Umberto Eco  a közösségi hálózatokról: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

Fejér László szenátor a sofőrvizsgázok érdekében lépett fel

Május 21-től megyeszinten egyetlen helyszínen, ismét csak Sepsiszentgyörgyön zajlik az amatőr gépkocsivezetői jogosítványok gyakorlati vizsgája – fejtette ki Gál Elemér, az egyik kézdivásárhelyi sofőriskola munkatársa. Szerinte a Sebastian Cucu prefektus döntése alaptalan, a kifogása, hogy Kézdivásárhelyen csak két villanyrendőr van és nincsen helyi autóbuszjárat megálló.  Gál szerint a céhes városban minden feltétel adott, nem indokolt a gyakorlati vizsga elköltöztetése. A prefektus lépésére Fejér László Ödön szenátor is reagált, a tavalyi helyzethez hasonlóan, mikor is  prefektusi akadékoskodott a autóvezetői jogosítvány megszerzése esetén, akkor sikerült jobb belátásra rávenni a prefektust, most meglátjuk, hogy ő kegyelme hajlik-e jó szóra.

 

2018. május 8-án, Fejér László Ödön szenátor találkozott Florin Cătană főfelügyelővel, a sofőrvizsgáztató hálózatért felelős,  aki nem igazán értette a prefektus sietségét és elhatározását, a találkozások során a szenátor is kérte, hogy mutassanak olyan jogszabályt, amely tiltja Kézdivásárhelyen a sofőrvizsga gyakorlati részének lebonyolítását, de ez eddig elmaradt. 

Fejér szenátor kifejtette:  „Akárcsak a tavalyi találkozásunk alkalmával, Florin Cătană főfelügyelő ezúttal is fogékonynak és segítőkésznek mutatkozott, célja, hogy minél kevesebb bürokrácia legyen és a lehető legrövidebb idő alatt megszerezhesse mindenki a hajtási engedélyét. Természetesen minden vizsgázó csak első alkalommal vizsgázhat Kézdivásárhelyen, amennyiben az nem sikerül, akkor a megyeszékhelyen kell a következő vizsgára jelentkeznie. Sajnos nemcsak Kovászna megyében merült fel ez a gond, de nagyon remélem, hogy olyan precedenst teremthetünk, amivel az egész országban egységesen meg lehet oldani a problémát. Találkozásunk alkalmával, beszéltünk egy olyan gondról is, amivel az autókereskedők kerestek meg az elmúlt időszakban, ugyanis szerintük, nagyon nehezen és sok utánajárás során lehet próbarendszámot igényelni az eladásra kínált autókra, ezzel lehetetlenné téve a gépjármű kipróbálását a közutakon. A főfelügyelő biztosított arról, hogy ebben a kérdésben is igyekeznek megoldást találni, hiszen a céges formában történő használt autóforgalmazás nagyon megnőtt és igény van arra, hogy minőségi szolgáltatást nyújthassanak a kereskedők”.
Továbbá a szenátor elmondta: hogy meghívására, Florin Cătană főfelügyelő a következő időszakban terepszemlét fog tartani Kézdivásárhelyen, hogy személyesen is megbizonyosodjon, minden körülmény adott a céhes városban annak érdekében, hogy a Felső-Háromszéki és Orbaiszéki lakosság ott vizsgázhasson.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog