Kategória: Jegyzetek


Fotó: Ignác Szabolcs (Facebook)

Kézdivásárhely utcáit róva, esetleg belehallgatva az utca hangjába az itt lakónak az az érzése támad  a közélet és a város élete egy ideje nem a racionalitás felé halad. Párbeszéd a történéseket irányítók és elszenvedők között mintha megszakadt volna.

 

Kis városunkat a múltban már neveztek Háromszék Párisának, varga városnak most inkább felkapottabb a céhes város vagy az udvarterek városa megnevezés, a nevek mellett eszébe jut a szemlélőnek a dicsőséges múlt, amire igazán büszke lehet a közösség, nem kevésbé az épített örökségére a patinás főterére, sajnos a mostani állapota nem ezt sugallja. Életem, több mint felét leéltem itt és nem akarok innen, ebből az országból, városból elmenni. Az utóbbi években az az érzése támad az emberben, hogy a város is olyan, mint minden a globalizált világban „egyszer használatos”. Slampos lett, a távolról ide érkezettnek elhanyagoltnak tűnik, ott felejtették valahol a 20. század végén.
Az itt lakón eluralkodik az érzés, hogy tessék lássék mód megjavítanak valamit, amit rövid időn belül megint javíthatnak. Ha újat hoznak létre, azon látszik septében összedobták , vagy be se fejezték. Az elvégzett munkákon látszik, hogy sietve valamit elvégeznek és rohannak tovább, mintha nem itt akarnának élni. A közutakat úgy javítják meg, vagy újítják fel, hogy rövid időn belül kezdhetik elölről, hadd legyen amire elkölteni a pénzt következőkor is. A járdák sok helyen járhatatlanok.

Lépten-nyomon az az érzése támad az embernek, mintha úgy végeznék a munkát „én megcsináltam az özönvíz utánam, add tovább szamár a végállomás”.

Az utca hangjából kicseng az elégedetlenség, mégis úgy tűnik mindennel meg van elégedve a közösség. Az építő vita is valahol a falakon belülre szorult, vagy az egyénekbe. Esetleg az öncenzúra meggátol minket véleményünk kinyilvánításában? A vitáknak, az érvelésnek még a csírája is megszűnt. A város vezetése nem kezdeményez fórrumot, hogy megismerje a lakosság véleményét. A közösségi oldalakra hagyatkozik, ami félrevezető. Az oldalakon vannak megjegyzések, főleg kritikák, szidalmak, amelyek időnként átcsapnak alpári nyelvezetbe, erre nem lehet kapcsolattartást építeni. Erről még annyit, hogy aki kritizál, jó lenne a bírálat mellé a javaslatot is oda írná, ekkor lenne a normális vita terepe, és nem a negatívumok sorozata.

Valamiféle alternatív álláspontot, beszédmódot kell megteremteni, ami bizonyos értelemben nem vesz tudomást arról, hogy a közélet egy ideje nem a racionális vitákról szól, el kellene induljon egy olyan folyamat, mely a közösség légkörét - nem beszélve a környezetről - vissza vezeti a várost, a normalitás talajára, hogy megérdemelje a jelzőt „Háromszék Párisa”, ahogyan Orbán Balázs nevezte.

Tóth