A pápa

"Kellett vagy önként? – ezt talán sohasem fogjuk megtudni.

Mindenesetre akkor még nem tudtuk, hogy (szervezetten vagy spontán?) elindul csaknem kétezer év után 2015-ben egy mindent elsöpörni akaró népvándorlási hullám Európa meghódítására. Valószínű most még csak a kezdetét látjuk.

Nyitott ajtó

Élt egyszer egy Maximilian Kolbe nevű lengyel ferences rendi szerzetes, akit 1941 februárjában keresztény létére elhurcoltak az auschwitzi koncentrációs táborba, mert az általa alapított katolikus rádióban náciellenes műsort sugárzott és lengyel, zsidó, ukrán üldözötteket bújtatott. 1941 augusztusában a barakkjából megszökött egy rab, ezért a tábor parancsnoka éhhalálra ítélte a barakk tíz lakóját. Hallván, hogy az egyik elítélt a családjáért fohászkodik, Kolbe jelentkezett a parancsnoknál azzal a kéréssel, hogy magára vállalhassa a családapa helyett a halált.

A leégett Notre-Dame és annak újjáépítése a felvidéki magyarság szégyene is egyben

Krasznahorka, fotó: MTI

Mennyit ajánlottak fel például a mi oligarcháink e nemes célra?

Ahogy sokan, sok helyütt már leírták, megrázó és megindító érzés volt látni a Notre-Dame lángolását. A térdre ereszkedett, imádkozó emberek látványa, a templomtorony összeomlása mindennél erősebb szimbólumot jelentett. Igazi apokaliptikus jelenetek játszódtak le a szemünk előtt, miközben a világörökség pótolhatatlan része vált a tűz martalékává.

Reménykedjünk!

A párizsi Notre-Dame székesegyházat pusztító tűzvész híre megdöbbentette és elszomorította a világot. Legalábbis annak a szépre érzékeny, szellemi élményekre vágyó részét – vallási meggyőződéstől függetlenül. A francia főváros büszkeségének tartott, 856 esztendős templom ugyanis építészeti szempontból, valamint a külsejét és belsejét díszítő műkincsek tekintetében egyaránt előkelő helyet foglalt el az emberiség közös vagyonát képező kulturális gyöngyszemek sorában.

Húsvét Notre-Dam nélkül

Nézem a képeket. Kavarognak bennem a gondolatok.

Az első a döbbenet. A világ rohamosan változik, de van néhány dolog az életben, ami örök. Ami dacol az idővel, dacol az elmúlással – gondolná az ember. Történhet bármi, ott fog állni, ha legközelebb arra járunk. Mint a Notre-Dame Párizsban. De egy este élőben közvetíti a televízió, hogy lángokban áll, beszakad a teteje, és hiába dolgoznak a tűzoltók, mintha mit sem érne. Egyszer csak megérinti az elmúlás.

Szegény Quasimodo!

Szamurájunk csak ritkán jelentkezik, akkor is csak röviden beszél, de bölcsen.
Nálunk, a felkelő nap országában is épp elég nagy zűrzavar van a fejekben, de ma ismét meggyőződhettem arról, hogy a nyugati ember a történelem legbonyolultabb szerkezete: félig-meddig leég a Notre-Dame, mire rögtön potyogni kezdenek a krokodilkönnyek az „európai kultúra” pusztulása láttán – azok szeméből is, akik az utóbbi években folyton elhatárolódtak kereszttől-templomtól-keresztény kultúrkörtől, nehogy kabátlopási ügybe keveredjenek.

Nemzeti létünket fenyegetik

A bukaresti Legfelsőbb Feljebbviteli és Semmítőszéken a terrorizmussal vádolt Beke István és Szőcs Zoltán ügyében április 9-én kimondott végleges és megfellebbezhetetlen ítélettel újra bebizonyosodott, hogy Románia nem jogállam. És ugyanakkor az is, hogy minket, magyarokat továbbra is ellenségnek tekintenek, akiket ráncba kell szedni, és szülőföldük elhagyására vagy beolvadásra kényszeríteni.

Kongatni a vészharangot

Az Erdéllyel megnövekedett Romániában már a kezdetektől fogva a magyar közösség felszámolása jelentette a mindenkori hatalom legfontosabb célkitűzését, és sajnos, ez ma sincsen másképp. Éppen ezért kénytelenek vagyunk újból és újból megkongatni a vészharangot, abban reménykedvén, hogy az erdélyi magyarság feleszmél hangjának hallatán, és megvédi önmagát, amíg az ereje még engedi.

Lesz még Kézdivásárhely „Háromszék Párisa” valaha?


Fotó: Ignác Szabolcs (Facebook)

Kézdivásárhely utcáit róva, esetleg belehallgatva az utca hangjába az itt lakónak az az érzése támad  a közélet és a város élete egy ideje nem a racionalitás felé halad. Párbeszéd a történéseket irányítók és elszenvedők között mintha megszakadt volna.

Erdély a közös hazánk

Erdélyre nem úgy kellene tekintsük, mint a a magyarság dicsőséges elsüllyedt múltja, hanem nagy átalakulásokat hozó társadalmi fordulatok színhelye, ahol együtt élnek magyarok, románok, örmények, zsidók szászok, persze ha békén hagyják őket.

A székely „aradiak” emléke

De régen is volt 1918. december 1-je, amikor az Erdélyt, Bukovinát és a Bánságot a történelmi Magyarországtól elszakító Román Nemzeti Tanács Gyulafehérváron azt ígérte: a megalakuló Nagy-Romániában teljes nemzeti szabadság illet meg minden ott lakó állampolgárt. A székelyeket is. Kár, hogy kopik a román emlékezet…

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog