet elsősorban a lakosság katonáskodásra kényszerítéssel és betelepítésekkel vitelezték ki székelyföldön.

Így a Habsburg Birodalomnak sikerült kényszerrel, néhol nagyobb  emberi áldozattal megalakítaniuk a határőrséget. Nagyobb emberveszteségre Mária Terézia korában került sor, éspedig a székelység körében, mint a mádéfalvi vérengzés, mintegy 200 felnőttet, gyereket mészároltak le.  A határőrség önellátó volt: a határőrök védelmi feladataik ellátása mellett földet is műveltek. A tervek megszületése előtt  feszültség lappangott a bécsi udvar és a székelyek között. Ezzel kezdődött az évtizedekig tartó terror. A korszakra és a laktanyára a 19. század végén megjelent emlékkönyvben így emlékeznek vissza.(Szerkesztő)

A sötét korszak az 1763 évvel vette kezdetét.

>>Ekkor állította fel ugyanis Mária Terézia a határőr vidéki rendszert. Háromszéken 2 gyalog és egy huszár ezredet szervezett, melynek katonai parancsnoksága meg volt bízva nemcsak a határ védelemmel, hanem a katonaság kötelékébe tartozó egyének személyi és anyagi kérdésében is bíráskodott. A királyi rendelet fegyverviselésre kényszerítette a város polgárait és semmiféle tekintettel a város régi önkormányzati jogaira s kiváltságaira, a katonai önkény-uralom ránehezedett a társadalmi élet minden ágára s nemcsak a törvénykezési és közigazgatási ügyekben, hanem a társas együttélésből felmerülhető minden kérdésben az osztrák törvények és szabályok szerint ítélkezett. A város ősi jogai, az egyesek személyes szabadsága az osztrák szellemű auditor militáns felfogásában tekintetbe sem jöttek s a hol a szabadabb gondolkodás bármily csekélyebb jelben megnyilatkozott, ott voltak a katonai fegyelmi eszközök. És a katonai vasszigort érezték nemcsak a véderő kötelékébe tartozó polgárok, hanem maguk a város tisztviselői is, úgy, hogy a sok panaszt végre megsokallta maga az erdélyi főkormányszék is s az 1824 és 1825 években — kétszer ír le a katonai parancsnoksághoz, hogy a tanácsbeli urakat önkényileg ne büntessék, mert a tanácsosok nem állanak katonai fegyelem alatt. Ezen intézkedésekről a városi levéltárban hiteles okiratok vannak. 

Ez a korszak sokkal közelebb fekszik  hozzánk, semhogy  csupán irott emlékekre kellene — támaszkodnunk. A szájhagyományok 8 most is élő emberek csodálatos dolgokat beszélnek azon önkényről, a mellyel a katonai direkció a polgárságot sanyargat. Néhány esetet ide jegyzünk:

A nagy hatalmú kapitány egy alkalommal séta közben egy czifrán öltözködött ifjuval találkozik, kit nyomban meg is szólit különös ruhájáért. Az ifju talán élesebben válaszolt, mint kellett volna s ezért a tiszt ur az ifjut elfogatta s ugy megbotoztatta, hogy az belehalt.

Egy kézdi-vásárhelyi tekintélyes polgár egy alkalommal elmulasztotta a kapitány urnak a szokásos bélpecsenyét elküldeni s ezen feledékenysége 25 pálczaütéssel büntettetett.

A katonai kötelékbe tartozó iparosok csak akkor vihették áruikat idegen vásárokra, illetőleg csak akkor kaptak engedélyt a város elhagyhatására, ha a tiszta nyeremény egy részét a strázsamesterrel és kapitánynyal előre megosztották.

S hány családi élet dulatott fel a tiszt urak által, mig a férjek távol voltak?! Szóval a legszentebb jogokat is lábbal tiporta a féktelen soldateszka s minden panasz s minden feljajdulás börtönnel és bottal toroltatott meg.

       A határőr vidéki rendszer emlékei azon épületek, melyeket a székelység emelt a tisztek részére lakásul s melyek később a megye tanulmányi alapja javára visszaengedtetvén, jelenleg a kir. törvényszék, kir. adóhivatal, polgári iskola, árvaház és kórház helyiségéül szolgálnak.

E sötét korszak kényurai között még is volt egy, kire mindig tisztelettel és hálával emlékezik viszsza a székely nép. 
Ezen ember báró Purczel János ezredes volt, ki meleg, lovagias  szívével felkarolván a székelység ügyét, egy nagy alkotással örökítette meg nevét. Ez volt a híres székely katonai nevelő intézet, melynek történetét röviden a következőkben foglaljuk össze :

Az 1817. év szeptember 15-én Ferencz császár meglátogatta nejével Károlinával K.-Vásárhely városát, mely alkalommal báró Purczel katonai parancsnok egy katonaiskola létesítésének tervét terjesztette Ő, felsége elébe, kimutatván, hogy a véderő fejlesztése" szempontjából minő fontossággal bírna, ha itt a  katonai szolgálatra kiválóan alkalmas székely nép között egy nevelő-intézet állíttatnék fel. 

Az előterjesztés megnyerte a császár tetszését s rorestáni báró Purczelt nyomban kinevezvén a nemes 2-ik gyalog székely régiment ezredesévé, a legteljesebb felhatalmazással látta el a szükséges alap kiteremtése iránt. És ezen időtől kezdve igazán nagy és nemes munkát végzett báró Purczel. Aláírásokat nyitott, felhívásokat bocsátott ki s a mint egy kortársa megemlékezik :  "mindenféle érzékeny és  szívre ható előadása  ujabb- ujabb  gyulladásba  hozz a  a nemes szíveket." 

A nagy munka nagy eredményeket szült, mert rövid két év alatt a nemes 2-ik székely gyalog Regimenttől aláírás útján 40.515 frt 45 kr folyt be s maga a tiszti kar 1782 frt 11 krral járul az alaphoz. A nemes székely huszárezred is, élén kommendánsával gr. K á l n o k i v a l meghozza a maga áldozatát, 12859 frt 23 krt adván az iskola alapnak, melyet a tiszti kar a maga részéről még

356 frt 4 krral szaporított. A két székely ezred által visszanyert havasokból időközben 6079 frt 46 kr csatoltatott a tőkéhez, mig végre Erdélyből és Magyarországból egyesek 8427 frt 24 krt adományoztak.

Hogy milyen nagy volt ezen időben a katona iskola iránt való lelkesültség, mutatja azon körül mény, hogy egyszerű emberek minő összegekkel szerepelnek az adakozási listán. Nevezetesen J ó s a J á n o s középajtai ev. ref. pap „némely d a r a b  f ö l d e k  á r á b a n " 700 frttal, p o l y á n i  T u z s o n gyalog strázsamester 1000 frtot, b i k f a l v i Simon Ádám  gyalogkatona 1000 frtot, b i k f a l v i F e j e s S á m u e l gyalogkatona 1000 frtot adnak a jótékony célra, kik ezért ő felsége által arany érdemrenddel tüntettettek ki.

Az igy összegyűlt 74019 frt 53 kr. alapvagyonnal 1818. év má j u s 1-én megindult az építkezés Doborkái székbeli mérnök terve szerint.

Fennebb említett író az építés művét a következő lelkes szavakban örökiti meg: „maga a n a g y di c s ő f u n d á l ó (br. Pur c z e l l ) mi n d e n ü t t   j e l e n   v a g y o n   és   a  s t á b i l i s f ő r a n g ú  t i s z t s é g n e k , a n e m e s   C o m p a n i á k   és  Skvadronok  commendánsainak hat hatós   k ö z r e m u n k á l k o d á s u k k a l    és   s e g í t s é g ü k k e l   ú gy   a   k é t   n e me s   r e g i m e n t b e l i t i s z t s é g n e k     b á d g y a dt h a t a t l an   f á r a d o z á s a i  köz öt t , e z e n r o p p a n t f é n y e s A l k o t m á n y   f e l e m e l t e t i k   és   r é t y i     n e me s Gazda, r e g i me n t b e l i    é p í t ő    t i s z t á l t a l a f a m u n k a is  b e v é g z ö d v é n , 1822. s e p t e m b e r h ó n a p j á ban   e g é s z e n    e l k é s z ü l t ,   4 e s z t e n d ő k és 5 h ó n a p o k al at t . "

Az 1823. év február 26-án leérkezett ő felsége „ k e g y e l m e s s a n c t i o j a és a n e v e l ő h á z áll a n d ó  me g e r ő s í t é s e " azzal a hozzáadással, hogy a császár 4000 frtot ajándékozott convencziós pénzben az intézetnek s ezen felül 100 tanulónak, úgymint a 2-ik gyalog ezredből 36-nak, az első ezredből .36-nak, a huszár ezredből 24-nek és 4 tiszti gyermeknek nevelési költségeire évi 4000 frtot convenczios pénzben adományozott. Ugyanezen év május 11-én négyesi báró Szepessy Ignácz erdélyi püspök 500 frt alapítványt tett az intézet javára. 

A katona iskola felállitásába tehát sokan folytak be s csupán Kézdi-Vásárhely városát nem találjuk sehol az adakozók névsorában, de a város levéltárában találtunk egy iratot, mely megörökíti, hogy a város , saját pityókás földjéből", az iskolának  veteményes kertül 80 (öl területet felajánlott. Igen valószínűnek látjuk, hogy a városi polgárság, mely legsúlyosabban érezte a katonai uralom terheit, nem nagyon lelkesült az új intézmény iránt s különben is mint a 2-ik gyalogezred kiegészítő része más úton befolyt az adakozásokba s a közmunkából is tetemes része lehetett. A székely nevelő-intézet boldog emlékű alapitója 1829. június 13. halt meg Kézdi-Vásárhelyen s nyugvó helyét az ev. ref. temetőben egyszerű kő jelöli, melyen következő felirat olvasható:

,A 2-ik székelyek 1-ső ezredese L. b. Purczel, ki is megholt június 13-án 1829."

sirkő másik oldalán pedig ezen vers volt régebben bevésve:

"A teste eltemettetett. Erdeme nem felejtetett."

Ezen feliratot később bemeszelték, de valóságához kétség nem fér, mert még az utóbbi idők- ben is többen látták.

A székely nép áldozatkészsége s Purezel lángbuzgalma folytán létesült székely katonai iskola 1823. október 4-én nyittatott meg fényes ünnepségek között.

A diszes nagy épület 125 tanulóra volt berendezve s folytatta működését egészen 1848-ig, midőn a szabadságharcz szétszórta ugy a tanulókat mint a tanárokat, de egy negyed századig tartó pályafutása alatt fényes hírnevet vívott ki magának. Az itt kiképzett növendékek közül nem egy, később magas méltóságot viselt az alkotmányos korszakban felállított honvédségnél (Graef, Hild, Gabriányi).

A szabadságharez után az iskolát beszüntették s alapvagyonát lefoglalták. Maga az épület, a székelység által épitett többi katonai épületekkel, a megyének a tanulmányi alap javára visszaengedtetett s jelenleg honvéd laktanya, de hogy az iskolai alappal mi történt s hogy az hol van elhelyezve, bizonyosan nem lehet tudni, de valószínű, hogy Bécsben a kincstárnál van.<<

Forrás: Háromszék vármegye
Emlékkönyv Magyarország ezeréves fennállása ünnepére