Édes mioritikus vidék, mit készítenek neked?

Néhány hete új kormányunk van, a kedvelt németjük megnyerte a választásokat ettől függetlenül nem tudnak lemondani a szocialisták földbe döngöléséről. Pedig le kell mondani a baloldal ostorozásáról. Kegyelmi idő nincs. Közeleg az év vége de még nem tudják, hogy milyen csontvázak esnek ki a szekrényből, mit örököltek. Ezért aztán egyelőre nem is lesz költségvetése az országnak.

A magyarok üzenete

Azért nem mennek a magyarok szavazni, mert nem érdekli őket az ország sorsa – fakadt ki vasárnap délben egy román politológus az egyik hírtelevízióban. A Iohannis iránti imádatáról ismert bukaresti egyetemi tanárban, a politikatudományok doktorában fel sem merült, hogy esetleg más üzenete is lehet a magyarok távolmaradásának.

Örök példaképeink

Egy székely legény merészet álmodott, és megátalkodott tenni akarással, konok kitartással, csökönyös céltudatossággal nekilátott azt valóra váltani. És ebben nem tudta megakadályozni sem a szegénység, sem a kedvezőtlen politikai helyzet, sem a támogatás hiánya, mert hite, önérzete, elkötelezettsége átsegítette az elébe tornyosuló akadályokon. Elindult hát, hogy Julianus barát nyomdokain járva felkutassa a magyarok őshazáját. Ekkor 1819. november 24-ét írtak, a legényt pedig, aki munkássága révén a magyar és tibeti nemzet szívébe egyaránt belopta magát, Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842) néven tartja nyilván a tudományos világ.

Politikai divatok (bocs, Jókai)


Fotó: Pixabay

Most éppen a klímavédelemről, jegesmedvékről és brazil esőerdőkről kell írni, beszélni, posztolni.

"Mi visz rá férfiakat, hogy combközépig érő fürdőnadrágot viseljenek? Miért vesznek fel nők hidegben is olyan blúzt, amiből kilóg a derekuk, a hasuk? Miért cserélik le emberek jól működő telefonjukat egy másik márkára? Miért tesznek ki a falra ronda, nonfiguratív pacsmagokat festmény gyanánt? Miért szavaznak a fiatalok a Momentumra? A jelenséget divatnak nevezzük, ami adott közösségen belül egyfajta nyomásgyakorlás, de az uniformizálásnak is eszköze: meghatározott elvárások szerint kell öltözködni, élni, viselkedni. No és gondolkodni; a tárgyi divat mellett ugyanis létezik szellemi is.

A budapesti libsik az alakulóban levő erdélyi magyarság egységét is bomlasszák

A Momentum Mozgalom (Momentum) párt fővezére Fekete-Győr András megjelent Kolozsváron és az Dan Barnának az USR-PLUS államelnök jelöltjének kampányolt a román államelnök választás előtt. Véleménye szerint „Nekünk az USR-PLUS a szövetségesünk, ami a romániai Momentum” Most a napokba a libsiktől megkaptuk a második orrba vágást is. Havasi Gábor, a Momentum Mozgalom fővárosi politikusa is kiált a a román pártkoalíció mellett.

“A tájékozatlanság olyan elképesztő fokú, mintha a hallgató egy magyarul beszélő külföldi lenne”

“Sajnos a nemzetállam-ideával a kormány homokra építkezik: a Z-generáció már egyáltalán nem lesz fogékony a nemzettudatra, a nemzeti érzésre és a sokat emlegetett hazaszeretetre” – nyilatkozta Tózsa István, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára a Demokrata szerdai számában megjelent interjúban. Saját, egyetemi hallgatók körében végzett nemzeti identitás-kutatásaira alapozva elmondta: “a tájékozatlanság olyan elképesztő fokú, mintha a hallgató egy magyarul beszélő külföldi lenne”.

Jászi Oszkár unokái

Kísértet járja be a Kárpát-medencét. Jászi Oszkár kísértete, aki 1918-ban Magyarország föderalizálását ajánlotta fel az elszakadásra készülő nemzetiségi vezetőknek, a maradásért cserébe. Kinevették, visszautasították. Joggal. Jászi Oszkár ugyanis, az internacionalizmus és az elvont eszmék szellemi falanszterében élve, azt hitte, hogy a liberalizmus fontosabb a nemzettudatnál. Amikor a valóság arcul csapta, már túl késő volt. Egy ország ment rá. A történelem persze ismétli önmagát, Jászi szellemi unokái ismét közénk furakodtak az internacionalizmus és a liberalizmus untig ismert jelszavaival ágálva.

Gyújtsunk gyertyát!

Az álliberalizmus köntösébe bújtatott globalista erők időnként újabb és újabb, látszólag valós aggodalomból fakadó, és ezért jónak tűnő ötleteket hintenek el az egyre súlyosabb szellemi válságban szenvedő nyugati világban, amelynek mi is a részévé váltunk. Ezek viszont valójában az önazonosságtudatot hivatottak tovább rombolni a Földgolyó egésze fölötti gazdasági és politikai hatalom általuk történő megszerzése érdekében.

Kire szavazzunk november 10-én?

AZ interneten találtam a képet Nagyváradon készült (van humoruk)  megtudjuk, hogy az állatkert minden nap nyitva van, gondolom választás napján is. (Fotó: mesenincs.blog.hu)

 

Gondolom „sokakat foglalkoztat a kérdés” hogy ki lesz az aki még öt évet sétáltat minket a szakadék szélén az orrunknál fogva. Az első fordulóban igaz-e nem kérdés … a rendes magyar ember számára, de azután?
Na de álmatlan éjszakákat hozhat a második forduló, már ha lesz. Az Europa FM által az IMAS közvélemény-kutató cégtől rendelt felmérés szerint a legmeglepőbb fejlemény, hárman is bekerülhetnek.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog