RMDSZ; USR; ALDE; EMNP

Megunt parlamenti bársonyszék; Az USR szerint gond van a kormány felelősségválalásával

 Az USR szerint gond van a kormány felelősségválalásával

Călin Popescu-Tăriceanu kételkedik a bizalmatlansági indítvány sikerében

 Alkotmánysértő volt Teodor Melescanu megválasztása a román szenátus élére

Zsarolásszagú ajánlattal állt elő az EMNP-t perelő volt Kolozs megyei elnök

 Bővebben

Korunkban azonban a hibrid hadviselés dívik, a mezítlábas hódítók korát éljük, ahol voltaképp civil eszközökkel is lehet súlyos csapást mérni stratégiai létesítményekre, majd mindenki mossa a kezeit, s tagadja, hogy köze volna a merényletekhez.

 

„Azaz a szaúdiak feltehetően képesek megvédeni magukat és létfontosságú létesítményeiket, annak ellenére, hogy ez most nem sikerült. Rijád számára ez a legfontosabb, hogy ne változzon meg a világban a róla kialakult kép, azaz sziklaszilárd állam, amely percre pontosan leszállítja a tőle rendelt, tetszőleges mennyiségű olajat. A térségben levő, ellenérdekelt erők ezt akarják tönkretenni, a szaúdiakat ért csapás pedig közvetve Washington arcán ült meg végül. Nem is csoda, hogy az amerikaiak olyan reakciót adnak, amilyet mindig: támadunk.

Korunkban azonban a hibrid hadviselés dívik, a mezítlábas hódítók korát éljük, ahol voltaképp civil eszközökkel is lehet súlyos csapást mérni stratégiai létesítményekre, majd mindenki mossa a kezeit, s tagadja, hogy köze volna a merényletekhez.

A húszi lázadók Jemenben tagadják az iráni kapcsolatot, a szaúdiak pedig azt állítják, a drónok nem is Jemenből indultak. Az összes állítás is lehet hazugság, ahogy lehet bizonyos igazságtartalma is, ez a proxy háborúk sajátja, az eseményeket és azok kommentálását úgy kell csavargatni, hogy indokolja a későbbi válaszreakciót. Lehet, hogy valóban Irán volt az ügy mögött, de az Egyesült Államok már most megelőlegezte ezt a feltevést.

A gyanúsítgatásból és a médiában való üzengetésből nem lesz automatikusan háború, jelenleg se fenyeget hasonló, a történelem már túllépett ezen a módszeren, amikor valamely ország gyűlölt ellensége ellen lecsapott sisakrostéllyal támadást indít. Mindig van kiút, van menekülőösvény, mindig vissza lehet táncolni és tárgyalásokat kezdeményezni. A rakéta és az emberélet is drága, mindegyiket el kell magyarázni a közvéleménynek, a nemzetközi közösségnek, egy drón pedig olcsó, és semmi nyoma nincs annak, ki irányította.

Irán helyzete az ügy miatt nem lett se jobb, se rosszabb, s az Egyesült Államok nem kívánja kenyértörésig vinni a legújabb kardcsörgetést. Az atomalku ugyan félig halott, de újjá lehet éleszteni, ha az európai államok és cégek nagyon forszírozzák. Persze ez Amerikát nem fogja nagyon befolyásolni, az öreg kontinens gazdaságát viszont igen, s bizony az üzletben is vannak olyan kiutak, mint a háborúban.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el: Magyar Nemzet

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog