„Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!”

A Fölszállott a páva ismét a gyerekeké! - június 23. éjfélig lehet jelentkezni

 

„Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!” – hangzik a jól ismert csujogatás és erről szól ebben az évben a Duna Televízió Fölszállott a páva című műsora is. Hiszen a  Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza, illetve szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatója újra a gyerekeké. 2019-ben, immár harmadszor a Fölszállott a páva történetében a legfiatalabbak mérhetik össze tudásukat és csalhatnak mosolyt és (öröm)könnyeket a tévénézők arcára tehetségükkel. Az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységhez, vagy a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal jelentkezhet a 6 és 14 év közötti legifjabb korosztály lakóhelyi és nemzetiségi megkötés nélkül.

 

A vetélkedőre 2019. június 23. éjfélig lehet pályázni a Hagyományok Háza honlapjáról (www.hagyomanyokhaza.hu) és a www.folszallottapava.huoldalról elérhető online regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint a pályázati anyag (hang- vagy videófelvétel, továbbá fényképek) linkjeinek csatolásával. Ez alapján egy szakmai zsűri hoz döntést, mely produkciók mutatkozhatnak be a budapesti előválogatókon, ahonnan az út egyenesen az élő adásokba vezet. November és december folyamán ismét 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai, és 2019-ben ki lesz a nézők kedvence. A Fölszállott a páva tehetségkutató ezúttal is négy kategóriában várja a pályázatokat: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták, zenekarok és hangszeregyüttesek; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek.

A jelentkezéssel kapcsolatban további információ a www.folszallottapava.hu oldalon érhető el, a facebook.com/folszallottapava oldalon pedig további meglepetések, például az elmúlt gyermek évadok szereplőinek jótanácsai várják az érdeklődőket.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog