Orbán Viktor és Kelemen Hunor az RMDSZ ügyvezető elnökségének épülete előtt | Fotó: MTI/archív 

Tudjuk, a Fidesz és az RMDSZ viszonyának 2o12-es rendezése, új mederbe terelése óta többször is megtapasztalhattuk, hogy a kapcsolat normalizálásából Kelemen Hunor alakulata profitál elsősorban. Ami – normális körülmények között – nem lenne baj. Csakhát a romániai/erdélyi politikában semmi sem az, aminek látszik.

 

Lássuk csak az RMDSZ-t: kisebbségi szervezetnek tartja magát, akként is van hivatalosan bejegyezve, de versenypártként működik/működtetik. Továbbá: azt állítja magáról, hogy akkora a pluralizmus, a belső demokrácia a szervezetben, hogy egyetlen ideológia iránt sem kötelezték el magukat, közben meg az Európai Néppárt (EPP) tagja. Tehát a jobboldali, keresztény, konzervatív erőket tömörítő pártok közé sorolja magát, miközben elsősorban a liberális baloldali MSZP-vel, illetve a román szocdemekkel (PSD) találja meg a leginkább a közös hangot, ápol mindenféle természetű kapcsolatokat. Igen, az RMDSZ képletesen szólva egy olyan jármű, amelynek vezetője jobbra jelez, és balra tér… Kész csoda, hogy eddig nem okozott nagyobb karambolt.

Tehát Orbán Viktor most újra a hóna alá nyúl az RMDSZ-nek. Szükségük is van Kelemenéknek a mankóra, mert a legutóbbi felmérések szerint kétséges, hogy átlépik a mandátumszerzéshez szükséges 5 százalékos küszöböt. Adódik a kérdés: mivel viszonozza az RMDSZ a segítséget? Nem sokkal. Ha pontosabban akarnék fogalmazni: semmivel. Legalábbis az EP-választások vonatkozásában.

Igencsak árulkodó a tény, hogy olyan embert állított a jelöltlistája élére, akinek a neve ott díszeleg ama ominózus, a migrációt mindenáron erőltető George Soros EP-ben üldögélő „barátainak” neveit tartalmazó lajstromon. Emberünk eme elkötelezettségét a mai napig nem cáfolta. (Winkler Iuliuról Bővebben ittSzék-helyek megjegyzése)

És még valami: arra a kérdésre, hogy abban az esetben, ha május 26-a után a Fidesz kénytelen lesz elhagyni az EPP-t, az RMDSZ követi-e, a „szövetség” megkérdezett vezetője nem adott egyértelmű igenlő választ.

Az eddigiekből is kitűnik, hogy itt valaki kettős játékot űz. És az nem Orbán Viktor.

Szentgyörgyi László

 

erdelyilevelek.pestisracok.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog