Beke enyhébb rendszerbe kerül

Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő kíséretében pénteken újból felkerestük politikai foglyainkat a csíkszeredai börtönben. Beke István és Szőcs Zoltán egyetlen bűne, hogy székely-magyarnak született, és felemelte szavát közösségük elnyomása ellen.


A velük folytatott kötetlen beszélgetés során kiderült, az illetékes testület jóváhagyta Beke Istvánnak a szigorított felügyelet alóli enyhébb, munkavégzést is lehetővé tevő rendszerbe való áthelyezésére vonatkozó kérelmét. Ennek biztosítása azonban csak a feketehalmi fegyházban lehetséges, ezért a jövő hét elején őt át fogják oda szállítani.

Az Istvánnak némi megkönnyebbülést hozó intézkedés azonban a két sors- és bajtárs egymástól történő elszakítását vonja maga után. Később történt letartóztatása okán ugyanis Szőcs Zoltán még nem jogosult ezt kérelmezni, így ő Csíkszeredában marad. A lelkére nehezedő teher súlyát ugyanakkor az is növeli, hogy időközben világra jött fiát sem láthatta még. Éppen ezért reméli, hogy mielőbb engedélyezik a családjával történő közvetlen találkozást, és végre karjában tarthatja, illetve magához ölelheti gyermekét.

Megtudtuk továbbá, hogy a Legfelső Semmitőszéken február 26-án fogják elbírálni az óvásukat, amelyben az őket sújtó ítélet szakmai megalapozottságának és törvényességének a megvizsgálását kérték. Bíznak benne, hogy az eljárás során fény derül az igazságra, és a jog győzedelmeskedik. Amint arról ismételten meggyőződhettünk, a székely fiúk ártatlanságuk tudatában továbbra is felemelt fővel viselik a rájuk mért megpróbáltatásokat. Véleményük szerint pedig jelenlegi szorongatott helyzetünkben létfontosságú hitünk megtartása, valamint egyházi és politikai vezetőink kiállásból és helytállásból tett tanúbizonysága, személyes példamutatása.

Bedő Zoltán

 

Székely Hírmondó

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog