Félázsiai fajta I. – A magyarok felfedezése


Mátyás király a korabeli császári székhely, Bécs elfoglalásánál (Koroknyai Ottó: Mátyás Bécs előtt)

Miért vannak szinte minden magyar erasmusos diáknak lengyel, olasz, vagy éppen brazil haverjai, és nem németek meg hollandok? Miért tartunk nagyobbra egy 6:3-at, mint egy 3:0-át? Tényleg sírva vigadunk? Az önképünk ugyanúgy ellentmondásos, mint a történelmünk, és egyik sincs egészségesen feldolgozva és a helyére téve. Sokszor azt se engedték az elmúlt évtizedekben, hogy rendesen kibeszéljük ezeket a dolgokat, és megértsük, kik vagyunk, milyenek vagyunk mi, magyarok. Így aztán rendszeresen előjön ennek az igénye, amikor éppen nem azzal kell foglalkoznunk, hogy idegen hadseregek lövöldöznek az országunkban. Ebben a sorozatban utánajárunk, mit jelent magyarnak lenni gondolkodás, életmód, képességek, ügyesség szempontjából. Azt is megpróbáljuk kideríteni, mi köze mindehhez, hogy a legnyugatibb keleti és a legkeletibb nyugati nép vagyunk, és hogy mit jelenthetne, ha kiaknáznánk mindazt, amire képesek vagyunk.


Kik vagyunk? Tényleg egyedül vagyunk, vagy vannak hozzánk hasonló népek? Mire vagyunk képesek, és az mennyit ér nemzetközi összevetésben? Miért úgy csináljuk a dolgainkat, ahogy, és csinálhatnánk-e jobban? Ezek a kérdések viszonylag gyakran foglalkoztatják a magyarok jelentős részét, és a „merjünk kicsik lenni” meg „zárjuk már le a múltat” propaganda hazugságai ellenére érvényes, sőt fontos kérdések. Éppen azért kell válaszokat kapnunk rájuk, hogy a megfelelő irányban keressük a jövőnket. Kell egy saját karakter, amiben magunkra ismerünk, és ragaszkodni tudunk hozzá. És ismernünk kell a hibáinkat is, amelyekből a kudarcaink fakadtak, mert a történelmi kudarcaink frusztrációként épülnek be a magyar néplélekbe, kényszerpályákra visznek rá minket, és ezzel újabb katasztrófákba sodornak bele. Ki kell törnünk ebből az ördögi körből, ami kemény és hosszadalmas munka, de nincs más választásunk.

Akik tényleg azonosulnak a magyarsággal, ismerik az észjárásunkat, lelkialkatunkat és főleg ha a történelmünkkel is képben vannak valamennyire, azok pontosan tudják és érzik, hogy nem a kis népek közt van a helyünk, akikkel a nagyhatalmak kedvükre pingpongoznak. Nem is tudjuk ezt a helyezkedést olyan szemfülesen csinálni, mint a csehek vagy a románok. Amikor Magyarország folytat kényszerű hintapolitikát a nagyhatalmak között, abban mindig van egy olyan tartás, amely elvárja a tiszteletet és legalább a tárgyalóasztalnál kivívja az egyenlő hangnemet. Mi nem tudunk kalauzhal módjára úszkálni a cápa pofája körül, alázatosan várva a lehulló cafatokra, és cserébe tisztítgatni a ragadozó fogsorát, és örülni annak, hogy csak néha fal fel közülünk egy-egy példányt. A hintapolitikát is kihúzott háttal művelő, a jóval erősebb nagyhatalomnak is bátran a szemébe néző magyar vezetőktől felállt a szőr az osztrák uralkodók, a török szultánok és Hitler hátán egyaránt, ahogy most az Európai Unió fejesei sem szívlelik ezt. Mi csak ezzel a hozzáállással tudtunk sikereket elérni azóta, hogy a török hódítás Európa egyik legnagyobb és legerősebb népéből a földrész egy kicsike népévé ritkított minket. Ennek a büszke hintapolitikának azonban a hátránya, hogy ha elszámoljuk a tényleges súlyunkat, vagy ha a valóság elviselhetetlensége elől egy pillanatra is a vágyainkba menekülünk, akkor csúnya bukás szokott lenni a vége.


Mátyás király a korabeli császári székhely, Bécs elfoglalásánál (Koroknyai Ottó: Mátyás Bécs előtt)

Az örökségünk, az identitásunk tesz minket azzá, akik vagyunk. Úgy gondolkodunk a világról, és úgy élünk benne, ahogy azt a jelenlegi és korábbi földrajzi közegeink, a kultúránk, a lelkivilágunk meghatározza. És meghatározza a történelmünk is. Nincs szükségünk valóságtól elrugaszkodott történelemmesékre, mert amit tudunk a sajátunkról – és ez egyre több –, az bőven büszkeségre okot adó. A történelmünket magunkévá kell tenni, visszatérni ahhoz, ami valójában vagyunk, mert voltunk. Ez nem üres nosztalgia meg a régi nagyságunk önbecsapó felidézése párás szemekkel, amivel a haladó értelmiség szokott csúfolni minket, a nemzetükre büszke magyarokat. Pont azért kell megértenünk a múltunkat, hogy ne becsapjuk magunkat, ezzel mindig bajt okozva, hanem a valóságból induljunk ki, és azt legyünk képesek megváltoztatni. Amire már egyszer képesek voltunk, arra bármikor újra képesek lehetünk, csak döntés, akarat és szervezés kérdése.

Látott már a történelem számos nagy népet elenyészni, ez nem kivételes dolog. Az a kivételes, hogy mi a törökök által elkövetett, felfoghatatlan mértékű népirtás, a németesítő osztrák elnyomás, majd a trianoni darabolás után nem kerültünk ezen népek közé. De ha már talpon maradtunk annyi csapás után, amennyit más népek nem voltak képesek lábon kihordani, akkor nem sok választásunk maradt. A magyar nem az a halvérű fajta, aki képes lenne elvegetálni a langyos vízben az idők végezetéig. Vissza kell emelkednünk a nagy népek közé, ahol már voltunk, és ahol a helyünk van. Ez nem néhány évnyi, de még csak nem is emberöltőnyi feladat. Ez korszaknyi célkitűzés, amely akár évszázadnyi időre szól. A lehető legbecsvágyóbb cél, amelynél kevesebbet nem érdemes kitűznünk. Azt, hogy hogyan, annak kitalálásához minden elkövetkező nemzedéknek hozzá kell majd adnia a magáét, viszont a berozsdásodott, porlepte eszköztárunkat érdemes előkotorni a tudatalattinkból…

Vésey Kovács László

 

Pestiaracok.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog