Umberto Eco  a közösségi hálózatokról: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

Kézdivásárhelyiek nem tudják eldönteni sirjanak vagy röhögjenek, hogy milyen a vízszolgáltatás


A 2018. szeptember 13-ai csőrepedés munkálata, fotó: 3szek.ro.

Ezt olvashattuk 2015. szeptember 17-én a Háromszék napilapban.
„Köszönöm a kézdivásárhelyiek türelmét. Sok nehézség és rengeteg bosszúság után befejeződött a víz- és csatornarendszer felújítása Kézdivásárhelyen” – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Bokor Tibor polgármester, majd a számok tükrében ismertette az elmúlt két és fél évben elvégzett munkálatokat. Elmondta: a városban 12,1 km vízvezetéket cseréltek ki vagy újítottak fel, egy új víztisztító állomás épült, húsz új kutat fúrtak, aminek következtében a víz minőségének javulnia kellene, hiszen már az új rendszer szolgáltatja az ivóvizet. Sajnos ez akkor nem tudtuk, de mese volt, a Közüzemek Rt. Kovászna Megyei Regionális Szolgáltató cég ígérgetése. Nyakra főre jönnek a szolgáltatáskiesések és a meghibásodások. Persze kárnak (és ) gazdája nincs ezt a kedves olvasó is tudja.

Nézzük meg mi történt azóta,

 

2015 novemberében 3,58 lejről 3,79 lejre emelték a víz köbméterenkénti árát, a csatornázási díj 2, 70 lejről 3,12 lejre nőt. Kozsokár Attila, a vízszolgáltató igazgató helyettese 2017-ben bejelentették, hogy 2018 januártól 3,2 százalékkal emelkedik a víz köbméterenkénti ára, mely 3,27 lej, a csatornadíj pedig 3,27 lej. (olvasható a maszol.ro 2017. 11. 22. számban)

Mindezek után a mindennapok vízellátását is vegyük górcső alá.

Mindazok ellenére, hogy a víz árát szinte folyamatosan emelik, az ígéretek szerint a vízellátásban kiesés nem lesz, mégis, ha áramszünet lép fel nem csupán a víz nyomása csökken, de a minősége is pocsékká válik ez már januárban, az áremelkedés után jelentkezett (a hírt a kezdi.info 2018. 01. 26. megjelenésben olvashatjuk). A jelenség az év folyamán többször is megismétlődött, ha egy néhány perces áramszolgáltatás kiesés volt a vízszolgáltatás is akadozott, pedig a szolgáltató szerint a vízpumpák áramellátását generátorok veszik át, tehát nem szabad kiesés legyen, elméletileg mi a vízcsap hörgéséből pedig azt tapasztaljuk, hogy biza az állításuk hamis.

Na de ne menjünk heteket vissza a vízellátás történetében 2018. szeptember 13-án 10 órás vízszolgáltatás kiesés volt persze későn, egy félórával a szüneteltetés előtt értesítették a lakosságot (nemtörődömség vagy le se sza… viselkedés döntse el a kedves olvasó). A Dózsa György utca és a Gyár utca kereszteződésében meghibásodott a fővezeték (folyt) ezért zárták el a vizet. Utána ahogyan már megszoktuk barna lé folyik huzamos ideig a csapokon, amit mi fogyasztók kifizetünk ivóvíz gyanánt. (Kép a munkálatokról fent.)
A hatalmas sikerként elkönyvelt városi ivóvíz- és csatornahálózatának közelmúltban elvégzett bővítése és korszerűsítése ellenére a lakosság értetlenül áll a gyakori vízhiány és időnkénti gyatra minőség előtt, az se fér sokak begyébe, hogy miért kell folyamatosan javítani a vízhálozatot.

A múltheti fővezeték meghibásodása nem egyedi, a Gyárak utcájában több helyen is fel volt ásva az út, a meghibásodásokat egyértelműen lehet nyomon követni.

Tisztelt Közüzemek Rt. Kovászna Megyei Regionális Szolgáltató cég vezérkara mivel magyarázza, hogy a pocsékul elvégzett munkát átvették, és most mi „isszuk a levét”?

A fenti példa nincs egydül, a meghibásodások szaporodnak nem rég a Torjára vezető utat kellett több helyen vízvezeték meghibásodás miatt felásni.

A Dózsa György úton a Gyárak utcája útkereszteződés előtt a cikk írásakor is folyik a víz már két napja.


Tovább is van mondjam még:

A Székely katonanevelde előtt is folyik a víz.

A Millenniumi park bejárata előtt felásták az utat csőrepedés miatt.


Ha mind ez nem lenne elég nem néztük meg de a lakossági bejelentés szerint a stadion mellett is csőrepedést jelentettek.

Így folyik a sikeres felújítás és bővítés után Kézdivásárhelyen a víz el a szennyvízcsatornába. Veszteséget ki nyeli le? A legutóbbi áremeléskor a magyarázat az volt, hogy a fizetések változása (gondolom emelkedett) és az energia drágulás miatt kell árat módosítani.
Az elbaltázott bővítésből származó veszteséget ki fogja kifizetni? Aki átvette a munkálatokat? Vagy megint magyarázkodik a Közüzemek Rt. Kovászna Megyei Regionális Szolgáltató cég vezérkara és a veszteséget kifizetteti velünk.

Ha végig gondoljuk tényleg nem lehet eldönteni, sírjunk, vagy röhögjünk

Tóth László

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog