Román országvezetés most és 1928-ban. A mioritikus vidéken a helyzet változatlan!

Mitől lesz jobb most, hogy kormány válság után néhány miniszter csomagol és új kerül a helyébe élén a miniszter elnökkel? Az „Isten adta nép” (ahogyan Arany mondta) megüti a főnyereményt? Ezután kánaán lesz?
Változik itt a világ? Persze az utóbbi kérdésre a válasz más az szerint, hogy kinek a szemszögéből nézzük.

 

A miénkből nézve nem sok jóra várhatunk. A válságot előidéző korrupt vezetők szemszögéből tekintve sokat, a törvényt saját képükre faragják és megússzák a felelősségre vonást. Mi magyarok pedig pluszba még megkapjuk az eddigit: „húzzatok el innen” javaslatot. A dél románok (Munténia) Bukarest vezetésével bekebelezték a 1859-ben Moldovát, a dobrudzsai nemzeti kisebbségeket sikeresen asszimilálták a szászokat elűzték, biztosak lehetünk benne ezután sem lesznek nacionalista, mentalitású skrupulusaik velünk szembe, hogy eltereljék a választó nyáj figyelmet a gyalázatosan tönkre tett gazdasági helyzetről.

A Moody's Investors Service szerint a román gazdaság növekedési üteme a ismétlődő béremelések hajtotta magánszektorbeli fogyasztásnak köszönhető. A román gazdaság növekedési potenciálját továbbra is korlátozza a szerkezeti reformok hiánya, valamint az intézményrendszer gyengesége, amely különösen az állami beruházások irányításában, az EU-folyósításoknak a térségi partnergazdaságokhoz képest is alacsony lehívási rátájában és a beruházások ösztönzési rendszerében mutatkozik. (Erre a helyzet kiértékelésre, érdemes odafigyelni, mert visszatér mikor az 1928-as év gazdasági helyzete kerül elemzésre, a történelem ismétli magát kilencven évvel ezelőtti helyzet vészesen hasonlít a maihoz.)

Mi következik?
Nem tudják finanszírozni az igérgetéseiket, ezért mindent megtesznek, hogy a pénzt vissza szedjék a néptől. Hitelt szeretnének felvenni a romániai emberektől, ezt célozza meg az ötletük, hogy az adót előre fizessék ki „szedjék ki az ágy fiából az eldugott pénzt” mert máshonnan nem lehet kifizetni azt amit még meg sem termeltek. Na de se baj, ha már nem bírják a polgárok és prüszkölnek kapnak szájba verést, csak merjenek szólni. Jönnek a kék ruhások és megmutatják ki az úr itt a mioritikus vidéken, mint minap este Bukarestben.
Kormány ide, kormány oda. Mi holnap is dolgozni fogunk és szívjuk a fogunk. A mi életünk alapvetően nem változik meg, mindegy hány kormányfő váltja egymást. A megtermelt javakat ezután is el kell osztani, biztosak lehetünk benne, hogy azoknak jut a nagyobbik rész, akik cserélgetik a miniszterelnököt.

Az eltelt kilencven év sem volt másképpen, a múltszázad elején is ugyan ez volt a helyzet, Bukarest vitt mindent. Az 1928. május 6-án megjelent Erdélyi napilapban a ROMÂNUL-ban olvashatjuk: „Tíz éve élünk elnyomásban és kizsákmányolásban, ahol a csendőrség, a cenzúra és a törvények semmibe vétele tartja fenn a a liberális kormányok uralmát.”

A korabeli cikk címe is már sokat mondó „A liberális rendszer képtelensége veszélyezteti a az állam létezését” (Incapacitatea regimului liberail primejduieşte existenţa statului /Itt letölthető a napilap/.) A szerző röviden elemzi az ország akkori gazdasági helyzetét:
„Az országnak a gazdasága téves alapokra lett helyezve. Romokban hever.
A mezőgazdaság veszteséggel dolgozik, csupán azért, mert az újjászervezése és a beharangozott reform szükségességét mellőzik, figyelmen kívül hagyják – de egyenesen üldözik a vámilletékekkel, melyek meghiúsítják, hogy olcsó és jó minőségi mezőgazdasági eszközöket tudjanak beszerezni, így elveszik a kedvet a fejlesztéstől. Az export árúra kivetett illetékek a kapukat bezárja, és letöri a költségvetési áldozatait a fejlesztésre az adófizetőknek. Az egész arra irányul, hogy fenntartsanak egy élősködő ipart.
A az igazságos kereskedelem csődöt mond, hogy helyet adjon a kizsákmányoló kereskedelemnek.”

Változott valami is? Mintha ma írták volna. A választ kedves olvasó is megfogalmazhatja. Ha pedig Ha az „Isten adta nép” szája jár beverik, ahogyan azt a Tv-ben is láthattuk.

Tóth

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog