Umberto Eco  a közösségi hálózatokról: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

Nemzeti sajtófigyelő 2018. 07. 12.

Semjén Zsolt: A nemzetiségeink velünk együtt alkotják az egyetemes magyarságot

– MTI, Magyar Hírlap

A nemzetiségeink és a határon túli magyarok is "mi vagyunk", együtt alkotva az egyetemes magyarságot - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Nemzeti Levéltár Kik vagyunk? Magyarországi nemzetiségek című kiállításának megnyitóján szerda este Budapesten. Semjén Zsolt kiemelte: a magyarországi nemzetiségek egyszerre jelenítik meg anyanemzetüket, az egyetemes magyarságot, ugyanakkor azt a sajátos értéket is, amelyet magyarországi nemzetiségként egyedül ők képesek adni az anyanemzetnek, a magyarságnak és az emberiségnek. Kitért arra: a magyarországi nemzetiségeket bemutató kiállításon "saját magunknak mutatkozunk be", hiszen talán nincs is olyan ma Magyarországon élő magyar, aki ősei között kutatva ne találna határon túli magyart és valamilyen nemzetiséget is. Hozzátette: nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesként egységben látja feladatát, hogy szolgálja a külhoni magyarságot és a magyarországi nemzetiségeket.

 

 

Új szolgáltatás az erdélyi magyar állampolgároknak: igazolványaktiválás a demokrácia-központokban

– Krónika, MTI

Új szolgáltatással bővül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokrácia-központok tevékenysége: hétfőtől a magyar elektronikus személyazonosító igazolványok (e-szig) aktiválását is kérhetik az irodák egy részében az erdélyi magyar állampolgárok. Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke és Tiboldi László országos alelnök hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott: az elektronikus személyazonosító igazolványok továbbra is Magyarország kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátusán kérvényezhetők és ott vehetők át, de jövő héttől az EMNT demokrácia-központjaiban is aktiválhatók.

 

KKM: Ukrajna ügyében változatlan a magyar álláspont

– MTI, karpatalja.ma

Ukrajna ügyében a magyar álláspont változatlan – szögezte le Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a szerdán kezdődő NATO-csúcstalálkozóval kapcsolatban. Mint kifejtette: amíg Ukrajnában a kisebbségi jogok elvétele nem fejeződik be, és az elvett jogokat nem adják vissza, addig a magyar kormány blokkolja Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseit. A magyar kormány nem járul hozzá a NATO-Ukrajna csúcstalálkozóhoz és miniszteri szintű találkozók összehívásához sem, illetve megvétóznak minden NATO-Ukrajna közös, kétoldalú nyilatkozatot – tette hozzá.

 

Magyarország

 

Hasznos előadások és szakmai tapasztalatcsere a KJI és az NPKI nyári egyetemén

– Felvidék Ma

Július 11-én, szerdán, a Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által szervezett „Kisebbségvédelem Európában” nyári egyetem résztvevői Budapest felé vették az irányt, ahol több intézményben tettek látogatást annak érdekében, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek és a napi gyakorlatba közvetlenül átültethető tudásra tegyenek szert.

 

Erdély

 

Az RMDSZ állást foglalt a Bánffy-erdők visszaállamosításának ügyében

– transindex.ro, Nyugati Jelen

Az RMDSZ szerint a Bánffy-erdő visszaállamosítása és sokkal bonyolultabb ügyekben született hasonló döntések miatt van szükség az igazságszolgáltatás új alapokra helyezésére. A Szövetségnek a Facebookon közzétett bejegyzése szerint az RMDSZ nem azért száll síkra, mert meg akarja állítani a korrupcióellenes harcot, hanem azért, hogy a Bánffy-erdő visszaállamosításához hasonló esetek ne forduljanak elő többet. „Ezt a rablást nem szabadna folytatnia a román államnak. Románia maga döntött úgy, hogy vállalja a teljes visszaszolgáltatást. Erre nem kényszerítette senki. Ha ezt az utat választotta, akkor ezen az úton kell haladnia. Ha jogállam, akkor ez azt jelenti, hogy a törvényeket alkalmazni, betartani kell. ”- áll a bejegyzésben.

 

Magyarul is olvashatják Kolozsvár nevét a Györgyfalva felől érkezők

– Krónika

Újabb többnyelvű helységnévtáblával büszkélkedik Kolozsvár: az útügyi hatóság munkatársai a kincses város Györgyfalva felőli bejáratánál is kihelyezték a háromnyelvű, Cluj Napoca-Kolozsvár-Klausenburg feliratú táblát, egyelőre csak a megyeszékhelyre érkezők oldalán. A tájékoztató feliratok ügyében – mint ismeretes – a Minority Rights Egyesület nyert pert még 2017 februárjában a polgármesteri hivatallal szemben: az alapfokú ítélet a többnyelvű – a román és a magyar feliratokat tartalmazó – helységnévtáblák kihelyezésére kényszerítette a városházát. Bár eleinte úgy tűnt, hogy az önkormányzat megfellebbezi az ítéletet, Emil Boc polgármester tavaly áprilisban bejelentette, hogy nem óvják meg az elsőfokú döntést, sőt a kincses város német megnevezését is feltüntetik.

 

Székely István a Száz év történéről: a történelmi igazságról nem szavazással döntünk

– maszol.ro

Erdély

Dokumentumfilm-sorozatot mutat be az RMDSZ a magyarság viszontagságos időszakáról. A Magyarok Romániában – száz év története című film első része csütörtökön 19 órától tekinthető meg a kolozsvári Bánffy-palota Tonitza termében. Elkészítéséről, céljáról és népszerűsítési tervéről az ötletgazdát, Székely Istvánt, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnökét kérdezték.

 

72 magyar és 14 német szakra lehet szerdától iratkozni a BBTE-n

– maszol.ro, transindex.ro, Bihari Napló

72 magyar és 14 német szakra lehet iratkozni a következő tanévre a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) – tájékoztatott szerdán az intézmény. A magyar tannyelvű szakon 1 100 államilag támogatott és 1 400 tandíjas helyet hirdettek meg alapképzésben, amelyhez még hozzájön 460 ingyenes mesterképző hely.

 

Megújul a SIC Feszt – #ihaj-csuhaj Sugásfürdőn

– maszol.ro, szekelyhon.ro

Megújult diákfesztivállal ünnepli tízéves szülinapját a háromszéki ifjúsági szervezeteket összefogó Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT). Kelemen Szilárd, az ernyőszervezet elnöke szerdai sajtótájékoztatón bejelentette, hogy „tíz éve az ifjúságért” jelmondattal új koncepcióval és új helyszínen szervezik az idei SIC Feszt fesztivált. Augusztus 10-12. között a Sepsiszentgyörgy melletti Sugásfürdőre várják a székelyföldi fiatalokat, ahol „elérhető áron kínálnak minőségi szórakozást”.

 

Nem alaptalan a felháborodás: szándékosan „húzták” meg az érettségiző magyar diákokat?

– szekelyhon.ro

Nem alaptalan a Háromszéken érettségiző magyar diákok és tanáraik felháborodása, miután román nyelv és irodalomból írt dolgozataikat lepontozták a marosvásárhelyi tanárok. Sokan egy hétig sírtak, mert azt hitték, megbuktak románból. Utánanéztek a helyzetnek.

 

Egyre kevesebb a magyar gyerek, az osztályok összevonását viszont meg lehet már állítani

– transindex.ro

A többségében magyarlakta vidékeken is jelentkezik már a szórványoktatás problémája: a kötelező diáklétszám alatti osztályok összevonása és az oktatási intézmények alulfinanszírozása.

 

Négy erdélyi kutató, egyetemi tanár kapott Bolyai-plakettet és emléklapot a Magyar Tudományos Akadémiától

– Krónika, maszol.ro, transindex.ro

Erdélyi magyar kutatóknak, egyetemi oktatóknak adományozott Bolyai-plakettet és Bolyai Emléklapot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Veres Valér szociológus, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem docense Bolyai-plakettben és emléklapban, Markó Bálint egyetemi docens, biológus, a BBTE rektorhelyettese Bolyai Emléklapban részesült. Bolyai-plakettet és emléklapot egyaránt átvehetett Lupescu Radu egyház- és művészettörténész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanszékvezetője, ugyanakkor Bolyai Emléklapot kapott Gálfi Emőke egyháztörténész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója.

Erdély

 

Tíz éves az Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor

– maszol.ro

Tizedjére nyitja meg idén kapuját a zsoboki anyanyelvi tábor. A szervezők kilencnapos programmal és sok-sok meglepetéssel várják a középiskolásokat július 13–21. között Zsobokon, a Bethesda Gyermekotthonban. A Georgius Aranka Társaság ifjú csapata által szervezett anyanyelvi tábor 2009-ben indult, magyarországi testvértábora, az Anyanyelvápolók Szövetsége égisze alatt megrendezett Országos Ifjúsági Anyanyelvi Tábor mintájára és a szövetség és ifjúsági szervezete jelentős szakmai és anyagi támogatásával. A tábor indulásakor azt tűzte ki célul, hogy hasznos nyári kikapcsolódást és közösségi élményt nyújtson azoknak az erdélyi középiskolás fiataloknak, akik a magyar nyelvvel és irodalommal szívesen foglalkoznak, érdekli őket anyanyelvünk ápolása, és szívesen megismerkednének hasonló érdeklődésű fiatalokkal.

 

Megnyitották a Csehétfalvi Népfőiskolát

– szekelyhon.ro

A Csehétfalvi Népfőiskola szerdai megnyitójának érdeklődői nem fértek volna el a Hagyományos Székely Jövő Központban, így kultúrháznyian hallgatták a Magyarország nemzetpolitikájáról, valamint a testi és lelki egészségről szóló előadásokat. A falu- és környékbeli, valamint anyaországi részvevőkkel tartott áhítat és közös imádság után Lőrinczi Lajos csehétfalvi lelkész elmondta, az előadók, az Ezer Nemzetség Ivókupa Baráti Társaság (ENI) tagjai tucatnyi éve teszik közkinccsé Csehétfalván tudásukat, érzésvilágukat és céltudatosságukat. Grezsa István anyaországi nemzetpolitikus visszaidézte Magyarország nemzetpolitikájának első lépéseit, mélypontjait, illetve a nemzetpolitika intézményes kapcsolattartásának újjáépítését. A 21. századi Kárpát-medencében nemzetpolitikai kihívások között a népességfogyást, az elvándorlást, az elöregedést és a migrációt emelte ki. Ennek ismeretében működnek a nemzetpolitikai intézményrendszerek.

 

Vincze Loránt FUEN-elnök: A kisebbségek lojalitását ki kell érdemelni

– maszol.ro, transindex.ro

A megfelelő törvényi keret gyakorlatba ültetése és a jó gyakorlatok jóhiszemű megosztása elegendő lehetne az etnikai konfliktusok megelőzéséhez, de a hétköznapi valóság az, hogy számos európai országban a törvényi keret nem megfelelő, és nincs szándék a jó gyakorlatok átültetésére sem” – mondta Vincze Loránt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésének berlini rendezvényén szerdán.

 

 

Magyar ügyintézés a váradi városházán

– Krónika

A nagyváradi magyarság régi álma válhat hamarosan valóra: teljes körű magyar nyelvű ügyintézést biztosító ügyfélkapu nyílik a városházán. Mindezt tegnap jelentette be Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Csomortányi István, az alakulat Bihar megyei szervezetének elnöke. A döntés megvan, így várhatóan heteken belül megnyílik a kapu, és majd menet közben szélesítik a tevékenység körét.

 

Előkelő helyen a Sapientia

– Krónika

Nemzetközi kutatóintézetek romániai egyetemeket is felvonultató rangsorolásában előkelő helyet foglal el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE). Érdekesség, hogy mindkét összesítésben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem előtt végzett a magyar állam támogatásával működő, viszonylag fiatal erdélyi felsőoktatási intézmény.

 

Államtitkár: három év múlva számítanak jobb eredményekre

– Krónika

Nagy kihívást jelent a magyar tagozaton tanuló diákok románnyelv-tudásának fejlesztése, és ezt prioritásként kezeli az oktatási minisztérium kisebbségügyi államtitkársága – fogalmazta meg az idei gyenge érettségi eredményekre vonatkozó kérdésünkre Kovács Irénke államtitkár. Rámutatott, a diákok a 2020–2021-es tanévtől a nyolcadik osztály végén szervezett országos felmérőn már az új tanterv szerint kidolgozott differenciált tételekből fognak vizsgázni. Addig viszont maradnak az egységes vizsgatételek. Az államtitkár szerint a differenciált románnyelv-oktatás eredményei 2021-ben mutatkoznak meg, akkor számítanak a nyolcadikos záróvizsga eredményeinek jelentős javulására.

 

Jogállam románul?

– Máthé Áron – Figyelő

Gondolom, a kedves olvasók többsége emlékszik arra a mondásra, amely az évezred elején divatosszlogennek számított: a határon túli magyarok ügye majd az unióban megoldódik. Másfél évtized telt el az EU-s csatlakozás óta, és hogy, hogy nem, ez a kérdés sem oldódott meg a közösség jóvoltánól. Sőt, mintha azt a képet látnánk, hogy a különböző, természetes és műanyag kisebbségek iránt oly megértő uniós szervek, mechanizmusok, biztosok, akciótervek, operatív programok és testületek elutasítással viseltetnének a nemzeti kisebbségek ügye iránt.

(A cikk teljes terjedelmében a Figyelő 2018. július 12-i számában olvasható)

 

 

 

Felvidék

Komárom: Stadionépítés – kérdőjelekkel

– Új Szó

A Magyar Közlönyben tavaly júliusban jelent meg az információ arról, hogy a magyar kormány 5,9 millió eurót szán a komáromi stadion teljes körű felújítására. A múlt heti ülésen a képviselőknek azt a szándéknyilatkozatot kellett volna elfogadniuk, amely alapján a KFC 20 évre bérbe venné a várostól a stadion területét a Panoráma szállóval együtt. Ennek a feltételnek ugyanis teljesülnie kell ahhoz, hogy az adományozó és a kedvezményezett – a KFC Komárno Polgári Társulás – között megszülethessen a támogatási szerződés. A döntés a szeptemberi önkormányzati ülésre halasztódott. A hosszú vitában felmerült aggályok és tisztázatlan kérdések miatt ugyanis a klub vezetői maguk kérték a szavazás elhalasztását.

 

Döntés születhet a rimaszombati fociakadémiáról

– ma7.sk

Magyarországi támogatásból nagyszabású fociakadémia létesülhetne Rimaszombatban, ehhez csupán a város beleegyezésére van szükség. Legutóbb június 26-án ülésezett a városi képviselő-testület, amely akkor feszült hangulatban és hosszasan tárgyalt az ügyről. Végül abban állapodtak meg a beruházó miskolci Borsodsport Invest Kft.-vel, hogy a következő ülésig a képviselők hozzászólásai alapján átdolgozzák a szerződéstervezetet.

 

Vajdaság

 

Mirović és Pásztor is fogadta Mondolonit

– Pannon RTV

A Tartományi Kormány elnöke, Igor Mirović és Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke is fogadta ma Frédéric Mondolonit, Franciaország belgrádi nagykövetét Újvidéken. Vajdaság és a francia régiók közötti szorosabb együttműködés kialakításáról beszéltek a felek, amelyet a gazdaság, a kultúra és az oktatás területén is szeretnének magasabb szintre emelni. Igor Mirović a gazdasági együttműködést tartja az egyik legfontosabb tényezőnek, mivel Vajdaságban a francia cégek 6 ezer embert foglalkoztatnak. Egyetértettek abban, hogy a környezetvédelemben és az egészségügyben is lehetőség van bővítésre a két ország között. Frederic Mondoloni köszönetet mondott azért, hogy a tartományi kormány támogatja a szerbiai Francia Intézetet.

 

Fiatalokra szabott idegenforgalom

– Magyar Szó

Az Újvidéken tegnap este az EXIT fesztivál egyfajta bejelentőjeként megnyílt OPENS Youth Fair elnevezésű rendezvényegyüttesnek elsődleges célja, hogy fiataljainknak – és mindazoknak, akik a népszerű fesztivál miatt most látogatnak el a székvárosba – felkínálja, ismertesse velük vidékeink turisztikai potenciálját, fiatal „felhasználóra” szabva.

 

Kárpátalja

 

Újabb magyar–ukrán tárgyalás Kijevben lényeges fejlemények nélkül

– karpatalja.ma

Ukrajna továbbra sem hajlandó engedni az oktatási törvény kisebbségi jogokat sértő 7. cikkelyéből – vonható le a következtetés az ukrán oktatási minisztérium munkacsoportja és a kárpátaljai magyar érdekképviseleti szervezetek vezetőinek július 11-i kijevi tárgyalását követően. A magyar delegációt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke vezette. A tárgyaláson jelen volt Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, Szilágyi Lajos, a KMPSZ beregszászi járási elnöke. A főbb kérdésekben nem sikerült előrébb jutnunk – mondta el a Kárpátalja.ma hírportálnak Orosz Ildikó.

 

Kijevben a múltat is nehéz megjósolni

– Szőlősi Hunor – Moszkovits János – Figyelő

Vasárnap ért véget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KmKSZ) és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány huszonhatodik nyári szabadegyetem a Kárpátok vízválasztó hegyei közt meghúzódó Felsőszinevéren. Ez a legkisebb, de hosszú vitákra a legalkalmasabb tábor, amelynek a résztvevői a határon túli magyarság vezető képviselői, budapesti politikusok és szakértők, valamint külföldi előadók a nemzeti kisebbségi jogok helyzetét és a kitörési lehetőségeket térképezték fel.

(A cikk teljes terjedelmében a Figyelő 2018. július 12-i számában olvasható)

 

Már Beregszászban is igényelhető ID-formátumú személyi igazolvány

– karpatalja.ma

A Beregszászi Adminisztrációs Szolgáltató Központban július 9-től igényelhető ID-kártya formátumú személyi igazolvány és útlevél – adta hírül Babják Zoltán Facebook-oldalán. A Beregszászi Városi Tanács minden szükséges felszerelést beszerzett, így mostantól az adminisztrációs központban vagy a Kárpátalja Megyei Állami Migrációs Szolgálatnál igényelhetik az okmányok kiállítását.

 

Ismét Kárpátalján dolgoztak a Vigyázók

– karpatalja.ma

A világháborús magyar katonatemetők felkutatásával, és rendbehozatalával foglalkozó Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület tagjai július első hetében megint Kárpátaljára utaztak, hogy rendbe hozzanak első és második világháborús katonatemetőket. A magyarországi önkéntes csapattal Felsőszinevéren találkoztunk. Hangácsi István, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke elmondta: „Alapvetően kaszáltunk, zöld munkákat végeztünk a vezérszállási I. világháborús temetőben, majd az ökörmezői I. és II. világháborús temetőben.

Kárpátalja

 

Hármas rendezvény a felújított művelődési házban

– Kárpátalja

Tiszapéterfalva művelődési háza a kárpátaljai magyar kultúra egyik bástyája, azonban az eltelt években, bizony, rajta hagyta nyomát az idő vasfoga. Ám 2017–2018 folyamán sikerült felújítani, ez év július 6-án pedig – ünnepélyes keretek között – sor is került a felújított művelődési ház felavatására, egyúttal a XXIII. Kárpátaljai Népzenei, Néptánc- és Kézművestábor megnyitására, valamint az V. Kárpátaljai Népzenész, Néptáncos, Népi Énekes Mesterképzést elvégzett néptáncosok, népzenészek és népi énekesek okleveleinek az átnyújtására.

 

Cserkészek Árpád nyomdokain

– Kárpátalja

Honfoglaló cserkésztábor vette kezdetét 2018. július 9-én Túrjamezőn. A Beregszászból, Benéből és Gecséből érkezett csapatokat a 7 vezér fogadta a helyszínen. Megérkezés után közös imádság következett, amely során Jakab Annamária, a Beregszászi 4. Sz. Bendász István Cserkészcsapat csapatparancsnoka kérte Isten áldását az elkövetkezendő napokra. A későbbiekben elhangzott tájékoztatóból megtudhattuk, hogy a hatnapos tábor során számos érdekes program várja a táborozókat: harci játékok, kézműves-foglalkozások, cserkészméta, portya, tábortűzi játékok, táncházas mulatság, vizes-napok, fordított nap.

 

Muravidék

 

Anyaországi továbbképzésen a pedagógusaink

 – nepujsag.net

Az idei anyaországi nyári továbbképzés, amelyen a kétnyelvű óvodák és iskolák óvónői, tanítói és magyartanárai vehetnek részt, június 26-ától június 30-áig zajlott Pécsett. Az anyanyelv és irodalom tanításának újabb módszerei címet viselő program teljes egészében anyaországi támogatással valósult meg, a helyi szervezést pedig ezúttal a Pécsi Egyetem szekszárdi székhelyű Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának tanszékvezető tanára, Boronkai Dóra vállalta.

 

Saját helyiségekre lenne szükségük

– nepujsag.net

A II. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola égisze alatt múlt év novemberében megnyitotta kapuit a Perec – Nemzedékek Háza. Alapvető feladata a generációk közötti kapcsolatok építése, a segítségnyújtás és a társadalmi integráció szintjének emelése. A tevékenységi körben fontos szerepet tölt be az önkéntesség ösztönzése is. A Nemzedékek Háza az iskola helységeiben az első évben kísérleti projekt jelleggel működik.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog