Tamás Sándor: másfél millió erdélyi magyar ember üzenetét hoztuk el a Vatikánba

„Az elmúlt ezer évben mi, erdélyi magyarok megtanultuk, hogy csak úgy maradhatunk meg, csak úgy haladhatunk előre, ha erős a hitünk és bírja a karunk. Másfél millió magyar ember üzenetét hoztuk Erdélyből, amely Szent István óta a nyugati keresztény kultúra legkeletibb bástyája. Örülünk, hogy a Szentatya meghallgatja az erdélyi magyar embereket is.

Korábban Csíkszék képviselői, a múlt héten Böjte atya és nevelt gyerekei, valamint Tamási Zsolt igazgató úr járt itt, most minket ért az a megtiszteltetés, hogy itt lehetünk. Számunkra kiemelten fontos, hogy a csíksomlyói búcsú előtt néhány nappal a Vatikánban is beszélhetünk a saját helyzetünkről úgy, ahogyan azt mi éljük meg” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerdán a Vatikánban, ahol pápai kihallgatáson vett részt Szalai Bélával, a Iconographia Locorum Transsylvaniae könyv szerzőjével együtt, erősítendő Ferenc pápában az erdélyi magyarsággal kapcsolatos pozitív benyomásokat. Tamás Sándor és Szalai Béla a transzilván ikonográfiát bemutató rendkívüli kötetet vitte ajándékba a Szentatyának, ezzel is bemutatva, hogy építő nemzet vagyunk.
„Nem kell nekünk bukaresti szűrő, képesek vagyunk mi magunk is elmondani, hogy Szent István óta hívő, keresztény nemzet vagyunk. Hogy békés, szabadságszerető és építő nemzet vagyunk. Az elmúlt ezer évhez hasonlóan továbbra is magyarok akarunk maradni: himnuszunkkal, nemzeti jelképeinkkel, édes anyanyelvünkkel, kultúránkkal, hagyományainkkal, sokszínű népviseleteinkkel, épített örökségünkkel együtt. Szeretjük szülőföldünket, itt akarunk élni, magyarként megmaradni, itt akarunk érvényesülni, fejlődni, sikeresek lenni. Így akarunk hozzájárulni Erdély és Európa fejlődéséhez” – mondta el Tamás Sándor. Mint kiemelte: „június elsején ezért fogunk imádkozni Csíksomlyón, hogy ne mérjenek bennünket kettős mércével se Romániában, se Európában. Június elsején szülőföldünkért, Erdélyért, a magyar emberekért fogunk imádkozni, megmaradásunkért és jövőbe vetett hitünkért”.

Tamás Sándor szerint Ferenc pápa csíksomlyói látogatása több mint egy hivatalos út, hiszen ezeréves történelmünk során most először látogat Erdélybe Szent Péter utódja. „Spirituális feltöltődés számunkra, megerősít keresztény hitünkben, ugyanakkor lehetőség, hogy szülőföldünk: Erdély – és ezen belül Csíksomlyó is – felkerüljön Európa és a világ térképére. Csíksomlyó szent hely a keresztény emberek, a székelyek, a csángók, a Kárpát-medencei összmagyarság számára” – emelte ki a háromszéki elöljáró, aki emlékeztetett, hogy Románia megakadályozta, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú felkerüljön az UNESCO világörökségi listájára. „Ez is pontosan mutatja, mi történik Romániában, hogy nekünk mit lehet és mit nem lehet ebben az országban, amelyhez száz évvel ezelőtt Erdélyt hozzácsatolták” – hangsúlyozta Tamás Sándor.

Magyarország Nagykövetsége a Szentszéknél és a Szuverén Máltai Lovagrendnél április 15-én hívta meg Tamás Sándort és Szalai Bélát, hogy mutassák be az Iconographia Locorum Transsylvaniae című könyvet. Dr. Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet a meghívóban úgy fogalmaz: „a közelgő erdélyi pápalátogatásra készülve fontosnak tartom annak elősegítését, hogy a Szentatya minél jobban értesült legyen az erdélyi magyarság, illetve katolicizmus helyzetével és történelmével kapcsolatban. Meggyőződésem, hogy Szalai Béla Iconographia Locorum Transsylvaniae című könyvének átadása Ferenc pápa számára kiválóan szolgálhatja ezen célkitűzést”.

A pápai audienciára május 15-én, szerdán délelőtt került sor.

Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog