Erdély kevésbé ismert kuriózumai (2.) – Óriáspince-tető

 

Szerző: Zsigmond Enikő

Háromszéken, Sepsiszentgyörgytől kb. 15 kilométerre, az Ojtozi-szoros felé haladó műút mellett magasodik egy szelíd, zöld füvel borított, lefelé hajló hegyláb. A tetején lévő, kör alakú oszlopokból álló építmény minden arra járónak feltűnik az országútról. Ez az Óriáspince-tető, amelyből a formája szerint hiába próbáljuk kikövetkeztetni pince jellegét, lehetetlen. Mert nem is pince, hanem domb!


Az alacsonyan hajló hegyecske valójában a Bodoki-havasok déli végződése, egyben a Rétyi-szűkületnek nevezett földrajzi kapu „egyik kapufélfája”, ahol a hegység gerince kb. 40 millió évvel ezelőtt (paleogén) lesüllyedt a Háromszéki-medence aljára, s amelyet utólag a medenceüledékek vastag paplana teljesen betakart. Szemben vele, a Rétyi Nyíren túl már a „másik kapufélfa”, a Bodzafordulói-hegycsoport elődombjai kandikálnak ki a Háromszéki-medencéből, a legmagasabbal, a Szeredő-tetővel (1029 m) és alacsonyabb társaival.

Azt beszélik, valamikor, nagyon régen egy óriás élt ezen a dombtetőn. De egy idő után megjelentek a környéken az emberek, akiknek nyüzsgését, zajongását nem bírta elviselni, ezért úgy gondolta, elköltözik. Mivel rengeteg kincsének csak egy nagyon kevés részét tudta magával vinni, a maradékot a vára alatti pincében rejtette el. Innen jön a cipószerű domborulat neve, amelynek tetején Orbán Balázs 100 lépés kerületű, 4–5 öl magas kőgátonyt látott, melynek közepe üreges volt. Tőle nyugatra a domboldalon, 100 lépés távolságra, egy kisebb, 70 lépés kerületű, kör alakú földhányás emelkedett. Az előbbit Óriások pincéjének, az utóbbit Óriások kútjának, s a hegyet magát Óriásnak nevezi a nép, amelyen a körülötte lévő három falu osztozik: Sepsibesenyő a háta mögött, északon; Maksa mellette, keleten; és Eresztevény a délkeleti lábánál. Tetejéről körös-körül az egész Háromszéki- és Barcasági-medence belátható. Ahol az ég érintkezik a földdel, csak ott botlik meg az ember tekintete, a Csukás, Nagykő-havas, Bucsecs és Királykő ködbevesző bércein.

 

Hatezer éves nyomok

A népi hiedelem az elköltöző óriásról azt sejteti, hogy a várat, melynek maradványait a legnagyobb székely még látta, jóval a székelyek betelepülése előtt építhette egy rég eltűnt nép. Később a rómaiak őrhelynek használhatták, ami abban a korban a szokásos „hadi távírda” egyik láncszeme lehetett, a környéken lévő castrumok maradványait figyelembe véve. Később a székelység minden bizonnyal lármafa-hegynek használta, de várat nem építettek a tetejére, mert erről sem a népi emlékezet, sem írott bizonyítékok nem tanúskodnak.

Az Óriáspince nem akármilyen hely. Ősidők óta lakott és megszentelt föld volt, ahol Kr. e. 4000 körül a bronzkor embere telepedett meg. Az Óriáspince-tetőn a 19. sz. harmincas éveiben egy szántogató székely alatt beszakadt a föld, aki ekéstől beleesett egy sírkamrába. A sebtében elvégzett régészeti kutatások kőszekrényes, edénymellékletes temetkezést tártak fel, szám szerint két sírt, ahol ülő helyzetben eltemetett emberi maradványokat találtak. A felfedezést az etruszkok temetkezési szokásaival rokonították, s a leleteket – tudtom szerint – a bécsi múzeumba szállították. A megtalált két sír környékét senki sem kutatta tovább. Abban azonban megegyeznek a régészek, hogy az Óriáspince-tetőn valószínű még további sírok is léteznek. Néhai Kónya Ádám sepsiszentgyörgyi helytörténész és múzeumigazgató tumuluszként határozta meg a helyet. A Lármafa-tető, ahogy Sylvester Lajos újságíró nevezte, még feltáratlan.

Máskülönben nem ez az egyetlen kamrás sír a Kárpát-medencében. Szerbia és Horvátország területén is több hasonló temetkezési helyre bukkantak a régészek. A legutóbbit Csíkszentmártonban találták meg 1996-ban, egy ház alapjainak ásása közben. Az ép leletek a Csíki Székely Múzeumban találhatók.

Ősvallásunk jelképrendszere

Az Óriáspince-tető ma emlékhely. A jelképekkel beépített domb legmagasabb pontját érintetlenül hagyták az építők, mivel ott további régészeti meglepetésekre számítanak a kutatók. 2007-ben az Óriáspince a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának színterévé nemesült, ugyanakkor évente itt zajlik a rangos Székely Vágta lovas verseny.

A magával ragadó, nemzeti szimbólumainkkal megépített hely megálmodói Zakariás Attila műépítész és Damokos Csaba formatervező. Ők azok, akik a szívükre hallgatva megértették, hogy jelet kell hagyni, újra és újra meg kell szentelni a helyet, hogy ne felejtsük múltunkat, ne felejtsük önmagunkat, és legyen erőnk utat mutatni a jövőnek, gyermekeinknek, unokáinknak. Ez a hely, az Óriáspince mindig itt volt, 100, 1000, 5000 éve. S az eredetileg babonás félelemmel emlegetett domb ma már zarándokhellyé szelídült.

Szimbolikája a székelység nagy hitbéli váltását jelképezi. A 12 faragott kapus feljárat szinte olyan, mint egy búcsújáró kegyhely 14 krisztusi stációja. Minden kapu egy-egy évszázadot ölel fel nemzetünk történelméből, a küszöbökre írt legfontosabb történelmi eseménnyel. Fent, a tetőn ősvallásunk sámánisztikus jelképrendszere bontakozik ki, a központi helyen egy jelképes jurta áll. A 12 m magas tartóoszlopok a jurta vázát alkotják, amelyek középen összehajolnak, és amelyeket egy napkorong fog össze, tart egységben.

A jurtaszerű, körben álló oszlopsor közepén egy kis földhalom tornyosul, ami olyan, mint egy kunhalom. Rajta meggypiros andezitből (málnási vagy bükszádi, mindkét bányában található) faragott kőtál foglal helyet. A tűzhelyet vagy áldozati edényt szimbolizáló faragvány a mikóújfalusi Rozin Sándor kőfaragó műhelyéből került ki. A jurta körül egy hatalmas, földre terített margaréta kővel kirakott sziromlevelei foglalnak helyet. A szirmok hegyes csúcsán egy-egy alacsony (60–80 cm) kőoszlop áll, ugyanazon piros árnyalatú andezitből vágva, mint a kőtál.

Menhirekre emlékeztető

A kőoszlopokat úgy tájolták, hogy azon település irányába mutassanak, melynek neve és első írásos bejegyzésének évszáma a sima kőlapon olvasható. Az oszlopocskák a falvak elhelyezkedését mutatják a Háromszéki-medencében, akárcsak egy iránytű mánusai. Nekem a látvány a Bretagne-i menhireket jutatta eszembe, annyi különbséggel, hogy míg azok hosszú, kilométereken át húzódó, párhuzamos kősorok, addig ezek két párhuzamos körben helyezkednek el, mintha belül egy lányokból álló forgatagos körtánc bontakozna ki, amit kívül a fiúk koszorúja vesz körbe.

Az Óriáspince kezdettől elvarázsolt, pedig csak egy kopár domb! Ezért aztán ha erre járok, mindig meglátogatom. Egyszer innen szeretném nézni az augusztus 20-i esti lármafa-gyújtást, amikor nemcsak a Perkőn és az Óriáspincén gyúlnak ki a lármafák, hanem körben minden magasabb hegytetőn is, tűzkörtánccal koszorúzva a Háromszéki-medencét.

Sokan kérdezik: milyen a szülőföldhöz való ragaszkodás? Egyszerű, mondom én. Nem kell hozzá nagy dolog, elég, ha az ember elzarándokol szűkebb hazájának egyik kedves helyére, ahol kiül a dombra, vízpartra vagy sziklára, és hagyja, hogy átjárja a csend, a szépség és a szeretet. És ha azt érezzük, hogy halkan megszólít és elbűvöl a táj, akkor minden bizonnyal itthon vagyunk.

 

Forrás: Székely Hírmondó

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog