A természet a kapitalizmus legnagyobb vesztese

Ray Dalio, a világ legnagyobb fedezeti alapjának számító Bridgewater Associates alapítója egy olyan kapitalista, aki törődik a gazdagok és a szegények közti egyre mélyülő szakadékkal, és próbál tenni is ez ellen. Bár a bolygón élő milliárdok sorsa átlagosan javuló tendenciát mutat, egy hétfőn közzétett jelentés szerint a föld, a víz és a biodiverzitás fizeti meg ennek az árát.


A több mint 130 országot tömörítő IPBES biológiai sokféleséggel és ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi platform tanulmánya szerint a mintegy 8 millió állat- és növényfaj közül jelenleg egymilliót fenyeget a kipusztulás veszélye. Ennek oka többek között a föld, valamint az édesvízi erőforrások túlzott kiaknázása, a föld termőképességének romlása, az erdők elvesztése, illetve a túlhalászás.

A legfőbb gondok nem az éghajlatváltozás vagy a műanyag-szennyezés – bár mindkét téma szerepel a jelentésben, és minden bizonnyal fokozza a problémát az elkövetkező években. A gazdasági tevékenység növekedése következtében rohamosan bővülő össznépesség – az ENSZ adatai szerint 2050-re várhatóan megközelíti a 10 milliárdot – lassan elpusztítja a természeti világ kulcsfontosságú részeit: a méhektől a vizes élőhelyeken át mindennek árt.

Az emberiség összességében jól járt. A Világbank szerint a növekvő lakosság ellenére a mélyszegénységben élők aránya ma kevesebb, mint 10 százalék – 1990-ben még a világ több mint egyharmadáról volt szó. Az IPBES azonban világossá teszi, hogy a környezet ideje lassan (illetve nem is olyan lassan) lejár. A tanulmány szerzői emellett azt mondják, hogy a szükséges politikai változtatások érdekellentétekbe ütköznek.

Mennyit ér egy fa?
Az egyik lehetséges megközelítés az lehetne, ha megpróbálnánk meghatározni a természet pénzügyi értékét. Például az erdők mint erőforrások, illetve az üvegházhatást okozó gázok elnyelői évente 24 billió dollárt érnek csak az amerikai kontinensen élők számára – ez körülbelül ugyanannyi, mint a teljes régió GDP-je.
Ray Dalio megoldása az egyenlőtlenségekre elég széles skálán mozog: bizonyos fokú vagyon-újraelosztástól a környezetszennyezés megadóztatásán át a gyermekgondozás, az oktatás és az egészségügy javításáig terjed. Bár ez már önmagában elég komplex és jó, hogy valaki mélyrehatóan foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, egy olyan férfi, aki a Forbes szerint 18 milliárd dollárt ér, nagyobb perspektívában is gondolkodhatna.

Végtére is az ilyen és ehhez hasonló erőfeszítések mindenképpen kudarcra vannak ítélve, ha az emberi haszonszerzéshez nélkülözhetetlen természeti erőforrások visszafordíthatatlan károsodást szenvednek.

Abban igaza van, hogy nem minden ember élvezi a kapitalizmus előnyeit, mindazonáltal az biztos, hogy a természet a legnagyobb vesztese.

 

kitekinto.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog