Mesterkedjünk Kézdiszékért

Szövőszék a Borudvarban

Nagy sikerrel indult csütörtök délután a Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés által kezdeményezett Mesterkedjünk Kézdiszékért elnevezésű programsorozat a kézdivásárhelyi Borudvarban, ahol a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete egy több mint százhúsz éves szövőszéket állított fel. A rendhagyó helyszínen mintegy harmincan szőttek, üveget, poharat és tányért festettek, és szép öltésekkel varrtak is.

 

Fülöp Magdolna, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete elnöke elmondta: a szövőszéket hét esztendővel ezelőtt vásárolták, de azóta nem nagyon használták, ezért örömmel hozták el a Borudvarba, ahol így szeretnék felidézni nagyszüleink korát, a szövő-fonó-guzsalyas kalákák hangulatát. Vargyasi Lia és Jakabos Aranka, a nőegyesület tagjai a szövés rejtelmeibe kalauzolták az érdeklődőket, Sylveszter Ibolya láncöltést, Kanabé Mária tányérfestést, Gáll Iringó pedig szalvétatechnikát (hajtogatást) oktatott. A szövőszéket nem szállítják el, a Borudvarban marad, télen a pincehelyiségben állítják majd fel. Terveik szerint ezentúl minden csütörtökön 18 órakor találkoznak a Bor­udvarban, ahol környékbeli alkotók különféle kézműves-tevékenységeket mutatnak majd be.

Iochom István

Háromszék

Fotó: Iochom István

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog