Kézdivásárhely a lóvá tett város

Illusztráció (Fotó: Polyp Tv)

...hát nem éppen Mark Twain fordulatról van szó de ettől még a jóhiszemű céhváros lakóit alaposan rászedték az ivóvíz szolgáltatással. Kilenc éve tiszta vizet ígértek nekik mai napig várják, közben lenyelik az áremeléseket.

Közművek Rt. regionális vízszolgáltató bejelentette és ha a közgyűlés megszavazta, közel tíz százalékkal emelkedik az ivóvíz ára Háromszéken, és bő öt százalékkal fogunk többet fizetni a szennycsatornáért is.

Egyelőre azonban nem tudni, hogy ezek mikor lépnek életbe. A vezetékes víz díja köbméterenként 3,91 lejre ugrik a jelenlegi 3,56 lejről, a szennycsatornáért pedig 2,77 lejt számláznak majd, a 9 százalékos áfa is hozzáadódik, tehát ezer liter víz elhasználása 7,28 lejbe fog kerülni. 2019 november 1-ei hír. Ebből az áremelésből kézdivásárhelyiek sem fog kimaradni és azért az ivóvízért, amit enyhén szólva időnként szennyvíznek lehet nevezni ugyan annyit fizethetnek mint máshol, ahol fogyasztható a víz. 

A 2010-ben megígért tiszta víz napjainkban is tele van apró szennyrészekkel és a különböző ásványi sókkal, amelyek százaléka magas, nem csupán az egészségre káros, de a háztartási gépeket is tönkreteszi.

Kozsokár Attilát, a vízszolgáltató vállalat megbízott igazgatóját meghívták októberben a városi tanácsülésére, hogy mondja el az elképzeléseit a vízminőség javítása kapcsán, sajnos nem jelent meg, de ígérte, hogy egy héten belül beszámol, ami azóta sem történt meg, pedig két hét is eltelt.

 Tehát ők kussolnak, elvárnák, hogy mi is inkább kussoljunk, hátha az idő megoldja. Megint megpróbálják berúgni a sz... a szőnyeg alá, aztán majd csak lesz valami. Csak az a baj, hogy a szőnyeg alatt heggyé nőtt már az évek óta tartó kussolás.

 Egy kis emlékeztető

 2010 szeptemberében ígérték ezután tiszta víz kerül a pohárba a városban

 2010 szeptemberében befejezték a Kézdivásárhelyi víztisztító állomás 260 ezer lejbe került felújítását. Az állomáson tartott sajtótájékoztatón Kató Béla akkor műszaki igazgat kijelentette „ma már a városlakók tiszta vizet kapnak”. Ezt azóta is várják, hogy mikor jelenik meg a lakásokban.

Remény a tiszta vízre

 2015 szeptember víz és csatorna rendszer óriási felújítását befejezték. A vízhálózat felújítása 26, a csatornarendszer korszerűsítése 30 millióba került, a víztisztító állomás felújítására 5,2 milliót, az új ülepítőállomásra 21,7 milliót költöttek. Átvette a kivitelező cég a nyujtódi víz- és csatornarendszer építéséről szóló megrendelést, amelyet előrelátható­an 2016 végére fejeznek be a megígértek szerint hangzott el ez is a sajtótájékoztatón.

 A továbbiakban a beharangozás még tartalmazta

 2015-ben a városban 8 km vízvezetéket cseréltek ki vagy újítottak fel (az 55 km-ből ez még nem rendszer felújítás), egy új víztisztító állomás épült, húsz új kutat fúrtak, aminek következtében a víz minőségének javulnia kellene (helyes fogalmazás volt, mert azóta se javult), hiszen már az új rendszer szolgáltatja az ivóvizet. A két víztornyot nem bontották le, de kiiktatták.

A vízhálózat felújítása 26, a csatornarendszer korszerűsítése 30 millióba került, a víztisztító állomás felújítására 5,2 milliót, az új ülepítőállomásra 21,7 milliót költöttek.

A kivitelező cég a nyujtódi víz- és csatornarendszer építéséről szóló megrendelést is átvette, amelyet előrelátható­an 2016 végére fejeznek be.

 A jelen

 A helyzet 2019. február 4-én „A polgármester tudomása szerint Kézdiszászfaluban és Kézdisárfalván már elkészült a két rendszer, Nyujtódon pedig az egyik oldalon a Jakabos Ödön-iskoláig értek a munkálatokkal, az út másik felén pedig mintegy háromszáz méteres a lemaradás. Nem kevés késéssel 2019. június végére sikerült befejezni Kézdivásárhelyhez tartozó három településen a vízvezeték és a szennyvízhálózat kiépítése. (Óriási erőfeszítés volt 3 éves késéssel elvégezni a munkálatokat)

2018-ban megkezdődtek a gyakori csőrepedések és az ezzel járó bosszúság, egy ilyen meghibásodás után a vízcsapokon trutymóval kevert víz folyik. 2019-ben szeptember végéig 94 csőrepedés volt, egy hétre több is jut. Akkor még nem beszéltünk az áramkiesés miatt a vízszolgáltatás szüneteltetéséről. Újraindításkor megint zavaros víz folyik a csapon.

A Közművek Rt. regionális vízszolgáltató négy városában és néhány községben szolgáltat ivóvizet, Kozsokár Attila szerint a kézdivásárhelyihez hasonló problémával máshol nem szembesülnek. Tehát kussoljanak a város lakói a részvénytársaságban csak 17,6 százalékkal vannak jelen, a többieknek nem fáj, hogy mi történik a céhes városban. A részvény arányukkal úgy sem tudják érdekeiket érvényesíteni.

 Felháborító

 A maszol.ro portálnak nyilatkozó Kozsokár brazil kijelentése felháborító, szerinte:
a törvény is rendelkezik, de a fogyasztókkal kötött szerződésbe is belefoglalták, hogy indokolt esetekben – ha hosszabb ideig szünetel a vízszolgáltatás vagy hosszú ideig nem megfelelő a víz minősége – a számla értékének csökkentésével kárpótolják a fogyasztókat. ...Szerinte a jelenlegi helyzetben, a csőtörések javítása még nem indokolja a kárpótlást. Fejtette ki az igazgató. - a Maszol.ro portálnak (https://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/117418-eleguk-lett-ihato-vizet-kernek-a-kezdivasarhelyiek)

 Epilógus

Az a cég vezetés pancser és csődöt mondott, mely négy év alatt nem tudta egy település ivóvíz hálózatát olyan állapotba hozni, hogy zökkenőmentes fogyasztható víz jusson el a fogyasztóhoz. Ideje volna, hogy lemondjon és a több ezerlejes fizetéseket, amibe a város lakói is belepótolunk, másoknak adják, akik még értenek is a szakmához és a cégvezetéshez.

 

Tóth

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog