Umberto Eco  a közösségi hálózatokról: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

Nemzeti sajtófigyelő 2018. 07. 18.

Kisebbségvédelmi kezdeményezés - A Romániában gyűjtött aláírások 84 százalékát hitelesítette a bukaresti belügyminisztérium

– MTI, Webrádió, origo.hu, Pestisrácok.hu, Krónika, Körkép

A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés Romániában gyűjtött aláírásainak 84 százalékát hitelesítette a bukaresti belügyminisztérium - közölte hétfői hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Az RMDSZ korábbi közlése szerint több mint 303 ezer Romániában gyűjtött aláírást adtak át áprilisban az illetékes hatóságnak. Ebből a román belügyminisztérium 254 871 aláírást hitelesített. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy vélekedett: korrekt módon járt el az illetékes román hatóság, amikor a kötelező adminisztratív vizsgálatnak vetette alá az aláírásokat az elmúlt három hónapban. "Bizakodók vagyunk, hiszen Romániában, így az Európai Unióban is elhárult az utolsó adminisztratív akadály" a kisebbségvédelmi kezdeményezés európai leadása elől. "Meglesz az egymillió aláírás, amit az Európai Bizottság asztalára letehetünk" - idézte a hírlevél Kelemen Hunort. Az RMDSZ elnöke hozzátette: a következő hónapokban is tenni kell a kezdeményezés sikeréért, partnereket kell keresni a különböző tagállamok képviselőiben.

Nemzeti sajtófigyelő 2018. 07. 17.

Brenzovics: jelentősen fejlődtek a kárpátaljai magyar vállalkozások a magyar kormány támogatásának köszönhetően

– MTI, Magyar Idők, karpataljalap.net, Erdély Ma, gondola.hu

A nehéz ukrajnai helyzet ellenére az utóbbi néhány évben sikerült igen jelentős előrelépést elérni a kárpátaljai magyar vállalkozások fejlesztése terén, köszönhetően a magyar kormány „példátlan mértékű” támogatásának – jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője szombaton a Nagyszőlőshöz közeli Tiszapéterfalván, az V. Turul Expo kiállítás nyitórendezvényén. A KMKSZ elnöke kifejtette, a kárpátaljai magyarság megmaradásának is előfeltétele, hogy meglegyenek létének gazdasági alapjai, amit a prosperáló vállalkozások teremthetnek meg. Ezért is rendkívül figyelemre méltó – tette hozzá -, hogy a nehéz ukrajnai helyzet ellenére sikerült az utóbbi néhány évben igen jelentős előrelépést elérni a kárpátaljai magyar vállalkozások fejlesztése terén. Ezt jól mutatja az idei, Kárpátalja legnagyobb kiállításának számító Turul Expo, amelyen minden korábbinál több vállalkozó jelentkezett termékeivel – mondta.

Nemzeti sajtófigyelő 2018. 07. 12.

Semjén Zsolt: A nemzetiségeink velünk együtt alkotják az egyetemes magyarságot

– MTI, Magyar Hírlap

A nemzetiségeink és a határon túli magyarok is "mi vagyunk", együtt alkotva az egyetemes magyarságot - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Nemzeti Levéltár Kik vagyunk? Magyarországi nemzetiségek című kiállításának megnyitóján szerda este Budapesten. Semjén Zsolt kiemelte: a magyarországi nemzetiségek egyszerre jelenítik meg anyanemzetüket, az egyetemes magyarságot, ugyanakkor azt a sajátos értéket is, amelyet magyarországi nemzetiségként egyedül ők képesek adni az anyanemzetnek, a magyarságnak és az emberiségnek. Kitért arra: a magyarországi nemzetiségeket bemutató kiállításon "saját magunknak mutatkozunk be", hiszen talán nincs is olyan ma Magyarországon élő magyar, aki ősei között kutatva ne találna határon túli magyart és valamilyen nemzetiséget is. Hozzátette: nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesként egységben látja feladatát, hogy szolgálja a külhoni magyarságot és a magyarországi nemzetiségeket.

Nemzeti sajtófigyelő 2018. 07. 11-2

Kelemen Hunor: a közigazgatási törvénykönyv fontos lépés a nyelvi charta alkalmazása felé

– MTI, maszol.ro, Erdély Ma, transindex.ro

A kisebbségi vagy regionális nyelvek európai chartájának romániai alkalmazása felé tett fontos lépésként értékelte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a közigazgatási törvénykönyv hétfői parlamenti elfogadását. A magyar közmédiának nyilatkozó politikus elmondta: létezik ugyan "egy jó ratifikációs szöveg", de Romániában nem alkalmazzák a chartát. A - központi és helyi közigazgatásról szóló jogszabályokat egységes keretbe foglaló - közigazgatási törvénykönyvbe most bekerült egy olyan előírás, amely a Románia által ratifikált nemzetközi egyezmények és szerződések betartására kötelezi a közigazgatási intézményeket és alkalmazottakat. Az RMDSZ reményei szerint ez hivatkozási alapot biztosít a jogvitákban, és a magyarság ezentúl a charta előírásaira is építhet az anyanyelvhasználatban.

Nemzeti sajtófigyelő 2018. 07. 04.

A Velencei Bizottság elnökével tárgyalt Brenzovics László Strasbourgban

– Kárpátalja

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke múlt hét szerdán találkozott Gianni Buquicchió­val, az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szervének, a Velencei Bizottságnak az elnökével. A strasbourgi találkozón jelen volt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke is. A franciaországi találkozón Brenzovics László leszögezte, annak ellenére, hogy eleinte az ukrán fél mutatott jeleket arra, hogy a Bizottság ajánlásait a jövőben végre fogják hajtani, eredmények máig nincsenek e területen. Mivel előrelépés nem történt, az oktatási törvény továbbra is napirenden szerepel helyi és nemzetközi színtereken egyaránt.

Nemzeti sajtófigyelő 2018. 07. 03.

Magyar Házat alakítanak ki az ukrajnai Lembergben

– MTI, gondola.hu, karpathir.com

Magyar Házat alakítanak ki az ukrajnai Lembergben - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg. A jogszabály a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége (LMKSZ) elhelyezésének biztosításával kapcsolatos intézkedésekről rendelkezik. A kormány egyetért azzal, hogy a lembergi szórványmagyarság nemzettudatának megőrzéséért, identitásának, nyelvének, kultúrájának erősítéséért Magyar Házat alakítsanak ki az LMKSZ-nek.

Nemzeti sajtófigyelő 2018. 07. 02. /1

Centrális erőtér

 - Demokrata

Van okunk büszkének lenni arra, hogy túléltük Trianont, noha azt akarták, hogy ne legyen életképes Magyarország, a magyarság ne élje túl. Mégis erősödünk, soha nem látott gazdaságfejlesztést hajtunk végre a Kárpát-medencében, a nemzet közjogi egyesítése és az ehhez kapcsolódó nemzetpolitikai intézkedések rendszere sikertörténet – mondta a Demokratának Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, akivel a belpolitika árulásairól, a keresztény civilizáció és a patriotizmus védelmének szükségességéről és a trianoni utódállamok meghasonlottságairól is beszélgettük.

 

Nemzeti sajtófigyelő 2018. 06. 22.

Magyar Örökség Díj - Újabb elismeréseket adnak át szombaton

– MTI, Magyar Idők, gondola.hu, népszava.hu, boon.hu

Szombaton újabb Magyar Örökség Díjakat adnak át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében, az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazzák. Az ünnepségen Magyar Örökség Díjban részesül a Cédrus Táncegyüttes hagyományőrző tevékenysége, Herczegh Géza nemzetközi hírű, széleskörű jogtudósi munkássága, Aknay János festőművészete, Ulman István nemzetfaragó és a Gömöri Kézművesek Társulása példája, Ágh István írói munkássága, a több mint 400 éves Egyetemi Könyvtár és az Óbudai Danubia Zenekar kultúrmissziója – közölték a szervezők az MTI-vel.

Nemzeti sajtófigyelő 2018. 06. 20/2

Román–magyar összekülönbözés a kisebbségvédelemről az Európa Tanács konferenciáján

– Krónika

Román-magyar pengeváltást eredményezett az Európa Tanács Strasbourgban rendezett kisebbségügyi konferenciája, amelyen Vincze Lóránt FUEN-elnök és a bukaresti külügyminisztérium államtitkára ellentmondott egymásnak a nemzeti kisebbségek védelme kapcsán. „Ha egy állam azt állítja magáról, hogy mintaértékűen megoldotta a területén élő kisebbségek helyzetét, miközben az adott kisebbség képviselői az ellenkezőjét állítják, az tulajdonképpen a párbeszéd, az együttműködési készség és a jóindulat hiányáról tanúskodik" – hangoztatta Vincze. Vincze ezzel Monica Gheorghițának, a román külügyminisztérium államtitkárának a romániai magyarság jogvédelmi harcát illető kritikáira reagált. Különben Gheorghiță a konferencián azt állította, hogy Románia „modellértékűen" szavatolja a területén élő húsz nemzeti kisebbség jogait, és úgy vélte, ezeknek a jogoknak a gyakorlása nem lehetséges úgy, hogy közben „feláldozzák" az illető kisebbségeknek a többségi társadalomba történő integrációját.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog