Umberto Eco  a közösségi hálózatokról: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

Wassra emlékeztek Stuttgártban


Az író debreceni szobra Györfi Sándor munkája (2008);Fotós: MTI/Czeglédi Zsolt

Wass Albert életműve nemcsak emlékezések, szívhez szóló versek és írások sora, hanem egyben a magyar emigráció küldetésének legtisztább megfogalmazása: szóvivői lenni a hazának – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Stuttgartban szombaton, az Erdélyi Világszövetség által szervezett Wass Albert-emlékesten, az író születésének 110., halálának 20. évfordulóján.

 

A helyettes államtitkár szerint a világ számos pontjára szétszóratott magyarok vállalták a Wass Albert által is kijelölt küldetést, és nem hallgattak mindarról, ami a vasfüggönyön túl sújtotta nemzettársaikat, megőrizték a magyar szabadságba vetett hitet és mindazokat a szellemi hagyatékokat – köztük Wass Albert író örökségét –, amelyekre a szabad Magyarország fel tudott épülni. Az Erdélyi Világszövetség kezdettől fogva egyszerre tekintette céljának a helyi magyarság közösségének épülését és az otthoniak segítését.

Szilágyi Péter helyettes államtitkár úgy véli: a stuttgarti magyarság ma is az egyik legszervezettebb, magyar és erdélyi identitásához is ragaszkodó közösség.

Pataki Tamás

 

Magyar Idők



Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog