Kézdivásárhely: Nyolcmillió útjavításra

Végre megszületett Kézdivásárhely költségvetése, így az év hátralevő nyolc hónapjában normálisabb körülmények közepette folytatódhat a munka. Jelentős beruházások lesznek a városban, nagy összeget fordítanak útjavításra, ugyanakkor több középület is megújul.


A költségvetés elfogadása a bukaresti politikai háború és a kormány nyeglesége miatt húzódott el, így a 42,1 millió lej felosztásáról csak a tegnapi ülésén dönthetett a céhes város döntéshozó testülete. Bokor Tibor polgármester előterjesztésében vázolta a nagyobb tételeket: a fizetések után a helyben maradó összeg 13,8 millió lejt tesz ki, négymilliót kaptak a megyei tanácstól, 5,3 millióra rúg a helyi adók után befolyó összeg, ugyanennyi folyik be az áfa után, 2,2 millió a járművek adójából, és van egy nagy, a büdzsé 12%-át kitevő tétel, ötmillió lej várható a vidékfejlesztési alaptól. Utóbbi tétel jövőben még nagyobb lesz – mondotta az elöljáró.

A kiadása az önkormányzatnak nagyobb, mint a bevételi oldal, 45,5 millió lej – ez amiatt van, mert többletbevétellel számolhatnak, hangsúlyozta Bokor Tibor, aki a költségeiket is vázolta. Eszerint az önkormányzat működtetése 6,2 millió lejt tesz ki, 830 ezer lej megy el a lakosság-nyilvántartó iroda működtetésére, 9,4 milliót fordítanak kultúrára és sportra, 4,2 millióba kerül a szociális hálózat fenntartása, 4,8 millióból fejlesztéseket eszközölnek, 3,4 milliót költenek a víz- és csatornahálózat bővítésére, és komoly, 8,2 milliós tételt képvisel az úthálózat karbantartása és felújítása. Ez utóbbi esetében az elöljáró külön kiemelte a Vasút, a Molnár Józsiás és a Vágóhíd utcák korszerűsítését.
A virágház működtetése 100 ezerbe, a sportpálya lelátója lefödésének a folytatása pedig 350 ezer lejbe kerül. Egy új uszoda létesítése végett terveket készíttetnek, ez 110 ezer lejt emészt fel, buszmeg­állók kialakításra 70 ezer lejt, a piaci munkálatokra pedig 300 ezer lejt fordítanak. A falvakra is kivinnék a gázszolgáltatást, s hogy el lehessen indulni, 160 ezer lejt különítettek el megvalósíthatási tanulmány elvégzésére.

A Vasút és a Molnár Józsiás utcákra a tavaly 2,3 milliót költöttek, idén másfél millió lejes tétel van előrelátva. A Vágóhíd utca korszerűsítése a tavaly 2,1 millió lejt emésztett fel, idén további egymillióból folytatják. Terelőút is készülne, ez 1,2 millióba kerül majd, a Bem József utca felújítására (a sorompótól a város végéig) 2,1 milliót láttak elő. Több oktatási intézmény – többek között a Csipkerózsika Óvoda, a Turóczi Mózes-iskola, a nyujtódi Jakabos Ödön-iskola – felújítása van tervbe véve, zömükre az ősz folyamán írják alá a kivitelezési szerződést.

A költségvetést a tanács EMNP-s frakciója nem szavazta meg. Johann Taierling azt kifogásolta, nem vehetnek részt a gazdasági bizottság ülésein. A polgármester biztosította: amiért nincsenek benne a bizottságban, az ajtók nincsenek bezárva, a megbeszélések a tanácsosok számára nyitottak.

Bartos Lóránt 

 

hirmondo.ro

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog