Umberto Eco  a közösségi hálózatokról: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

Dunántúliak a Maroson túl

A Zalai Táncegyüttest több évtizedes kapcsolat köti Erdélyhez, ez alkalommal négy városban Székelykeresztúron, Segesváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön lépnek fel. A vendégjátékot a Hagyományok Háza Hálózat-Erdély szervezi és támogatja.

 

 

Májusban a Zalai Táncegyüttes Erdélybe látogat. A turné első állomásán, Székelykeresztúron 17-én, csütörtökön 19.00 órakor mutatkoznak be, ezt követően Segesvár, Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy közönsége ismerheti meg művészetüket. A mintegy harminc fős együttes műsorát kifejezetten az erdélyi körútra állították össze, s a programban a magyarországi táncok dominálnak. A Táncmozaik tizenhárom, tájegységben és stílusban különböző jelenetből áll; a koreográfia számos műsorszámban konkrét történetet, vidám és komoly témákat dolgoz fel. A vendégek készek arra, hogy a fellépéseket táncházzal fejezzék be.

Az együttes számos alkalommal, legutoljára az elmúlt évben járt Erdélyben – utal az erdélyi kapcsolatokra Varga János, a Zalai Táncegyüttes művészeti vezetője. – Évek óta rendszeresen fellépünk a táncegyüttes táborainak helyszínein: 21 évre tekint vissza a vajdaszentiványi, 13 évre pedig a nyárádselyei tábor. A mostani az első, nagyobb városokat érintő turnénk.”

A Zalai Táncegyüttes 1957-ben alakult, és azóta Magyarország egyik legsikeresebb amatőr együttesévé vált. Számos külföldi meghívásnak tett azóta eleget, és az elmúlt hat évtizedben Európa szinte minden országában vendégszerepelt.

Az erdélyi vendéglátók nagyonvárják a zalaiakat: négy helyszín közül Segesváron készülnek rendhagyó programmal. A Zalai Táncegyüttes műsorát a helyi amatőr néptáncegyüttes, a vendégekkel egy évtizedes kapcsolatot ápoló Kikerics Néptáncegyüttes vezeti fel.

A Kikerics Néptáncegyüttes munkájában mintegy százan vesznek részt – beszél a helyi táncmozgalomról Vass Attila, a Hagyományok Háza Hálózat-Erdély munkatársa. – A három korosztályos csoport külön produkcióval vesz részt a műsorban. A legkisebbek felcsíkit, a középsők dunántúlit, a nagyok pedig szászcsávásit járnak”.

 

A fellépések programja:

 

Május 17. Székelykeresztúr, 19 óra,

Május 18. Segesvár, 13 óra és Marosvásárhely, 20 óra,

Május 19. Sepsiszentgyörgy 19 óra.

Dunántúliak a Maroson túl

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog