A tizedik Art Camp Bálványosfürdőn

A négycsillagos Bálványos Resort Szállodában június 2-án kezdődött és 9-én kiállítással zárult a az idei tizedik Art Camp művésztábor. Minden évben a tábor egy művésze Kézdivásárhelyen bemutatkozik egyéni kiállítással Kézdivásárhelyen. Az idén pénteken június 7-én Vigadóban Ábrahám Jakab brassói grafikus alkotásait tekinthette meg a közönség.

 

A szálloda tulajdonosai a Szarvadi-Téglás házaspár, Zsuzsa és Loránd házaspár, idén harminchárom hazai és magyarországi alkotót – festőművészt, szobrászt, grafikust, textilművészt, keramikust, üvegművészt, tűzzománc-készítőt, fotóművészt – hívott meg, Balási Csaba csíkszeredai fotóművész a tábor művészeti vezetőjével. A kiállítás elrendezésében Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője vett részt. Jelen voltak Csíkszeredából, Jászvásárból, Kolozsvárról, Szovátáról, Temesvárról, Marosvásárhelyről, Brassóból, Nagyszebenből, Nagyváradról, a magyarországi Berenyéről, Szentendréről, Veszprémből és Budapestről képzőművészek.
Háromszéket a kovásznai Deák M. Ria és Deák Barna, a sepsiszentgyörgyi Petrovits István, Vargha Mihály, Simó Enikő, Daczó Enikő és Miklóssy Mária, valamint a kézdivásárhelyi Nagy Lajos, Vetró András, Vetró-Bodoni Zsuzsa és Vajna László képviselte.

Székedi Ferenc, Szarvadi-Téglás Zsuzsánna, Szarvadi-Téglás Loránd, Balási Csaba

A kiállítást Szarvadi-Téglás Loránd nyitotta meg. Megtudtuk, habár ez a tizedik tábor, évszámokban kilenc éve indult, ezért úgy döntöttek, hogy jövőre szervezik meg a jubiláló művésztábort, mikor a tizedik évet töltik. „Ha legelőször csak tizenhárom résztvevője volt a tábornak, idén már harminchárom művész érkezett”, - fejtette ki Szarvadi.

A különböző technikákat és stílusokat felsorakoztató hetvennégy alkotást Székedi Ferenc újságíró, szerkesztő, műfordító méltatta.

„Úgy gondolom, hogyha az erdélyi művészhagyományokhoz híven egykor Bálványost majd iskolának fogják nevezni, akkor a sok-sok képzőművészeti műfaj összecsengéséből egyetlen tantárgy neve mindenképpen maradandóvá válik: az alkotásé. Az alkotás iránti alázaté, az alkotás iránti tisztességé. Voltaképpen az egyén teremtő erejébe vetett hit és bizalom, akkor és amikor ezt sokan, sokfele és nagyon sokféleképpen igyekeznek megcáfolni. Ha egyszer majd a műkritikusok elkészítik a romániai változások utáni erdélyi művésztelepek krónikáját, kronológiáját, ha egyszer majd kielemzik és valamiféle huszonegyedik századi művészettörténetbe foglalják a gyűjteményeket, akkor nincsen semmi kétségem, hogy Bálványos a korszerű értékmentés, értékteremtés és a maradandóság címszavak alatt foglal majd el több fejezetnyi helyet.” - fejtette ki Székedi Ferenc (A teljes szöveg itt olvasható.)

Ezt követően Szarvadi-Téglás Loránd felkérésére Vécsi Nagy Zoltán szólt a résztvevőkhöz, majd minden kiállító pár szóban bemutatta az általa készített alkotásokat. Az alkalomhoz illő műsort a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás iskola tanárai és diákjai szolgáltatták. A tárlat a nyári hónapokban látogatható.

Tóth

 


Székedi Ferenc méltatása. 


Kedves barátaink!

Mielőtt a tegnap délelőtt elindultam volna a csíksomlyói búcsúra, a mobiltelefonomat ráállítottam az egyik rádióállomásra – nem érdekes, hogy melyikre – és a következő párbeszédet hallottam a stúdió és a helyszínen levő riporter között. Stúdió: „Tudjuk, hogy ilyenkor a csángók a Napba néznek. Már te is néztél a Napba? Riporter: Nem, én még lent vagyok. Követem a programot, csak később nézek a Napba.”
És hogy ne csak halljon az ember, hanem lásson is, amint a kereskedőktől kitömött Szék útján ballagtam a templom felé, megütötte a szemem egy nagybetűs, kürtöskalács reklám. Banner, ahogyan ma mondják:” Faszénen sült hagyomány.” Ezt írta rajta, jó nagy betűkkel, az egyik jól ismert székelyföldi településnek a neve fölött. Közben elő-előtört az utcán az ének- és csengettyűszó, a felsorakozott street-food kocsikból harsogott a más típusú zene és kavargattak ott mindent, mint bárhol, bármely becsületes városnapon.
És azután csendes hümmögésem közepette eszembe jutott néhány mondat, amit a múlt szombaton, a pápalátogatáson hallottam, egy magyarországi turistától, aki éppen hazatelefonált: „ Te csak nézzed a Duna TV-t, én majd innen mobilon küldöm az áldást!”

Nem csupán azért soroltam fel ezeket a példákat, hogy a Bálványosi Művésztábor dolgos hétköznapjai után az amúgyis derűs hallgatóságot megmosolyogtassam, hanem hogy bizonyítsam: az értékek válsága mindennapi életünk része. A szavak, a fogalmak elvesztik eredeti jelentésüket, az állandó kényszer-kommunikációban töredékek válnak egésszé, az egész pedig széthasadozik és alápereg, a helyi és a globális, a hétköznap és ünnepnap, mindaz, amit egykor úgy hívtunk, hogy a felszín és a mély, valamilyen hihetetlen, káoszszerű mozgásba kezd, és aki nem talál mindebben az örvénylésben valamiféle támpontokat, az úgy válik szétmorzsolt, önálló gondolat nélküli egyénné, hogy maga sem tud róla. Elvesztek és elvesznek a mércék: manapság egyaránt történész, aki lópatkók nyomait kutatja az egykori, megkövesedett iszapokban, és az is, aki akadémikus, tucatnyi könyvvel a háta mögött. Az is társadalomtudós, aki éveken át vizsgált bizonyos demográfiai jelenségeket és az is, aki egy régi parasztházban levő kulcslyukak árnyékát követi délelőtt tíz órától délután négyig. Az is politikus, aki általa meggyőződéssel vallott, jól kialakult fogalomrendszerre támaszkodik, és az, aki minden alkalommal elmondja ugyanazt a három közhelyet. Mint ahogyan az is szobrász, aki mindig újra és újra megküzd az anyaggal, a térrel, a formákkal, az arányokkal és az is, aki valahol Magyarországon megbronzoz egy gipsz- vagy kerámia förmedvényt, és rásózza valamelyik székelyföldi testvértelepülésre, az éppen jelenlevő helyi küldöttség hatalmas ömlengése közepette.

Úgy tűnik, hogy mindaz, amiről beszélek távol esik ettől a kiállítástól, ettől a teremtől, ettől a csodálatos természetes és épített környezettől, amelyet a Szarvadi-házaspár immár egy évtizede a képzőművészek otthonává is avatott. Pedig egyáltalán nem. A művészet soha nem tudott elzárkozni saját társadalmi hátterétől, és nem teszi ezt ma sem. A bálványosi művésztáboroknak pedig az alapvonása ilyen tekintben: nem a feloldódás, a kusza összevisszaság, az innen-onnan való kapirgálás, az átmosások és átmosódások, hanem egyértelműen az értékmegőrzés és az értékteremtés mellett törnek lándzsát.
Hatalmas erény ez a mai kikezdett, mindegyre szétcsipegetett világunkban.
És ezek a táborok, az itt dolgozó művészek teszik mindezt úgy, hogy nem valamiféle önbezárkozó konzervatívizmusba, vagy önismétlésekbe menekülnek, hanem nyitottak, figyelmesek, rátekintenek a huszadik század második felének és a huszonegyedik század vizuális nyelvének az átalakulásaira. És teszik mindezt a minőségi kritériumokhoz való szigorú ragaszkodással és nagyfokú tudatossággal.
Mint ahogyan a művészek közül többen visszatértek, én sem először vagyok Bálványoson, és nyugodtan elmondhatom: a formák, a színek, a szerkezetek most, ezen a zárókiállításon, akárcsak az előzőekben, mind-mind a háttérben álló művészi gondolatiság, az elképzelt és kiforrott mondanivaló szakmailag tökéletesen megkomponált kifejezései.
Vagy hogy másképpen fogalmazzak: még ami véletlenszerűnek tűnik, annak is meg van a maga jó előre kialakított és megfontolt üzenete. A párhuzamoknak, a formatársításoknak, a színek egymás mellé állításának, az át- és egymásra hatásoknak.
Persze, mondhatná bárki, Bálványosnak könnyű dolga van, hiszen itt mindenekelőtt kiforrott művészegyéniségek adott térben és időben kibontakozó, közös munkájáról van szó. A helyzet azonban ennél jóval árnyaltabb, hiszen akárcsak az idén, az előző években is több nemzedék dolgozott egy fedél alatt és egyértelmű, hogy itt nem a mester és tanítvány viszony az uralkodó, hanem az a hangulat, amely az alkotásra való ösztönzést jelent, amely ennek teremti meg a kiváló keretét. Úgy gondolom, hogyha az erdélyi művészhagyományokhoz híven egykor Bálványost majd iskolának fogják nevezni, akkor a sok-sok képzőművészeti műfaj összecsengéséből egyetlen tantárgy neve mindenképpen maradandóvá válik: az alkotásé. Az alkotás iránti alázaté, az alkotás iránti tisztességé. Voltaképpen az egyén teremtő erejébe vetett hit és bizalom, akkor és amikor ezt sokan, sokfele és nagyon sokféleképpen igyekeznek megcáfolni. Ha egyszer majd a műkritikusok elkészítik a romániai változások utáni erdélyi művésztelepek krónikáját, kronológiáját, ha egyszer majd kielemzik és valamiféle huszonegyedik századi művészettörténetbe foglalják a gyűjteményeket, akkor nincsen semmi kétségem, hogy Bálványos a korszerű értékmentés, értékteremtés és a maradandóság címszavak alatt foglal majd el több fejezetnyi helyet.
Kérem, higyjék el nekem, hogy minden itt látható alkotásról tudnék mondani egy, kettő vagy akár három mondatot, annál is inkább, mert több művésznek, sőt a két fotóművésznek is, jól ismerem a munkásságát, a pályáját, legyen szó Kézdivásárhelyről, Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Nagyszebenről vagy éppen Csíkszeredáról. De inkább ezt az utat választottam, hogy az önök türelmével vissza nem élve, erősítsem a meggyőződést: a sokfele és sokféleképpen fokozódó és tobzodó értéktelenségben itt, Bálványoson, valóban az értékek szigetén vagyunk. Ahol akkor is a Napba lehet nézni, ha éppen zuhog az eső.
Köszönöm a figyelmüket!

Székedi Ferenc
Bálványos, 2019. június 9.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog