A Székely Hadosztályra emlékezünk

Székely Hadosztály 1918. december 1. után, az Erdélyt elárasztó román csapatok elleni védekezésként, Lukács Béla nyugalmazott altábornagy kezdeményezésére Kolozsváron hoztak létre, az itt még együtt maradt Hadosztály törzséből (38. magyar hadosztály székely katonáiból), amelyhez csatlakoztak a Kratochvil Károly parancsnoksága alatt Erdélyben szerveződött alakulatok.

Parancsnok Kratochvil Károly (1869–1946) altábornagyot nevezték ki. Négy hónapig állt fenn, és sohasem harcolt Székelyföldön a Székely Hadosztály és Kolozsváron sem. Ezt a háromszéki a hadosztály honvédjei is elmondja visszaemlékezésükbn. 1918 november 3-án miután az olaszok megtagadtak minden tárgyalást a tűzszünetről a Monarchia megkötötte a fegyverszünetet az olasszal. Ekkor már Lázadások törtek ki a fronton. A katonák haza akartak menni. Parancsmegszegések, tisztek lefokozása a közlegények által gyakori volt. A magyar honvédek újságokból és levelekből értesültek, hogy recseg ropog az Osztrák-Magyar Monarchiá hadereje és inkább a hazát szerették volna védni otthon. Ez a gondolat 1916-ban is felvetődött mikor a román csapatok betörtek Erdélybe. Oly annyira erős volt az érzés, hogy a 82-es Székely Gyalogezredben szolgálók tömegesen kérték, hogy az olasz frontról irányítsák át őket Erdélybe. Elült a buzgalom miután német és osztrák csapatok rövid másfél hónap alatt visszaverték a román katonaság támadását Erdélyben, sőt Bukarestet is elfoglalták.
Kolozsváron 1918 végén már senki nem akart katonáskodni a székely tartalékos tisztek javaslatára Székelyföldön kezdtek toborozni ezt Apáthy István főkormánybiztos is támogatta, ekkor még a román csapatok nem nyomultak be ide. Az útban haza tartó székely katonák és Székelyföldre már haza érkezettekből sikerült összeállítani a hadosztályt.

Így emlékeznek vissza a Székely Hadosztályra háromszéki honvédek

Antal Árpád Nyújtód

„Meg volt a nagy öröm. Minden ember úgy érezte, hogy vége a háborúnak, nem kell már a harctérre menni, nem kell már meghalni, nem kell már éhezni, fázni. Sajnos nem így... nem ezt hozta a forradalom.A forradalom egy olyan valami volt, amit mi nem is tudtunk elképzelni. Pillanatnyilag nagy öröm volt, amikor megszabadulsz a haláltól, haza visz az útja. De nem arra az átkozott frontra. Sajnos Károlyi Mihály megcsinálta a forradalmat de ő úgy járt, mint aki egy nagy sereget elfoglal, egy nagy sereg juhot, de nem tudja megőrizni. Nincs ereje hezza. Nem vót felkészülve az államszervezésre. Mert mikor mü megkaptuk a behívókat, három korosztály, örömmel mentünk arra, gondoltunk, békében katonának lenni, mert abba a korszakba estem, abba az időszakba, mikor tényleges katona kellett volna lenni... Mentünk de azt nem gondoltuk, hogy hova megyünk. Csak azt, hogy jó világba leszünk katonák, és boldogok leszünk már ezután. Sajnos nem úgy történt, mert mikor megérkeztünk Kolozsvárra, egy Kendi nevű tiszthelyettes, mert a mi behívónk Désre szólott, kijött, kérem leszálni nem kell Désre menni, jó helyt vagytok, gyertek aszongya ide, mert akkor már akkor már Kolozsváron a románok szervezkedtek. A magyarok meg voltak ijedve, hogy minnyá magikhoz ragadják a hatalmat. Tehát szervezni kellett valamit, hát belőlünk rögtön amenyit csak össze tudtak szedni ilyen behívosokat, alakítottak rögtön egy zászlóaljat. De olyan kritikus időket éltünk, hogy nem is vetkeztünk le éccakára. Mert a románok már annyira szervezkedtek, hogy ki voltunk téve annak, hogy minden percben megtámadhassanak, a hatalmat átveszik a város felett, a város vezetését, így osztán ezek megszervezték, úgy, hogy öt nap múlva már biztonságban érezték magikot, mert egy olyan erős székely zászlóaljat teremtettek meg ott, amelyik mindenre képes volt.. Kérem mé lekesültünk, még volt bennünk lélek, hazaszeretet, nem hagyjuk a hazánkot. Felöltöztettek más ruhába, tiszta új ruhába, új felszerelést kaptunk, még kaptunk egy jelmondatot a sapkánkra, hogy : NYOMD MEG A GOMBOT! Az ezredesünk egy komoly ember volt, mikor bejött a laktanyába, s meglátta a jelszót, a sapkánkon, egy nyomtatott papír volt, aszongya: Hát ennyi erővel – bocsánatot kérek – nyomd meg az izémet is! Írhatátok volna. Ez a zászlóajl lejött Székelykocsárdra. Székelykocsárdon Marosújvár volt kitűzve, hogy Marosújvárat támadjuk meg. Tehát Székelykocsárdról felvonultunk a Maros mellé, és a delegáció páncélvonaton átalment Marosújvárra, hogy a románokkal beszélgessenek, hogy a románok adják fel a várost harc nélkül. Már Marosújváron voltak a románok. A regátiak és a helybéliek már kérem fel voltak szerelve kérem és mü felvonultunk a Maros mellett rohamra készen. Vártuk a delegátunkot, hogy visszajön, úgy volt, hogy a várost ha feladják, akkor nem megyünk belé a támadásba, hanem akkor bevonulunk. Na de sajnos nem jöttek vissza sokáig. Egyszer ahelyett, hogy vissza vött volna a delegáció, megérkezett Pestről Fényes László1. Fényes László megérkezett, takarodót fújtak, Fényes László felállott két nagy izére, ilyen ciszternára, vagy hogy is hívják, bárkára, ott szózatot intézett hozzánk, kiáltványt, hogy már nem akar látni Károlyi Mihály katonát. Eleget folyt a vér, nem engeti meg azt, hogy támadásba menjünk, és megtámadjuk a románokat, vége a háborúnak és nem akar látni katonát. Na kérem vége volt a hősiességnek, egyrésze a fiuknak eldobálta a fegyvert, a másik része amelyik itt Erdély lelkiben, bent Háromszéken, Udvarhelyen volt, hát kétes volt, kétesek voltunk abban, hogy a románok nem fognak lágerezni minket, hát nem mertün kérem hazajönni, hanem a karácsonyt Bánffyhunyadon töltöttük el. Egy derék Varga nevű századosunk volt. Karácsonyt ott töltöttük készenlétben, állandó felderítők voltak, hogy nehogy a románok meglepjenek, persze a tisztek a bizalmat bennünk helyezték, mert ők már érezték, hogy kapnak valami felszólításokat, hogy újjászervezés végett bevonuljanak ide vagy oda, de nem mentekel a tisztek, minket pedig pedig kivittek Csucsára, 19 telit Csucsán töltöttük rendes harctéri formában, felvonulva, ott voltak velünk szembe a románok, és úgy töltöttük el a telet, hogy sem a románok nem támadtak, sem mi nem támadtunk, csendesség volt. Be-bementünk Nagyváradra eltávozásra egy raj teljesen felszerelt, ellátva puskával, mert iszonytalan helyzetben voltunk, istenítettek már minket a székelyeket, mert érződött a kommunizmusnak a kirobbanása, bennünk bíztak erősen. Elég az hozzá eltőt a tél. Volt egy rongyos banda, akinek nem volt kitűzött helye, hogy itt vagy ott van, hanem egyszer itt tűntek fel, máskor ott tüntek fel, ezek átalcsaptak a románokra. Ennek a parancsnoka egy hadnagy volt, fel voltak szerelve még csákányokkal is, osztán ahol megjelentek, ott borzasztó dolgokot, szóval ott pusztítást csináltak a románok között. Katonák között.”

Szőcs Béla Csomakőrös

„Ahogy véget ért a háború, négy korosztályt visszahívtak a Székely Hadosztályba. Én es beléestem. Kolozsvárra hívtak, de Kolozsvárt fel kellett adjuk. Nagy Pál ezredes volt a vezetőnk, ő kapta a parancsot, hogy Tiszáig odadták a románoknak, s Kolozsvárt ki kellett üritsők. Visszahúzodtunk az Ecsedi lápok mellé, Szamosdobnál volt egy nagy összecsapásunk. Ferenc jegyző volt a hadnagy, parancsot kapott, kimentünk éjjel, Nyiregyháza felől jöttek a románok. Közben akkor ki kellett menjünk, ott kezdődött az Ecsedi Lápok, hát jőnek a húszárok Nyiregyháza felől. Mondom, hogy forduljunk vissza, mert itt baj lesz. Visszamentünk a főútra, ott volt a hadnagyunk. Hát azt a parancsot kaptuk, hogy visszavonulás. Ott voltunk a tanányán, Szamosdombtól 2 kilométerre. Ahogy vonulunk vissza, három század, a miénk a szélén volt, s közeledünk Szamosdombhoz, hát lőnek. Akkor megfordultunk, bé közibük, kicsi puskával lőttünk. Elég az, hogy a civilek megtámadták a magyarokat, Három szakasz. Az egyik kollégámnak meglőtték előbb az egyik lábát, aztán a másikot.. Nem vót, mit tennünk, el kellett hagyjuk, benne volt a vízben, eddig ne!. Neki Tiszalöknek! És indultunk Mátészalka felé. Mátészalkánál meghallották a tüzérek, a miénkek, hogy mit csináltak, s vagy 30 lövést belőttek oda, a faluba. Egy örmestert el akartak fogni a románok, de az kardal, amelyik közel jött, levágta. Aztán leszereltek mindenünkről, Brassóba vittek, onnan Fogarasra, ott voltunk 6 hetet. Aztán hazaengedtek. Ők jöttek nagy erővel, mi gyengék voltunk. A kommunizmus Pesten már felütötte a fejét. Mi kértük a segítséget, vakpatront adtak! Olyan papír golyót. Ahogy hazajöttünk, egy ideig minden vasárnap kellett az örsön jelentkezzünk akik ott voltunk a székely zászlóajnál. Egy évig tán. Féltek, hogy nem vagyunk-e kommunisták.”

Részlet Tóth László: "Kézdiszék 1917- 1919 forgatagában" készülő könyvéből

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog